Kereskedelmi jog, 1905 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1905 / 1. szám

1. sz. Kereskedelmi Jog hasonlóan magára a váltóra, vagy annak toldatára rövid jegyzet alakjában tüntettessék ki, hogy az elfogadás, biztosítás, vagy fizetés megtagadtatott s az óvatoltatónak, a helynek és napnak kitüntetése mellett ez a jegyzet Írassék alá. A leggyökeresebb reformot azonban J. Stranz berlini jogtanácsos ajánlja a Berlinben 1903-ban „Ein Protest gegen den Wechselprotest" czimü rendkívüli érdekes munkájában. Stranz abban a nézetben van, hogy a törvényben ki kellene mondani, miszerint belföldi váltóknál az elfogadás, vagy fizetés hiánya miatti óvás egyáltalában nem szükséges a visszkereseti jogok fentartására. A váltóbirtokosnak azonban jogában álljon a bemutatási határidő alatt az elfogadás, avagy a fizetés hiányát a kötelezett (Prásentaten) által magán a válton, vagy annak másolatán megállapittatni, a mely megállapítás megtagadásának az a jogkövetkezménye lenne, hogy a váltó-birtokos V3°/o váltódijat is követelhet. A visszkereseti jogok fenntartása végett csak is a bemutatás lenne s-zükséges, mely a váltóbirtokos által, kellő időben, a kellő helyen, a kellő személynél eszközlendő. A bemutatás ténye perrendszerüen lenne bizonyítandó, e részben pedig elegendő volna, ha a német perrendtartás 294. §-ának megfelelően a bemutatás ténye valószinüsittetik (glaubhaft gemacht wird.) Csak is külföldi váltóknál tartja Stranz a váltóóvást szükségesnek, de ebben az esetben is csak a posta-óvást. A svájczi szövetséges államokban legújabb időkben a svájczi jogászegyesület foglalkozott a váltóóvás kérdésével. Az előadó dr. Wieland tanár különösen kifogásolván az óvás körül kifejlődött jogszolgáltatásnak a törvényből folyó formalizmusát, valamint az óvásnál felmerülő aránytalan költségeket, a maga részéről azt a javaslatot tette, hogy az óvást az intézményezett oly értelmű nyilatkozatával kell pótolni, hogy a váltót hasztalan mutatták be neki, amely czélra legalkalmasabbnak azt véli, ha a törvényben kimondatnék, hogy oly váltóknál, a melyek Svájczban állíttattak ki és belföldön fizetendők, elég azon személynek abbeli nyilatkozata, aki ellen az óvás felvétetik, hogy a váltót, nem fogadja el, vagy nem egyenlíti ki. A nyilatkozatnak magán a váltón kell töiténnie, melyet keltezni kell és érvényességéhez szükséges a váltóóvás könyvbe való bevezetése. Ezen magánnyilatkozatok mellett azonban természetesen olyan esetekben, amikor az intézvényezett nem található, vagy nem akarja a nyilatkozatot kiállítani, az óvás felvétele szükséges lenne. Dr. Wielandnak a fentiekben ismertetett javaslata mellett azonban sokkal messzebb menő javaslatok is tétettek, amilyen az óvatolási képességnek a postai alkalmazottakra való kiterjesztése, vagy az óvás intézményének eltörlése és bármely más, tetszés szerinti bizonyítási eszközzel való pótlása. Amint a most előadottakból látjuk, Németországban és Svájczban is a mozgalom mind nagyobb arányokat ölt, amely egyrészt az óvásnak, mint „solennitási" aktusnak további fentartását lehetetlenségnek tartja, másrészt pedig azt nem csak egyszerűsíteni, hanem egész egyszerűen eltöröltetni kívánja. Mi azokkal tartunk, a kik e részben a gyökeres reformálásnak a szószólói. Mi az óvást ellörlendőnek tartjuk. A váltóbirtokos érdekei, annak mint külső intézménynek a fentartását nem követelik. A váltókötelezettek jogaira pedig épenséggel nem lehet befolyással, hogy az elfogadás vagy fizetés végetti bemutatások megtörténtének bizonyítása egy oly ünnepélyes aktushoz köttessék, amelynek szabályszerű lefolyását és ehhez kötött érvényességét neki nem állhat módjában ellenőrizni és irányítani. Ha pedig valamely váltókötelezett abban a tévhitben van, hogy ő csak ugy fizethet aggály nélkül, ha a visszkereseti jogának fentartására szükséges bemutatás megtörténtét ünnepélyes alakban bizonyító óvás-levél is átadatik neki, hát az ilven aggodalmaskodó váltókötelezett számára lehet, amint ezt különben Stranz is javasolja, a törvénybe azt a rendelkezést felvenni, hogy törvényes szabály az, hogy az óvás felvétele a visszkereseti jog fentartására nem szükséges, de ha valamely kötelezett aláírásához oly megjegyzést füz, hogy „óvással", akkor az ő visszkötelezettsége csakis az óvás felvételével lesz megállapítva. Vagyis amint a mai jogállapot szerint a visszkereseti jogok fentartására szükséges óvást az „óvás nélkül", vagy más, ugyanezt kifejező megjegyzéssel el lehet engedni, épen ugy a megfordított jogállapotban általában nem szükséges óvást lehessen „óvással" vagy más hasonló kifejezéssel kötelezővé tenni; természetcsen mindig csak azon váltókötelezett irányában, aki annak kötelező voltát igy a váltón megrendelte és pedig csakis magán a váltón, mert ily esetben nem lenne helyén a bírói gyakorlatnak az óvás elengedése körül gyökeret vert az a lazább felfogása, hogy az óvás elengedése külön okiratban is megállapítható. Mert a csupán az óvás elengedésére vonatkozó nyilatkozat kiállítója ellenében kötelező ennek a nyilatkozatnak külön okiratban való kiállítása esetében, a vállóforgalom biztonsága ugyanis egyáltalában nem lehet érintve, mert ilyen esetben csakis a nyilatkozattal rendelkező birtokos fogja az óvás felvételét elmulasztani, mert csak ő tudja és tudhatja, hogy ebből a mulasztásból reá joghátrány nem származhatik. Ellenben az általunk javasolt jogrendben az óvási kötelezettséget nem magán a váltón, hanem egy külön okiratban statuáló nyilatkozattal szemben a váltó tulajdonát forgatmány utján megszerző harmadik személy teljes jogbizonytalanságban volna, ha egy, nem a váltóra vezetett és így általa nem tudott kötelezettséget megállapító külön nyilatkozat reá nézve is joghatályos lehetne. Összefoglalva mindezek után a mondotla-