Kereskedelmi jog, 1911 (8. évfolyam, 1-24. szám)
1911 / 8. szám - Németországi szocziálpolitikai kérdések
Kereskedelmi Jog 151 *J OGGYAKORLAT. Általános. 109. A nyugtabélyeget ellenkező megállapodás hiányában az adós, mint akinek érdekében a nyugta kiállittatik, köteles viselni. (M. kir. Curia 342/1911. — 1911. márcz. 9J M. kir. Curia: Mindkét alsóbiróság Ítéletét megváltoztatja, hogy a kir. Curia mind a két alperest arra kötelezi, hogy az elsőbiróság Ítéletében körülírt nyugtát, azonban a felperes által viselendő nyugtabelyeg átadása ellenében, a felperes részére az ítéletben megállapított jogkövetkezmény terhe alatt állítsák ki. A kir. Curia a D. Á. és W. M. tanuk egymást kiegészítő vallomása alapján, tekintettel arra, hogy II. rendű alperes a vételárhátrálékból őt megillető felerészt a felperestől nem követelte s az iránt a jelen perben viszonkeresetet sem támasztott, azt állapította meg, hogy az I. r. alperes a II. r. alperes részéről az egész vételárhátraléknak a felperestől való felvételre fel volt hatalmazva s hogy a felperes által I. r. alperes részére teljesített fizetés a II. r. alperes részére is joghatálylyal eszközölt fizelésnek tekintendő s ennélfogva a kir. Curia mind a két alsóbiróság Ítéletében körülirt nyugta kiállítására mind a két alperest kötelezte ; minthogy azonban az állandóan követett birói gyakorlat értelmében a nyugtabélyeget ellenkező megállapodás hiányában, ami a fenforgó esetben nem bizonyittatott, az adós, mint akinek érdekében a nyugta kiállittatik, tehát a jelen esetben a felperes köteles viselni, ennélfogva a kir. Curia az ítéletben azt is kimondta, hogy az alperesek a kérdéses nyugtát a felperes által viselendő nyugtabélyeg átadása ellenében kötelesek kiállítani. Az I. rendű alperes saját perbeli előadása szerint a felperes által követelt nyugta kiállítását nem azért tagadta meg, mert felperes az evangélikus lelkész párbér járandóságának a fizetését megtagadta; minthogy azonban az I. alperesnek erre vonatkozó követelése a kifizetett vételárhátralékról kivánt nyugta kiállításával összefügésben nem áll s ennek a kérdésnek eldöntése a jelen per keretébe nem tartozik, a kir. Curia a pervesztes alpereseket az 1868: LIV. t.-cz. 251. §-a alapján a felperes részére az összes perbeli s az ezzel egy tekintetek alá eső felebbezési költségekben is elmarasztalta. 110. Az a szerződő fél, aki mással, mint meghatalmazottal tudva köt oly szerződést, melynek kötésére a meghatalmazottnak hatásköre nincs, utóbbitól a foganatba nem ment szerződés teljesítését nem követelheti. (M. kir. Curia 4670/1910. — 1911. február 21.) * A budapesti kir. törvényszék: Felperest kerestével elutasítja. Indokok: A C) a. okirat szerint az alperes az okiratban felsorolt világítási eszközöket s ezek tartozékait nem a maga részére, hanem kifejezetten az óturai róm. kath. plébánia és templom részére rendelte meg; az okiratban arról, hogy a vételárért az alperes szabatosságot vagy egyenesen fizetési kötelezettséget vállalt volna, említés téve nincsen. A felperes által felhívott tanú ugyan azt vallotta, hogy az alperes a megrendelést saját személyében tette és a vételár kifizetésére saját személyében vállalt kötelezettséget. A saját tényében forgó felperesi utazónak ezt az egyedül álló vallomását azonban a törvényszék bizonyítékul a felperes erre vonatkozó állítása mellett nem fogadta el, annál kevésbbé, mert a fenforgó közleményeknél fogva a tanú vallomása a valószínűtlenség látszatát hordja magán. Nem szolgál erre nézve bizonyítékul a felperes könyve sem, mert ez felperesnek csak egyoldalú ténykedését tanúsítja, midőn a felperes könyvében a kereseti összeggel az alperest terhelte meg. Minthogy pedig a felperes ezen állítása mellett, hogy az alperes saját személyében tette a megrendelést és a vételár kifizetésére saját személyében vállalt kötelezettséget, a felhivott tanú és üzleti könyvön kivül egyéb bizonyítékot nem szolgáltatott, csak azt lehetett bizonyítottnak elfogadni, hogy az alperes állásánál fogva, mint az óturai róm. kath. egyházközség képviselője rendelte meg az egyházközség részére a templom és plébánia kivilágítása czéljából a C) a. okiratban foglalt tárgyakat. Minthogy pedig az alperes ezen minőségében, tekintettel a rendelés összegére, csakis fölöttes egyházi hatóságának jóváhagyásától függőleg tehette meg a rendelést, mint azt a viszonválaszhoz csatolt szabályzat is bizonyítja, a felperes a rendelést ezen feltételtől függetlenül megtörténtnek nem tekinthette, mert a C) a. okiratban ugyanerről a feltételről említés téve nincsen, de utazójának vallomása, nemkülönben saját perbeli előadása szerint is az alperes által eszközölt megrendelést előzőleg hasonló megrendeléseket kapott és teljesített s ennélfogva ugy ő, mint utazója nyilván tudta, hogy az ilyen megrendelések feltétlen érvényesekké csak az illetékes egyházmegyei főhatóság jóváhagyása esetén válnak. Minthogy ezek szerint az alperes a felperessel szemben saját személyében kötelezettséget nem vállalt, minthogy, az illetékes egyházmegyei főhatóság a jóváhagyás végett bemuta-