Kereskedelmi jog, 1905 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1905 / 1. szám

Kereskedelmi Jog 1. sz. kat, mi azt tartjuk, hogy az óvás a visszkereseti jogok fentartására nem szükséges. Azokat az eddigi jogrendszerben is lényegileg csak a bemutatás ténye alapította meg ; az óvás csak ezen tény megtörténtének ünnepélyes megnyilatkozása volt. Ha pedig az óvás, mint ilyen a visszkereseti jogok fentartására nem szükséges, akkor mi állhat útjában annak, hogy egy teljesen elavult, czéljának meg nem felelő, nehézkes és aránytalanul költséges intézményt továbbra is fentartsunk ? A quieta non movere elvének alkalmazása, amelynek jogosultságát különösen a jogintézmények terén készségesen elismerjük, ebben a kérdésben egyáltalában nem helyén való. Azért, mert a mi közgazdasági tényezőinkben nincs meg a kezdeményezés képessége oly mértékben, hogy minden ezen téren felmerülő jelenségre nézve egy hatalmas mozgalmat indítson, hiányainak orvoslását keresve és követelve, nálunk még indokoltan nem lehet arról szólani, hogy a létező bajoknak a súlyos voltát nem ismerik és nem érzik. Azért, mert a mi szaktestületeink eddig alig egy kivétellel, nem hangoztatták az óvás intézménye reformálásának szükségességét, nem lehet azt mondani, hogy a mi váltóforgalmunknak tényezői nem érzik, sőt igen sok esetben érzékeny anyagi károsodás alakjában érzik az óvási kötelezettség terhének súlyos voltát. Tessék csak a németországi példához hasonlóan, a mi kereskedelmi szaktestületeinket és pénzintézeteinket külön kérdéssel megkérdezni aziránt, hogy fentartandónak tartják-e az óvás intézményét, különösen pedig mai elavult alakjában ? Nagyon ajánljuk kereskedelmi- és igazságügyi kormányzatunknak e kérdés mielőbbi feltevését, mert máskülönben kérdés nélkül is mihamarább hallani fogják az e részben is elaléltságából felrázott közvéleménynek e hangos kiáltását : sulba az óvással ! A kereskedelmi könyvek bizonyító erejéről. Irta: Dr. Pap József ügyvéd, egyetemi ny. rk, tanár. Minden okiratnál meg kell különböztetni az alaki (külső, formai) bizonyító erőt az angagi (belső, materialis) bizonyító erőtől. Az alaki bizonyító erő abban áll és csakis abban, hogy az okirat kiállítója az abban foglalt nyilatkozatot tette, feltéve, hogy az okirat valódi; s ép azért az okirat, mert bizonyos, a törvényben megállapított alakban van kiállítva, bizonyító erővel bír. Az alaki bizonyító erő szempontjából az okirat bizonyító eszköz. Az anyagi bizonyító erő pedig jelenti azt, hogy az okiratban rejlő nyilatkozatnak, az okirat tartalmának van bizonyos jogi jelentősége és hatálya, ebből a szempontból az okirat bizonyítási ok. Az alaki bizonyító erő azon kérdésre adja meg a választ: miért bizonyít az okirat ? az alaki bizonyító erő pedig, hogy mit bizonyít az okirat ? A perrendtartások rendszerint csak az alaki bizonyító erőt szabályozzák. Az 1868 : LIV. t.-cz. 165. §. szerint: , a közokiratok, melyek a kiállítók által törvényes illetőségűk köréhez tartozó tényekről adatnak ki, teljes bizonyitó erővel birnak mindaddig, mig az ellenfél azok hamisságát és szabálytalanságát be nem bizonyítja." Az 1893 : XVIII. t -cz. 23. §. szerint: „az 1868: LIV. t.-cz. 167. és 168. §-ai szerint kiállított magánokiratok, ha valódiságuk nincs kétségbe vonva, vagy be van bizonyítva, az ellenkező bizonyításáig teljes bizonyítékul szolgálnak arra nézve, hogy kiállitőjuk a bennük foglalt nyilatkozatot tette. Más alakban kiállított magánokiratok bizonyitó erejét a biróság a jelen törvény 64. §-a szerint szabadon mérlegeli." Hogy a magánokiratban nem foglaltatik a kiállító nyilatkozata, e tekintetben — feltéve, hogy az okirat valódi, — ellenbizonyításnak nincs és nem is lehet helye. Ellenbizonyítás csupán a tett nyilatkozat hatályossága ellen irányulhat, pl. hogy a kiállító a nyilatkozat megtételekor nem birt önrendelkezési jogosultsággal, hogy erőszak, tévedés vagy megtévesztés miatt nem nyilatkoztathatta ki szabad, valódi akaratát stb. Hogy mit bizonyítanak az okiratok, erről a perrendtartás nem rendelkezik. Az okiratok materialis bizonyitó ereje tehát mai perrendünkben nincs szabályozva, még pedig sem a köz-, sem a magánokiratoké. Az uj polgári perrendtartási tervezet ezen szabály alól kivételt alkot a közokiratokra vonatkozólag, amennyiben azt rendeli 319. §-ában. hogy teljesen bizonyítja a benne foglalt intézkedést, határozatot, nyilatkozatot vagy tanúsítást, valamint azt is, hogy a közhatóságtól vagy közhitelesséqü személytől abban tanúsított nyilatkozatok és egyéb tények a valóságnak megfelelően vannak tanúsítva. Az 1893 : XVIII. t.-cz. 73. § ában szintén találunk egy kivételes intézkedést az adóslevelekre vonatkozólag, amelyek, ha az 1868 : LIV. t.-cz. 167. és 168. §-aiban megszabott kellékeknek meg nem felelnek, a kölcsön leolvasását és a kötelezettség elvállalását egymagukban nem bizonyítják. Az anyagi bizonyítási erő, annak mérve és hatása kizárólag az okirat tartalmától és nem annak formájától függ. Minden okirat, legyen az köz- vagy magánokirat, a kiállítónak egy nyilatkozatát tartalmazza. Ezen nyilatkozat lehet különféle és e szerint az okiratok béltartalmuk szempontjából különfélék. Vannak rendelkező és vannak tanúsító okiratok. A rendelkező, dispositiv okiratok nem pusztán írásos bizonyítékok megtörtént cselekvényekről, jogügyletekről, megkötött szerződésekről, de megtestesitői a jogügyletnek, a szerződésnek. A szerződés ezen okiratok felvétele, aláírása által lett csak perfektté. Mielőtt az