Kereskedelmi jog, 1909 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1909 / 23. szám - A váltó utólagos telepítése a leszámítolási forgalomban. [1. r.]

23. BZ. nézve a váltónak ő nála való telepítése, mert ennek folytán a visszleszámitolt váltók lejáratkor visszakerülnek a leszámítoló pénzintézethez.5) De a pénzintézet székhelyén kivüllakóváltóadósokra is rendkívüli előnyökkel jár a telepítés, mert a nagyobb váltópiaczokra telepitett váltó könnyebben és kedvezőbb árban talál elhelyezést, mint a hitelforgalom góczpontjától messze eső helyeken fizetendő telepitetlen váltó és mert a telepítés a behajtást olcsóbbá teszi, már pedig végeredményben a behajtási költségek az adósra nehezednek. Ennél a pontnál, t, i. a behajtás költségeinek kérdésénél kissé meg kell állapodnunk. Az utólagos telepítés jogtalanságára alapított kifogás nem annyira a tulajdonképeni kereskedelmi forgalomból eredő u. n. bankszerű váltóknak, mint inkább a közönséges kölcsön-váltóknak (pénzváltóknak) a réme. Ezeknek a gyakran csekélyösszegü váltóknak a leszámítolása utján a nem kereskedőknek rövidebb-hosszab időre nyúló személyi hitelszükséglete n\er kielégítést akképen, hogy a 3—4—6 havi lejáratú váltók a lejáratkor vagy egyszerűen vagy némi törlesztéssel meghosszabbíttatnak, mindaddig, amig végleges rendezésük bekövetkezik. Egyik sajnálatos nemzeti sajátságunknál, a pontatlanságnál fogva a lejáratkor való szabályozás a köztapasztalat szerint gyakran elmarad, ugy, hogy óvatolásra kerül a sor és csak azután következik be az óvatolási költséggel megdrágult rendezés. Tegyük fel már most, hogy egy faluhelyen lakó gazdálkodónak 300 koronás váltóelfogadmánya van a megye székhelyén lévő valamelyik pénzintézetnél leszámítolva. Az illető lejáratkor a váltóösszeget lefizetni nem képes, giránsai megtagadják a további váltóaláirást, türelemre kéri tehát a bankot, amely azonban a kibocsátó és a forgató elleni visszkeresetének fentartása végett a váltót megóvatoltatni kénytelen. A jelenlegi gyakorlat szerint ez akképen történik, hogy a bank magához telepiti a váltót (föltéve, hogy ez már előzetesen meg nem történt) s ezután véteti föl az óvást, amely eljárás a bélyegköltséget és az értesítés diját beleértve, 2 + 4-20 + 1 = 7 K 20 f. óvatolási költséggel jár.6) Ennyivel többet kell fizetnie a váltóadósnak azért, mert a lejárat előtt való rendezést elmulasztotta. 5) Zsemberi Manó : Könyvvitel és mérleg 139 1. 6) 1880: LI. t.-cz. 11. §. o) pont. 491 Ha már most a leszámítoló intézet a judikatura útmutatását követve, telepiteilenül hagyná a váltót, akkor a következők történnének. Az a megszorult „intezvényezett" a „lejáratot követő első vagy második köznapon d. e. 9—12 vagy d. u 2—5 óra között," bizonyára a legnagyobb ámulatára azt tapasztalja, hogy egy „kétlovas kocsi áll" meg az „üzleti helyisége, illetve ilyen hiányában lakása" előtt, abból kiszáll a kir. közjegyző és „fizetés végett bemutatja" neki azt a 300 koronás váltóját, amelyre ismételten bejelentette a takarékpénznak, hogy azt beváltani képtelen. De nyilván még nagyobb volna az elképedése, ha néhány nap múlva a banknak azt a felhívását venné kézhez, hogy a váltótőkén, a kamatokon és a váltódijon, valamint az eddig szokásos 7 K 20 f. óvatolási költségen felül fizetni tartozik (falujának a központtól való távolsága szerint): 1. A kir. közjegyző távozási dija fejében 4 K — 24 K-t 2. A kir. közjegyző vitelbére fejében 6 K — 20 K-t 3. » „ „ (esetleges) napidija fejében 10 K-t vagyis iO — 54 K ig7) terjedő összeget a váltónak saját lakóhelyén történt bemutatása következtében. Igen gyakran előfordulhatna ilyen eljárás mellett az az eset, hogy kisebb összegű váltók rendezésének egy izben való elmulasztása, óvási költség czimén a váltótőke 10—20—30°/o-ával terhelné meg a váltóadóst. A leszámítoló hitelezőre is óriási terhet róna ezeknek a nagymérvű óvatolási költségeknek az előlegezése, hacsak annak az élelmes szövetkezeti igazgatónak az eljárását nem követné, amelyik az azon való felháborodásában, hogy tagjaitól a kölcsönösszeget csak per utján volt képes behajtani, elhatározta, hogy ezentúl a folyósítandó kölcsönösszegekből előre levonja — a perköltségeket. Ami pedig a telepitett váltóknál a váltóadósra nehezedő pénzküldési költséget illeti, ez a mai postai tarifák mellett számot nem tevő csekélység ahhoz az óriási — az egész leszámítolási üzlet megbénítására alkalmas — költséghez képest, amely az összes, előzetesen nem telepitett székhelyen kivüli váltóknak ovatoló személy utján való bemutatásával járna. Mindezekre azzal lehetne válaszolni, hogy 1880: LI. t.-cz. 12., 18., 19., 20. §§. Kereskedelmi Jog