Kereskedelmi jog, 1909 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1909 / 4. szám - A magántisztviselők és kereskedelmi alkalmazottak jogviszonya az ipartörvény tervezetében

78 Kereskedelmi Jog szerződéskötés, a szabadságidő, felmondás versenytilalom, fizetés stb. szabályozásánál. Ezen szellem érvényesülése elől különben ma egy törvényhozás sem zárkózhatik el, mely kissé szociális érzékkel bír; csak azután túlságba ne essék, mert annak folyománya, hogy éppen annak árt, akinek használni akart. Az örökös hatalmi versengés munkaadó és alkalmazott között nemcsak az előbbi jogait nyirbálja meg, de az alkalmazottnak is árt, melyben a munkaadó gyakran nem bizalmi emberét, hanem ellenségét látja. A Tervezet e tekintetben elmegy a végső határig, csakhogy szocziális tekintetben kifogás alá ne essék Pedig egy ipartörvénynek nemcsak ezzel, hanem egyéb tényezőkkel is kell számolni. Maga a Tervezet szerzője az indokolásnak tekinthető előszóban azt mondja, hogy : „Csak az a szocziálpolitika helyes, mely az adott viszonyokkal számolva, a védelemre szorultak érdekeinek szolgálatában nem téveszti szem elől azok érdekét sem, kikkel szemben védelmet kiván nyújtani. Csak az a szocziálpolitika lehet helyes, mely érdekeket összeegyeztet, nem pedig érdekellentéteket teremt". Azt is elismeri a Tervezet szerzője, hogy ez nehéz feladat, s hogy megoldása csaknem lehetetlen. Hogy ez a megoldás a Tervezetben nem is egészen sikerült, az alábbiakból ki fog tűnni. Nem csekély érdeklődésre számithat már azon körülmény sem, hogy mikép tudja a Tervezet a XVIII. szakaszban (381—399. §§ ) egységesen megoldani oly annyira heterogén elemek munkaviszonyát, minők pl. egy gyárigazgató (381. §. 1. p.) s egy bolti segéd (2. p.) Pedig a Tervezet egyazon elbírálás alá vonja mindkettőt. A versenytilalom csak ugy köti az egyiket, mint a másikat, a felmondási idő ugyanaz mindkettőre nézve stb. stb. Szerény nézetem szerint azonban ez igy nem helyes. A kettő alkalmaztatása között oly lényeges különbség van, hogy az különböző elbánást is érdemel. E tekintetben tehát a mai jogállapot igazságosabb, mely különbséget tesz az egyszerű és a fontosabb teendőkkel megbízott kereskedelmi alkalmazottak között. (1875 : XXXVII t.-cz. VI. czim.) Hogy az összes kereskedelmi alkalmazottaknak egy kalap alá vonása mily anomáliát teremthet, ki fog tűnni a részleteknél is. A Tervezet 382. §-a szerint a munkaadó 4. sz. a 381. §-ban megnevezett alkalmazottakkal (I. Czim) a munkaviszony megkezdése előtt írásbeli szerződést tartozik kötni. Ez nóvum. Ezt nem irta elő sem a kereskedelmi, sem az ipartörvény. Ezen rendelkezést hiába keressük akár az osztrák, akár a német ipartörvényekben. Ezen törvények mindig csak azon esetre provideálnak, ha a felek másként nem szerződtek. A Tervezet szerint a feleknek szerződni kell, még pedig Írásban. Azt lehetne mondani : Clara p cta, boni amici. Helyes. De csak egy pontot ragadok ki azok közül, miket „a szerződésben pontosan meg kell jelölni" : az alkalmazott munkakörét (382. §. 2. p.) s már ki fog tűnni, hogy nem sokat ér még a tiszta szerződés sem. A kereskedő vagy válMkozó gyakran kénytelen változásokat eszközölni üzletében, hozzávesz vagy módosít egyes dolgokon. Már most minden egyes esetben ujabb szerződést kössön alkalmazottjával, miként az a 382. §. 2. bek. előírja? Ez abszurdum volna Már pedig ellenkező esetben ki van téve annak, hogy alkalmazottja hatásköri kifogásokkal fog előállani s ahelyett, hogy békét szerezne, folytonos háborúskodásban állhat alkalmazottjával. Ezentúl a kereskedelmi alkalmazottak szintén munkakönyvvel lesznek ellátva, — mihelyt a kereskedelmi miniszternek ugy fog tetszeni. (383. §.) Ezen ujitást az alkalmazottak nem fogják megköszönni. A 384. §. előírja, hogy a munkaadó alkalmazottainak minden levonás nélkül bizonyos szabadsági időt tartozik engedélyezni. Ez helyes. Csak ismét túlzásba megy a tervezet, midőn elmegy egész negyvenkét napi kötelező szabadságidőig, amire leheleílen egy főnököt kötelezni. (Sőt még egy praemiumot ad az alkalmazottaknak : ezen időbe ugyanis a közbeeső vasár- és ünnepnapok nem számittatnak be. Sic!) Volt alkalmam más helyütt szóval és írásban is kifejteni, hogy mennyire szeret a Tervezet idegen jogterületekre elkalandozni. Szeret elcsípni egy részt a magánjogból, a kereskedelmi jogból és kodifikálni csak ugy incidentaliter oly jogviszonyokat és jogintézményeket, melyek alaposabb megvitatást igenyelnek. Láttuk ezt a megrendelés gyűjtéséről szóló 108. § ban, mely egyszerűen elkobozza a szerződés-szabadságot, kimondván, hogy a tulajdonjog fentartásával kötött ügyletek egyszerűen