Kereskedelmi jog, 1911 (8. évfolyam, 1-24. szám)

1911 / 7. szám - A csődön kívüli kényszeregyezség kérdéséhez

140 Kereskedelmi Jog 7. sz. mazottak is a balesetbiztosítás kötelezettsége alá esnek ugyan, de ugyancsak az idézett törvény 10. § a az ezen §-ban tüzetesen megjelölt hivataloknak, közintézeteknek és vállalatoknak — utóbbiak közt kifejezetten az állami vasutaknak is — azokat az alkalmazottait, akik, valamint hozzátartozóik üzemi baleset esetére az idézett törvény VII. fejezetében megállapított Icártalanitásnak megfelelő nyugdijigénynyel birnak, kivette a balesetbiztosítás kötelezettsége alól. Ez a kivétel azonban nyilván nem azt jelenti, hogy az ilyen alkalmazottak, ha szolgálatuk, illetve a gyakorolt üzem körében balesetet szenvednek, ebből folyó kárigényeiket a szolgálatadó vagy munkaadó irányában az általános magánjogi szabályok értelmében és minden megszorítás nélkül, teljes mérvben érvényesíthetnék. A törvény előmunkálatai nem hagynak fenn kétséget az iránt, hogy akkor, a midőn a szóban forgó 10. §-ban felsorolt alkalmazottak, az ott tüzetesen meghatározott feltétel fenforgása esetén a kötelező balesetbiztosítás kötelezettségének hatálya alól kivétettek, az ilyen alkalmazottak munkaadóit az alkalmazottaknak baleseti kárigényére nézve nem szándékolta a törvényhozó súlyosabb helyzetbe juttatni, mint azokat a munkaadókat, akikre a kötelező balesetbiztosítási kötelezettség a törvény rendelkezésénél fogva kiterjesztetett... A törvényjavaslatnak 10. §-ához fűzött indokolás szerint ugyanis a kivételnek . . . éppen az az alapja, hogy az ott meghatározott közhitelű és közintézményszerü vállalatok és hivatalok általintézményszerüen megállapított nyugdíjjogosultság az alkalmazottnak keresetképtelensége esetére ellátását kellőképpen biztosítja. A 10. §-ban körülirt az a szolgálatadó, illetve munkaadó tehát, aki a megfelelő anyagi áldozattal maga teszi lehetővé azt, hogy az ő alkalmazottja az í907 : XIX. t.-cz. VII. fejezetének megfelelő kártalanításban részesüljön, az ennek a kártalanításnak a mérvét meghaladó és az általános magánjogi szabályokból folyó magasabb kártérítésre csakis akkor lenne szorítható, ha ez magában a biztosítási kötelezettség alól való felmentést megadó törvényben nyert volna kifejezést, már pedig a törvény, amint ez a szóban forgó 10. §. végbekezdésében foglaltakból kitűnik, a kártérítésre vonatkozó magánjogi szabályok közül egyedül csak az 1874 : XVIII. t.-czikk rendelkezéseit mondván ki, az e törvény rendelkezése alá eső, vagyis ... a szorosan vett vasúti üzemnél alkalmazottakra továbbra is hatályukban fenmaradottaknak, ebből a törvénymagyarázat elvei szerint is nyilván az következik, hogy a 10. §-ban felsorolt azokra az egyéb alkalmazottakra, akik nem a szorosan vett vasúti üzemben teljesítenek szolgálatot, az általános magánjognak a kártérítési felelősségre vonatkozó szabályai az alkalmazók irányában érvényesíthető baleseti kárigények tekintetében a törvényhozó által fenn nem tartattak s hogy az ilyen alkalmazottak üzemi balesetből eredő kárigényeinek a munkaadó irányában érvényesithetése egyedül csak a biztosítási kötelezettség alól való felmentés alapjául szolgáló nyugdijszabályzat megállapítása szerint igazodik. A m. kir. államvasutak nyugdíjintézetének és nyugbér pénztárának alapszabályai a kereskedelemügyi magyar kir. miniszter 1908. évi 26.385/111. sz. rendeletével jóváhagyott függelékek szerint akként egészíttettek ki. hogy baleset esetén az 1907 : XIX. t.-czikk VII. fejezetének megfelelő kártalanitásra birnak igénynyel, aminek következtében ezekre az alkalmazottakra a balesetbiztosítási kötelezettség hatálya ki nem terjed. Ezek szerint a m. kir. államvasutak alkalmazottai — amennyiben nyugdíj-, vagy nyugbérjogosultsággal birnak, a balesetbiztosítási kötelezettség alól kivétetnek ugyan, de az alapszabályok fennebb emiitett kiegészítése következtében azoknak az alkalmazottaknak keresetképtelenség esetében az 1907 : XIX. t.-czikknek Vll-dik fejezete értelmében való ellátás van biztosítva. Ezekből következik, hogy a felperes, mint biztosítottnak tekintendő személy, a munkaadó ellen teljes kártérítés iránt csakis az 1907 : XIX. t.-czikk 82. és 83. §-aiban említett feltételek íenforgása esetében támaszthatna igényt, mely feltételek fenforgását azonban a felperes ki nem mutatván, ő az alperestől teljes kártérítést az utóbb említett törvény alapján nem követelhet ; igényelheti azonban, hogy ugyané törvény 70. §-ának megfelelő ellátásban részesüljön s hogy — amennyiben az az ellátás, amelyet az alperes neki ezen a czimen nyújt, a most hivatkozott szakasznak meg nem felel — ez az ellátása ezen szakasz rendelkezésének megfelelő összegre felemeltessék. Erre vonatkozóan az alperes ugyan azt vitatja, hogy az a kérdés, vájjon a felperes nyugbére és kártalanítási járadéka helyesen vagy helytelenül lett-e megállapítva V jelen perben el nem bírálható, mert ennek elbírálására csakis az 1907 : XIX. t.-cz. 158. §-a szerint alakított választott bíróság illetékes. Az alperesnek ez az érvelése azonban alaptalan, mert a most emiitett választott bíróság hatásköre csakis az országos pénztárnál biztositott személyek és az országos pénztár között betegségi segélyekből és baleseti kártalanításból folyó vitás ügyek eldöntésére szorítkozik; a felperes azonban az országos pénztárnál biztosítva nem lévén, külön törvényes rendelkezés hiányában a rendes birói utat igénybe veheti stb.