Kereskedelmi jog, 1909 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1909 / 3. szám - Egész vagyon átruházásának jogkövetkezményei

60 szetesen az átvett vagyon erejéig — a jogszabály kényszerítő erejénél fogva (lex cogens) áll be. Ezért teljesen joghatálytalan az is, ha a felek a megajándékozottnak felelősségét netán korlátolták, mert a fenti feltétlen jogszabálynál fogva ily kikötés nem respektálható, még pedig annál kevésbbé, mivel a felek a hitelező hozzájárulása nélkül őt kötelező és hátrányára szolgáló megállapodásra joghatályosan ugy sem léphetnek. Az eddig kifejtettek szerint tehát a kérdésben forgó jogeset elbírálása, ha az átruházás ingyenes volt, minden tekintetben egyszerű és mikénti eldöntése vitásnak sem tekinthető. Nehezebbnek látszik azonban a megoldás akkor, ha az átruházási ügylet visszteherrel járt. Itt legelőször is vegyük szemügyre a tartozás átvállalásának kérdését és látni jogjuk, hogy a fent közölt jogeset a tartozás átvállalásának egyik nemét foglalja magában. Tudjuk ugyanis, hogy a tartozásátvállalásnak két fő nemét lehet megkülönböztetni. Az egyik, tulajdonképpeni tartozásátvállalás akkor áll elő, ha a hitelező harmadik személylyel szerződést köt, mely szerint az a harmadik a tartozást magára vállalva, az adós az obligó alól felszabadul, exnexuálva lesz. Ez az u. n. intercessio translativa, mely a római jogi expromissiohoz áll legközelebb és melynek konstrukcziójánál a római jog a novatio fogalmához folyamodott, ugy hogy az expromissio folytán uj kötelem keletkezett. Mai nap már a novatiora nincs szükség (a német birodalmi polg. törvénykönyv a novatiot nem is ismeri mint külön jogintézményt és tényleg felesleges is), megmarad a régi obligáczió uj adóssal, amit az ujabbi jogdoktrina ugy konstruál, hogy az adós személyében változás, azaz singularis successio áll be. A tartozásátvállalásnak a másik neme — intercessio cumulativa — pedig abból áll, hogy az a harmadik személy nem az adós helyébe, hanem az adós mellé lép (hozzávállalás, adstipulatio). A tartozásátvállalásnak ez a neme törvénybe iktatva nálunk a keresk. törvény 20-ik §-ában van és az abban foglalt szabályokat nemcsak kereskedelmi, hanem más ügyekben is alkalmazzuk, amint ezt a fent közölt jogesetnél is láttuk, melyre nézve még csak azt jegyezzük meg, hogy az átvállaló felelősségének a hitelező hozzájárulása nélkül való korlátozása, az ügyletnek visszterhes volta esetén is, a már 3. sz. fent közölt okokon kivül még az alább felhozandó okoknál fogva joghatálylyal nem bir. Mielőtt azonban erre áttérnénk, érdekes lesz annak a megfejtése, vájjon milyen a hitelezőnek helyzete abban az esetben, ha a vagyon átvevője az adósnak tartozásait nem vállalja magára, ha tehát a két szerződő fél erről egyáltalában nem intézkedik ? Ez a kérdés azért nem egyszerű, mert itt, hol visszterhes ügylet van, az átvevő a visszterhet szolgáltatta, hol egyik fél sem gondolt a hitelező kijátszására, eddigi konstrukcziókkal alig boldogulunk. De a jogtudomány ujabb fejlődése, a gyakorlati életviszonyokból fakadt egyik ujabbi vivmány a helyes utat meg fogja mutatni. A jogtudományban ugyanis a forgalom biztonsága érdekében mindjobban kidomborodik az a felfogás (amint ez a német birodalmi polg. törvénykönyv 419. §-ban és a T. 1274. §-ában kifejezésre is jut), hogy t. i. a vagyon rendeltetése az, hogy a hitelezők követeléseinek fedezésére szolgáljon. A hitelező, mikor követelése keletkezett, bizott adósának vagyonában, számított arra, hogy abból majd kielégítést kaphat. Ezt az adós is tudja és ezért ethikailag feltétlenül kötelezve van, hogy azt a vagyont, mint kielégítési alapot őrizze meg. Aki pedig egész vagyont megszerez, legyen óvatos, gondoljon arra, vájjon ezáltal nem rövidít-e meg senkit? vájjon az átruházónak nincs-e hitelezője? Ha pedig a szerződést mégis megköti, számoljon azzal, hogy egész vagyon megszerzésének puszta ténye maga után vonja azt a felelősséget, hogy a vagyontalanná vált adós tartozásaiért helyt álljon. Most már ugy a kereskedelmi, mint a közéleti forgalomban főelvül elfogadjuk, hogy „az adósnak azon módon kell kötelezettségét teljesíted, amint azt, tekintettel az eset körülményeire és az élet felfogására, a jóhiszeműség megkívánja" (T. 1107. §.), vagy amint ezt a német birodalmi polgári törvénykönyv (242. §.) szerencsésebben fejezi ki: „Der Schuldner ist verpílichtet, die Leistung so zu bewirken, wie Treu und Glauben mit Rücksicht auf die Verkehrssitte es erfordern". Ily felfogás mellett és mikor már tisztában vagyunk azzal, hogy minden szerződés negotium bonae fidei, akkor már a forgalomban és a szerződéseknek megkötésénél a hűség, becsületesség és jóhiszeműség annyira állanak az Kereskedelmi Jog