Kereskedelmi jog, 1910 (7. évfolyam, 1-24. szám)

1910 / 2. szám - A hiteljogi joggyakorlat 1909-ben. 2. [r.]

kereskedelmi Jog ^. 8ilentette, mig olyan esetben követelhet utólagos teljesítést, amelyben ő, a vevő, nem hivta le ugyan a kitűzött határidőben az árut, de az eladó még nem állott el az ügylettől. A késedelmes teljesítés elfogadása esetében pedig a vevő, az ujabb joggyakorlat szerint, e késedelemből eredő kárának a megtérítését csak ugy igényelheti, ha erre nézve jogát kifejezetten fentartotta, vagy legalább is ez iránt kétségben nem hagyta az eladót. Gyakorlati jelentőséggel bir a Curiának az a határozata is, a melyben hatóságilag elkobzott árukra nézve sem állapította meg a K. T. 350. §-ában meghatározott csalás fenforgását, ha a vitatott minőségi hiány az átvételkor azonnal felismerhető volt, valamint az a másik határozata is, amelyben viszont a megtekintés utján vett árut is kifogásolhatónak mondotta ki, ha az átvétel után olyan minőségi hiány ész leltetik, amely a megtekintéskor könnyen felismerhető nem volt. Mind a két határozatában a Curie ugyanis abból a helyes felfogásból indulván ki, hogy az áru minőségi hiánya csak abban az esetben eshetik az eladó terhére, ha az a vételügylet megkötése alkalmával a vevő előtt ismeretes nem volt. A vasúti fuvarozási jogban hozott határozatok közül első sorban is azt a határozatot kell kiemelnünk, a melyben a vasút a fuvarozott árunak elkésett kézbesítéséből származott kárnak megtérítésére azon az alapon nem marasztaltatott, mert a czimzettnek a lakása nem volt a fuvarlevelén elég olvashatóan kitüntetve, habár ezt a czimzést általános szokás szerint a vasútnak alkalmazottja irta a fuvarlevélre, a kit e ténykedésében a feladó meghatalmazottjának kell tekinteni. Fontos a Curiának az a két határozata is, a melyek szerint megállapította, hogy a vasút felelősségét nem zárja ki az a körülmény, hogy a feladó által berakott tárgyak magassága meghaladta a megengedett magassági méreteket, mivel a vasút embereinek vétkes gondatlansága forog fenn annak folytán, hogy a feladót nem figyelmeztették arra, hogy a rakminta milyen magasságban van a sínek felett. Hogy a vasút a szabálytalan tolatásból származó kárért akkor is felelős, ha a czimzett a sérült tárgyakat jogfentartás nélkül átvette és hogy a fuvarozott áruban esett kár elismerése esetében az ez iránti igény már nem a vasúti jogban meghatározott rövidebb, hanem az általános magánjogi elévülési idő alatt évül csak el, — az ezt kimondó két határozat is mindenesetre figyelmet érdemel. Egyetlen jogterületen sem találkozunk oly gyorsan váltakozó viszonyokkal, mint a biztosítási jogban és ha e részben kiemeljük azt, hogy a birói gyakorlat iparkodott a tételes intézkedések keretén belül az időről-időre megváltozott viszonyok gyakorlati követelményeinek ugy megfelelni, hogy ítélkezésében mindkét biztosítási fél érdeke gyanánt legyen megóva, akkor a legnagyobb elismeréssel is kell, hogy nyilatkozzunk bíróságaink e téren kifejlődött joggyakorlatáról. A legkényesebb kérdései a biztosítási jognak mindig azok, a melyek a dij nem fize téséből származó hatálytalanság eseteire vonatkoznak. A törvényhozó a K. T. 485. §. 4. pontjában csupán arra nézve akart hatályos biztosítékot teremteni, hogy a biztosított ne legyen kötelezve egy éven tul oly biztosítást állani, a melyet bármely okból nem tart érdekeivel megegyezőnek. A gyakorlatban ez a törvényes intézkedés nem csupán ezt, hanem igen sok esetben vagy azt is eredményezi, hogy a teljes jóhiszemben eljárt biztosított egy néhány napi késedelem miatt elesik a biztosítási összegtől, vagy azt, hogy a rosszhiszemű biztosított még olyan esetben is kibujhatik a díjfizetési kötelezettség alól, a melyben a biztosító a koczkázatot már viselte. Itt sokszor igen nehéz az igazság követelményeit érvényre juttatni és pedig annyival nehezebb, mert egyetlen téren sem találkozunk talán a leleményességnek oly finoman szőtt csalafintaságaival, mint itt, ahol két, elismerjük, egyaránt jogos érdek, a biztositó és a biztosított érdeke folytat egymással elkeseredett harczot. Mielőtt a visszatérő időszakban fizetendő ezen biztosítási dijak nem fizetéséből előállott esetekben hozott határozatok ismertetésére áttérnénk, ezzel kapcsolatban reá akarunk első sorban mutatni arra, hogy a biztosítási dij nem fizetése kérdésében a legnagyobb mérvű visszaéléseket mind a két részről legtöbbször abból, a biztosítási feltételekbe felvett, a Curia által már régi gyakorlata alapján joghatályosnak elismert rendelkezésből kifolyólag követik el, a mely szerint a biztosítás hatályba lépte az első évi dij tényleges lefizetésétől van feltételezve. Ebben a kérdésben különös figyelmet érdemel a Curiának azon az elmúlt évben hozott határozata, amely szerint a tényleges lefizetéssel nem tekinthető egyenlő hatályúnak a