Kereskedelmi jog, 1911 (8. évfolyam, 1-24. szám)

1911 / 9. szám - A kereskedelmi üzlet átvevőjének felelőssége. [1. r.]

9 sz. Kereskedelmi Jog 167 lősséget, mint az üzletátvétellel járó törvényes kötelezettséget parancsolóan kimondja." E jogtétel felállítását az indokolás szerint égető gyakorlati szükség követeli, de amellett siet azt elméletileg is igazolni. Magáévá teszi azon, a berlini Obertribunal 'egy 1860. évi határozatában már megnyilvánuló felfogást, amely szerint a kereskedelmi üzlet .aktívákból és passivákból álló olyan vagyonösszességnek tekintendő, amely szerves egységként jelentkezik. A kereskedelmi üzletben az aktívák, mint pozitív vagyonelemeka passzívákkal, mint negitiv vagyonelemekkel egybekapcsolódnak, annyiban, amennyiben normális viszonyod közt ez utóbbiak az előbbiekben találják fedezetüket". Ez ellen azonbai felhozható egyrészt az hogy a passzivák addig, amig a kereskedelmi üzlet folytattatik, nem annyira az aktívák által reprezentált tőkéből, mint inkább az üzlet vitele folytán elért hasznokból nyernek kielégítést, másrészt pedig Indokolásunk később (3. §.) ez elméleti álláspontjával ellentétben megállapítja az üzlet átvevőjének felelősségét az esetben is, ha ez üzleti aktívákat nem is vett át, hanem az átvétel csupán az üz^t folytatásának lehetőségében áll és megállapítja e felelősséget korlátlanul, vagyis tekintet nélkül arra, hogy az aktívák mily értéket képviselnek. Nézetem szerint az üzletátvevő felelőssége megállapításának indokát az képezi, hogy ők ama feltevésben hiteleztek az üzlet volt tulajdonosának, hogy az üzlet vitelében rejlő vagyoni érték az ő kielégítésükre fog fordíttatni, miután ők ez üzlet átruházása révén e kielégítési alaptól rendszerint elesnek, fontosabbaknak tartja az üzlet átvevőjének érdekeinél és épp ezért ez utóbbit — kire e vagyoni érték átszáll — felelőssé teszi. Áttérve már most a törvény konkrét rendelkezéseire, azok gyakorlati alkalmazásánál felmerülhető egynehány kérdésre kívánok a következőkben rámutatni. A tőrvény 1. §-a szerint az, aki kereskedelmi üzletet szerződés utján átvesz, felelős az átruházónak az üzletből eredő azokért a kötelezettségeiért, amelyeket az átvétel idején ismert, vagy a rendes kereskedő gondosságával megtudhatott. Csak mellesleg megjegyezve, hogy a törvény a „szerződés" szóval csak azt akarja jelezni, hogy e törvény alá csupán az élők közötti jogutódlás esetei sorolhatók, ellentétben az öröklés utján való jogutódlás eseteivel és hogy igy az üzletnek — a feleknek, habár nem kifejezett akarata folytán — történő egyszerű továbbvitelének ténye is elegendő az átvevő felelősségének megállapítására, kezdem a felelősség egyedüli korlátjával, a jóhiszeműség kérdésével. A törvény 1. §-a azáltal, hogy a felelősséget függővé teszi attól, vájjon az üzlet átvevője a szóbanforgó kötelezettségeket az átvétel idején ismerte-e, illetve a rendes kereskedő gondosságával megtudhatta-e, a felelősség korlátját egy nehezen ellenőrizhető subjektiv momentumban szabja meg. A rosszhiszeműség bizonyítása pedig a bizonyítási teher szabályai szerint felperesre hárul. E bizonyítási kötelezettségének pedig felperes nehezen tudna eleget tenni különösen oly esetben, midőn az üzlet előbbi tulajdonosa, ami kisebb üzleteknél gyakori eset, kereskedelmi könyveket nem vezetett és maga a követelés ellene peresítve nem lett. Az Indokolás azonban útmutatást ad oly irányban, hogy az üzletátvevő tudakozódási kötelezettsége a legszigorúbban magyaráztassék a birói gyakorlat által. Kimondja ugyanis, hogy: „Feltehető, hogy ha valamely tartozásról az átvevő tényleg mégsem szerzett tudomást, az a legtöbb esetben a kellő gondosság hiányára lesz visszavezethető. Minthogy pedig a törvény a hanyagságot és a gondatlanságot nem jutalmazhatja, indokolt, hogy a kötelezettségekről való tényleges tudomással egyenlőnek tekintessék az az eset, amikor az üzletátvevő a kötelezettségekről gondatlanságból a rendes kereskedői gondosság (diligentia in abstracto) elmulasztása miatt nem tudott. Ily módon az átvevő felelősségének itt szóbanforgó alanyi megszorítása a hitelezők oltalmát sem fogja számbavehető módon csökkenteni." Ebből nyilvánvaló, hogy a törvény intentiója értelmében az üzlet átvevőjét tudakozódási kötelezettség terheli és hogy csak oly esetben szabadul felelőssége alól, ha jóhiszeműsége minden kétséget kizárólag megállapítható. Egyéb tekintetben e felelősség semmikép sincs korlátolva, ugy hogy oly esetben is, midőn szorosan vett vagyoni értéket nem is vesz át az üzlet megszerzője, hanem „csak az üzleti összefüggésen alapuló értéket kapja", ha tehát az átruházás csak az üzlet folytatásának lehetőségében áll — ekkor is az átruházó összes tartozásaiért korlátlanul egész vagyonával felelős lesz.