Kereskedelmi jog, 1905 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1905 / 1. szám

Kereskedelmi Jog í. sz. még azt is, hogy a mi váltóforgalmunk specziális viszonyaiban szokásossá vált utólagos, sőt igen gyakori esetekben többszörös váltótelepité3 eseteiben, birói gyakorlatunk azt a kötelességet hárítja a váltóbirtokosra, hogy az óvást ugy az intézvényezett, mint a telepes, illetve a több telepes valamennyié ellen vétesse fel, mert ez alól a váltóbirtokost csak akkor mentesiti, ha az utólagos jogellenes telepítést törölte,*) — akkor azt hisszük a legnagyobb határozottsággal állithatjuk, hogy a váltóbirtokos, illetve a visszkereső és névbecsülö jogi érdekeinek szempontjából az óvás intézményének fentartása nem csak hogy nem indokolt, hanem érdekeikre egyenesen káros. Hát ha e mellett még reá mutatunk az óvások azon igazán nevetséges eseteire, amikor az óvást az elhalt, a csődben levő, az elmebeteg vagy másképen cselekvőképtelen egyén ellen is fel kell venni, és fel kell venni a váltóban megjelölt helyen még akkor is, ha az illető soha sem lakott ott vagy már nem lakik ott, a miből azután a „Wind-, Wand , PlatzTrotestek" különös vállfajai keletkeznek, vagy ha azt méltatjuk figyelemre, hogy az óvás helyének és idejének meghatározására vonatkozó törvényes intézkedések nem olyan természetűek ugyan, hogy azoktól az óvás érvénytelenségének terhe alatt eltekinteni nem lehetne, de azért mégis az óvatolt személy tetszésétől függ, hogy az azok ellenére felvett óvást a törvényes joghatály erejével felruházza, mert hiszen a nem a váltótörvény 102. §-ában meghatározott helyen és időben felvett óvás csak ugy joghatályos, ha az óvatolt személy az óvásnak ott és akkor történt felvétele ellen nem tiltakozik, akkor talán még nagyobb határozottsággal állithatjuk, hogy a váltó alapján jogosított személyek érdekeinek felel meg az a követelésünk: hogy sutba az óvással 1 Hogy állunk már most a visszkötelezettnek, illetve telepitett váltónál az egyenes kötelezettnek jogi érdekei szempontjából az óvás intézményének czélszerüségével ? A váltó alapján kötelezettnek jogos érdekei, mert hiszen itt csak azokról lehet szó, csak azt követelhetik, hogy a váltó a lejáratkor a fizető személynek bemutattassék, mert ö nem a saját személyében, hanem a fizető személy által igért fizetést. Jogos érdeke lehet ugyan e mellett még az is, hogy ő tudomást nyerjen arról, hogy ez a bemutatás járt-e és milyen eredménynyel, de már az igazán nem lehet jogos érdeke, hogy a bemutatás sikertelensége óvással igazoltassék. És sajátságos, hogy az érdekében nem álló óvás felvételének az elmulasztásához a törvény a visszkereseti jog elvesztésének a jogkövetkezményét fűzi, ellenben a jogos érdekében álló értesítés elmulasztásának jogkövetkezménye a törvény szerint nem a vissz*) Lásd az „utólagos telepítés" kérdésében lapunk 3. számában közölt czikket kereseti jog, hanem csupán a nem értesített előzők ellen a lejárattól a kereset kézbesítéséig járó kamatokhoz és a költségekhez való igényének az elvesztése. A váltó alapján kötelezettnek jogos érdekeit tehát a bemutatás és az arról való esetleges értesítés teljesen kimerítik, a mellett a törvényes intézkedés mellett, a mely az ő kötelezettségének megszűntére megfelelő rövid elévülési határidőt szab. A váltóóvás intézménye, a váltói forgalom nálunk is egészen megváltozott viszonyainak igényéhez képest, mindenesetre reformálásra szorul. Abban az elavult formájában, a melyben az jelenleg is még fennáll, ez az óvás, nem csak hogy nem biztosítja a váltóbirtokosnak és a forgatóknak az előzők elleni visszkereseti jogát, hanem azt egyenesen veszélyezteti; a visszkötelezettekn3k jogos érdekei szempontjából pedig, a mint azt fentebb kifejtettük, annak fentartása egyáltalában nem szükséges. Láituk, hogy más országokban már rég felismerték az óvás reformjának szükségét és pedig abban az irányban, hogy az óvás, mint tisztán bizonyítási eszköz, fosztassék meg az ünnepélyes alak minden nehézkességétől és vettessék alá az általános bizonyítási szabályoknak, sőt mint azt a belga példa mutatja, még emezek szigora alól is a lehetőség határai között felmentessék. Láttuk, hogy ezekben az országokban a törvényhozás már tényleg a reform terére is lépett. Ismét más országokban, mint a német birodalomban és a svájczi szövetségi államokban, a törvényhozás ugyan nem foglalkozott még a váltóóvás intézményének reformjával, de a jogászi és kereskedői közvélemény mind hangosabban hangoztatja e reform szükségét és elodázhatlanságát. Németországban már az 1876. és 1877. években is foglalkoztak, különösen azzal az eszmével, hogy az óvás felvétele ne bizassék-e a belga példához hasonlóan a postára, a mely eljárásnak Németországban való meghonosítása mellett már 1876 ban 27 különböző kereskedelmi és ipari testület foglalt állást. Az 1877. évben pedig 91 kereskedelmi kamara adott ez iránti véleményes előterjesztésében kifejezést annak, hogy a váltóóvások felvétele körüli eljárást egyszerűsíteni és a postára bizni kell. Ujabban a 90 es években pedig a jogászvilág már konkrét javaslatokkal is lépett fel az óvás intézményének reformálása tárgyában, így, hogy csak némelyeket említsünk, Leist „Der Wechselprotest und seine Reform" czimü, Berlinben, 1899-ben megjelent munkájában a mellett tör lándzsát, hogy a 150 márkán alóli váltóknál az óvás a postára bízassék. Bernstein „Revision der Wechselordung" czim alatt 1900-ban közzétett tanulmányában csak egyszerűsítését követeli az óvásnak. Mdkower a „Goldschmidts Zeitschrift" 41. kötetében megjelent tanulmányában pedig a mellett foglalt állást, hogy az angol „the noting for protest"-hez