Kereskedelmi jog, 1905 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1905 / 1. szám

2 nyéknek épen olyan alapja vagy forrása, miat maga a bemutatás, mert hiszen a váltótörvénynek vonatkozó rendelkezése szerint az óvás el is engedhető, amig a bemutatásról, mint jogmegalapitő tényről a váltótörvény 42. §-a kifejezetten azt rendeli „hogy az óvás elengedése azonban a váltóbirtokost nem menti fel azon kötelezettség alól, hogy a bemutatást kellő időben teljesítse." A törvénynek ez a rendelkezése is mutatja, hogy az óvás cselekménye nem tekinthető a visszkereseti jog alapjának avagy forrásának, mert ha az óvás is ép ugy. mint a bemutatás, a visszkereseti jog megalapítására szükséges volna, akkor az óvás elengedésének ép oly kevéssé lehetne helye, a mint a törvény fentidézett rendelkezése szerint nem lehet helye a bemutatás elengedésének. Ha tehát az óvás nem alapja a visszkereseti jogoknak, hanem csak bizonyítéka az azok megalapítására szükséges bemutatás megtörténtének, akkor az óvási intézmény fenntartásának szükségességét bírálva, azt kell további vizsgálataink tárgyává tenni, ha valljon az óvásnak, e solennitási aktu-i minőségével ma összekötött bizonyító ereje nem helyettesithető-e más olyan bizonyítási eszközzel, amely a mai forgalom megváltozott viszonyainak jobban felelne meg és annak daczára az óvással egyenlő éitékü bizonyító erővel birna. A váltójog nemzetközi jellegénél fogva misem természetesebb, mint az, hogy e részbeni vizsgálódásainkban mindenekelőtt azt nézzük, hogy más országok törvényhozásaiban mit tapasztalunk a váltúóvás körüli eljárásban. Angliában a visszkereseti jog feltételeként a bemutatás és az annak megtörténtéről szóló értesítés van meghatározva és annak daczára, hogy az erről nem értesített előző visszkötelezettség alól szabadul, még sem kell óvás a belföldi váltóknál, hanem az csak a külföldi váltóknál (foreign bilis) kötelező, vagyis oly váltóknál, amelyek a belföldről a külföldre vagy viszont intézvényeztettek. Igaz ugyan, hogy Angliában a váltólevélnek nincs meg az a kellékszerű formája, mint nálunk, ez a körülmény azonban egyáltalában nem lehet releváns ennek a kérdésnek az elbírálásánál, hogy az óvás intézményének mai alakjában való fenntartása szükséges-e vagy sem. Minden, akár belföldi, akár külföldi váltót ugyanis Angliában is a kibocsátó és a forgatók elleni visszkereseti jog elvesztésének terhe alatt, fizetés végett szabályszerűen be kell mutatni. És a fizetés végetti bemutatás ezen kötelezettségének mint jogmegalapitó ténynek statuálása mellett is, az angol váltóforgalom igen jól meg tudott élni a formális óvásnak mint solennitási aktusnak igénybe vétele nélkül. Angliában mégazokban az esetekben is, amelyekben az óvás kötelező, az óvást leginkább az úgynevezett rövid jegyzet (the noting for protest) alakjában veszik fel, amely abból áll, hogy az eljáró jegyző magára a váltóra feljegyzi a bemutatás dátumát, az annak alkalmával az óvatolt személy által nyert választ, a jegyző nevének kezdőbetűit, a költségjegyzéket és a jegyző óváskönyvére való utalást, amely feljegyzések alapján szükség esetében bármikor kiállittatik a formális óvás. De Angliában még ez az eljárás is helyettesíthető bárme y családfő avagy állandó lakosnak két tanú által előttemezett, a fizetés hiányát tanúsító bizonyítványával (certificate) oly helyeken, ahol jegyző nem volt található. Olaszországban az uj codice di commercio 251—338. szakaszaiban foglalt váltórendszabály szerint az óvás szükséges ugyan a visszkereseti igények fenntartására, de azt ott a közjegyzőn kívül felveheti a bírósági végrehajtó is, sőt az óvást helyettesitheti a megóvatolt személynek magára a váltóra avagy egy magánokiratra a váltótulajdonos beleegyezésével vezetett oly nyilatkozata, melyben a bemutatást elismeri s amely nyilatkozat a keltétől számított két nap alatt az illetékes bíróságnál registrálandó. Francziaországlan is hasonló elveken nyugszanak az óvás iránti törvényhozási intézkedések, amennyiben a code de commerce 173. czikke szerint az óvás két jegyző, vagy egy jegyző és két tanú, vagy a sollicitator es két tanú által vehető fel. Oroszországban, ahol az 1902. évi május 27- i nj váltótörvény szabályozza az óvást, a 67—72. szakaszok, szerint jegyző által rendeli ugyan az óvást felvétetni, de a 68. §. 3. pontja szerint az angol példához hasonlóan szintén meg van engedve a váltóra vezetett rövid jegyzet, amely jegyzet által az óvás megtörténtnek tekintetik ugyan, de joghatályt csak a formális óváslevél kiállításával nyer. Legérdekesebb és legtanulságosabb azonban az óvási eljárás reformálása tekintetében a belga gyakorlat. Az addig franczia minta szerint szabályozott óvási eljárást Belgiumban első ízben az 1872. május 20-áról kelt „loi contenant le titre du ade de commerce relatif á la lettre de diange et au biliét á ordre" szabályozta újból, amely a váltóbirtokosnak megengedte, hogy az elfogadás vagy fizetés végetti bemutatást a megóvatolt személy által magára a váltóra avagy egy külön magánokiratra vezetett puszta nyilatkozatával megállapittassa. Az 1876. máj. 12-iki törfény az óvási eljárás egyszerűsítése tárgyában már tovább ment, amennyiben, oly községekben, amelyekben sem jegyzőnek, sem bírósági végrehajtónak állandó lakása nincs, az illető postahivatalnokot hatalmazta fel az óvás teljesítésére és az óváslevél kiállítására. Ennek a törvénynek a gyakorlatban teljesen bevált intézkedéseit a reá mindjárt, vagyis 1877. július 10-én következett ujabb törvény álta'ánositotta olyképen, hogy a jegyző általi óvást eltörölvén, az óvást általában kizárólag a sollicitatorokhoz,