Kereskedelmi jog, 1905 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1905 / 1. szám

1. sz. Kereskc ilyen okiratok kiállíttattak, szerződés nem létezett. 1 yen dispositiv okiratok akarati kinyilatkoz tatásokat, jogi eselekvényeket tartalmaznak, amelyek az okiratban és az okirat által tekinthetők csak létrejöttéknek. Rendelkező okiratok lehetnek szerződések, pl. egy ingatlanra vonatkozó adás-vételi szerződés, végrendeletek vagy pedig más, egyoldalú akaratkijelentések (ajánlat), s teljesen bizonyítják az okirat tartalmát, tehát a szerződés létrejöttét, a végakarati intézkedést, az ajánlat megtételét. Bizonyítanak a kiállító ellen, de a kiállító mellet is, még az esetben is, ha nemcsak a peresfelek állították ki ezen nyilatkozatokat, de esetleg harmadik személyek is. A tanúsító okiratok vagy a kiállítónak saját tényeiröl tesznek említést, vagy pedig harmadik személyek lényeiről. A kiállító tényeire vonatkozó tanúsítványok beismerések. A nyilatkozat kiállítójának beismerései teljesen bizonyítják a beismert tényeket, ha ezek a kiállító részéről a perbeli ellenféllel szemben tétettek és az okirat ennek át lett adva. Pl. a hitelező által kiállított adóslevél teljesen bizonyítja a kölcsön létrejöttét, vagy az adós által felmutatott nyugta a kölcsönnek kifizetés ulján való megszűnését. Ha harmadik személyek ténykedéseiről van szó, ilyen nyilatkozat nem bizonyít anyagilag semmit, mert a tanúsítás bíróságon kivül történt, a tanúvallomásokra előirt szabályok mellőzésével és esküvel való megerősítés nélkül. Ha a tanúsító nyilatkozat a perbeli ellenféltől származik s annak tényét regisztrálja, akkor különböztetnünk kell, vájjon a nyilatkozat a kiállító mellett szól-e avagy a kiállító ellen ? A kiállító mellett saját nyilatkozata rendszerint nem bizonyíthat, ellene azonban mindig. Scriptura privata non probat pro seribente sed tantum contra seribentem. Ezen elv alól azonban szintén van kivétel. Van eset, midőn a tanúsító okirat is bizonyít a kiállító mellett, t i. a kereskedelmi könyvek, az alkuszok naplói és kötjegyei. Az eddigiekre való tekintettel megállapítható, hogy a kereskedelmi könyvek, az alkuszok naplói és kötjegyei oly magánokiratok, melyek nem rendelkezést, hanem tanúsítást tartalmaznak, részint a könyvvezetésre kötelezett kereskedő tényeiröl, részint harmadik személyek ténykedéseiről. A kereskedelmi könyvekbe való bevezetés az ügyleti jogok és kötelezettségeknek nem jogalkotó eleme, hanem a kereskedelmi könyvek harmadik személylyel szemben ügyleti tények iránt esetleg csak bizonyítékok, következésképpen a kereskedelmi könyvekbe bevezetés nélkül is ügyleti tények joghatályosan megtörténhetnek és e tényekre alapítottan jogok és kötelezettségek érvényesen keletkezhetnek. (M. kir. Curia G. 52/1900. Fabinyi: Felülvizsgálati határozatok. V. 346.) ;lmi Jog T A kereskedelmi könyveknek mindig voll bizonyos tekintetben bizonyító ereje a mi jog rendszerünkben. (L. az 1723 : LM. t.-cz., 1840. XVI. t.-cz. 16. és 17. §. és az 1868: LIV. t.-cz. 173. s következő szakaszait és a kereskedelmi törvény vonatkozó intézkedését.) Az 1893: XVIII. t.-cz. 75. §-a szerint a kereskedelmi törvénynek a kereskedelmi könyvekkel, továbbá az alkuszok naplóival és köt jegyeivel való bizonyításra vonatkozó 31—36. és 541 — 543. § ait a jelen törvény nem érinti. A kereskedelmi törvény 31. és 541. §§-aiban emiitett eskü kivételére nézve azonban a jelen törvény 98. §-a alkalmazandó. Az 1893 : XVIII. t.-cz. 215. §-a szerint a rendes eljárásban is alkalmazandó a sommás törvény felhívott 75. §-a azzal az eltéréssel, hogy a kereskedelmi törvény 31. és 541. §§-aiban említett esküre nézve továbbra is az 1868: LIV. törvényezikkben, illetőleg az 1881: LIX. törvényezikkben és a kereskedelmi és váltóeljárást szabályozó rendeletekben foglalt szabályok alkalmazandók. A most hivatkozott törvényhely intézkedései szerint ma ugy a sommás eljárásban, mint a rendes eljárásban alkalmazandók az 1875: XXXVII. t.-cz. 31-36. és az 541-543. szakaszai. A kereskedelmi törvény 31. és 32. §-a a kereskedelmi könyvek formai bizonyító erejéről intézkedik: „Bejegyzett kereskedőknek szabályszerűen vezetett könyvei kereskedelmi ügyletekből eredő perekben rendszerint nem teljes — eskü vaqy más bizonyítási eszköz által kiegésritlietö — bizonyítékot képeznek. Egyébiránt afölött: kell-e a könyveknek nngyobb vagy kisebb bizonyító erőt tulajdonítani, hogy oly esetekben, midőn a peres felek kereskedelmi könyvei egymástól eltérnek, mint bizonyítási eszköz teljesen mellőztessenek-e, vagy melyik fél könyveinek kelljen több bizonyító erőt tulajdonítani, a fenforgó körülményekhez képest a bíróság határozand. A 32. §. szerint pedig az oly kereskedelmi könyvek, melyekben szabálytalanságok mutatkoznak, bizonyítékul csak annyiban vétetnek, amennyiben a fenforgó körülmények szerint szabálytalanságok daczára is hitelt érdemelnek." Az 541. §. szerint az alkusz szabályszerűen vezetett naplója, épp ugy, mint az alkusz által szabályszerűen kiállított kötjegy nem teljes, eskü vagy más bizonyítási eszköz által kiegészített bizonyítékot képez (alaki bizonyítási erő) az ügylet megkötése s annak tartalmára nézve (anyagi bizonyítási erő). A kereskedelmi törvénynek most hivatkozott szakaszai sok tekintetben ellentétben állanak az 1868: LIV. t.-cz. 173-177. szakaszaival ; vizsgálnunk kell tehát azt, hogy az 1868: LIV t.-cz. idevonatkozó határozmányai hatályon kivül vannak-e helyezve vagy sem ? Sem a kereskedelmi törvény, sem a sommás eljárási törvény nem helyezte kifejezetten hatá-