Kereskedelmi jog, 1913 (10. évfolyam, 1-24. szám)

1913 / 5. szám - A nyugdijbefizetések visszatérítése

z. biztosit a gazdaságilag amúgy is erősebb felnek, a főnöknek. Nem fejezhetem be a nyugdijbefizetések visszatartásáról szóló czikket anélkül, hogy ismételten rá ne mutassak a visszatartás alapjául szolgáló alapszabálykikötés valódi értelmére. Mit jelent ez a kikötés ? Jogiig jelenti ezt. Én, főnök felmondhatok neked, alkalmazottnak bármikor. Szabadon élhetek felmondási jogommal, és a magaméból nem koczkáztatok, nem veszitek vele semmit, mert hiszen, ha felmondásom következtében vissza is kapod befizetéseidet, csak azt kapod ki, ami úgyis a tied volt, amit fizetésedből vontak le. Neked azonban alkalmazottnak nem szabad felmondanod, nem szabad törvényadta jogoddal élned, szerződési és igy szerződés megszüntetési szabadságodat gyakorolnod. Ha mégis élsz vele, kötbért fizetsz, kötbérül fizeted saját fizetésed visszatartott részét és ez a kötbér annál nagyobb, mennél régebben állsz szolgálatomban, mert annál többet vontam le fizetésedből. Egyoldalú kötbér, a törvényes felmondási joggal való é!és megakadályozása, megtiltása a sérelmes kikötés. Jogilag tehát érvénytelen, mert erkölcstelen. Helyesen mutat rá a budapesti Kereskedelmi és Váltótörvényszék egyik felebbezési tanácsa 1911. D. b97. számú Ítéletében arra, hogy a birói gyakorlat azt a kikötést is az ipari szabadság súlyos és az erkölcsi fogalmakba ütköző korlátozásnak minősítette, amely szerint az alkalmazott több évre terjedő idő tartamban állását fel nem mondhatja, viszont a szolgálatadó bármikor élhet a törvényes felmondási jogával (Guria 33/911). Mennyivel erkölcstelenebb az a kötbérkikötés, amely az alkalmazott pénzével köti le az alkalmazottat. Erkölcstelen ez a kikötés azért is, mert az alkalmazottnak ilyen lekötésével, lekötött helyzetével a főnök minden irányban visszaél. Erkölcstelen a kikötés, mert az uzsora-törvényben megállapított tényálláshoz hasonló helyzetet teremt, oly helyzetet, melyet a bírónak védeni, jogi oltalomban részesíteni nem szabad. Ezzel szemben semmiképen sem ellenérv az, hogy az erkölcstelen kikötés daczára is az alkalmazottak felmondják állásukat s az uj állás kedvéért ott hagyják veszni befizetéseiket. Az uzsora tényálladékához sem tartozik, hogy a kiuzsorázott tényleg tönkre menjen, 87 elegendő, ha a kikötés alkalmas arra, hogy tönkre tegye. Ha az alkalmazott csak egyetlen jobb állást szalaszt is el amiatt, hogy eddigi nyugdíj évőit és nyugdijbefizetéseit el ne veszítse, m r erkölcstelen a kikötés. Az élet pedig azt mutatja, hogy az alkalmazottak e kikötés folytán számtalanszor szalasztanak el jobb állásokat és sem hogy befizetéseiket és nyugdíjévéiket elveszítsék, inkább tűrik a főnök önkényeskedését. Csak a jogi dogmatikának, a jog és az igazság legnagyobb veszélyének, a túlzásba vitt logikának tulhajtása vezethet arra az érvelésre, hogy a kilépő alkalmazottnak szabadságában áll mérlegelni azt, vájjon változott viszonyok közt megkivánja-e tartani állását, vagy kedvezőbb állást keressen és igy a nyugdíj befizetéseket visszatartó kikötés őt le nem köti. Olyan érvelés az, mintha azt mondanók, hogy a rablók kezei közé került utasnak szabadságában áll mérlegelni, vájjon a rablók hatalmában maradjon-e, vagy válságdijat fizessen-e e szabadulásáért. A jogi logika túlzásba vitelével azt lehetne mondani ebben a túlzott példában is, hogy a válságdij visszakövetelése e szerint jogtalan. A felületes szemlélőt megtéveszti az, hogy a magánnyugdijalapok humánus intézményeknek látszanak, a melyek terheinek nagy részét a főnök viseli, a rendes befizetéseken kivül évenként külön nagyobb összeget is juttatván az alapnak. A főnök ilyetén humanizmusával szemben méltánytalan egoizmusnak látszik, hogy a főnök szolgálatából kilépő alkalmazott befizetéseit visszaköveteli. Könyvemben kifejtettem, hogy a főnöknek ez a humanizmusa voltaképen mit jelent, hogy legjobb esetben is csak szocziális kötelesség teljesítése, a melyet sokkal igazságosabban és hathatósabban teljesítene akkor, ha alkalmazottait valamely központi nyugdíjintézetnél, biztosítótársaságnál biztosítaná. A kérdés taglalásába itt belemenni nem akarok, annyi azonban kétségtelen, hogy ha a főnöknek szocziális kötelessége is, hogy alkalmazottjainak nyugdijat biztosítson, az alkalmazottaknak semmiképen sem kötelessége, hogy alkalmazott társai nyugdijának biztosításához hozzájáruljon. Az alkalmazottól legföljebb azt kívánhatjuk, hogy a saját nyugdijának biztosításáért hozzon Kereskedelmi Jog