Kereskedelmi jog, 1905 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1905 / 1. szám

KERESKEDELMI JOG A hiteltörvények (kereskedelmi, váltó-, csőd-, ipar-, szabadalmi jog stb.) minden ágára kiterjedő" folyóirat. SZERKESZTŐSÉG Ea KIADÓHIVATAL: BUDAPEST, V., Váczi-körút 42. «z. FŐSZERKESZTŐ: FELELŐS SZERKESZTŐ: GRECSÁK KÁROLY Dr. BENDER BÉLA KIll. CÜRIAl BIRO. ÜGYVÉD. ""•N^SLOFIZEI'ESI ÁR: lívAsr e*re . . . 20 K. „tMlen* .)_, . . . 10 K. ; '} EKVÖS Mám : 1 K. T e 1 e t o n : 30—06. MÁSODIK ÉVFOLYAM. — 1. SZÁM. MEGJELEN MINDEN HO 1-KN ÉS 15-BN. BUDAPEST, 1905 JANUÁR 1. A váltóóvás ellen. Irta: Grecsák Károly. A váltóóvás intézményének keletkezése nem esik össze magának a váltónak keletkezésével. A mig a váltónak első alakzatával, amely a mostani telepített saját váltónak felel meg, már a 12. században is találkozunk, addig az óvásnak, mint jogintézménynek csakis a 14. században akadunk első nyomára, a vásári váltól'orgalomban. Eredetileg a váltó ugyanis annak a czélnak szolgált, hogy messze országokba és helységekbe a pénz elszállítását helyettesítse. Akinek a messze távolban behajtani való követelései avagy megfizetendő tartozásai voltak, az. az akkori idők nem épen megnyugvást keltő közbiztonsági viszonyai közepette, a mennyire csak tehette, igyekezett a pénz elszállításának minden veszélyeitől menekülni. Pénz helyett tehát váltót hozott magával a hitelező vagy adós a messze vidéken megtartott vásárra. Ezeknél a vásári váltóknál fejlődött ki első szüksége az óvásnak; mert annál, aki messze vidékről hazajött esetleg anélkül, hogy az utalványozott főkötelezett a váltót elfogadta avagy kifizette volna, igen is okadatolt volt ennek a körülménynek bizonyítékát hiteles alakban magával hozni. Minthogy pedig abban az időben e czélnak legjobban a jegyzői okirat felelt meg, nagyon természetes, hogy a váltólevél tulajdonosa, a váltó adójának azzal az esetleges ellenvetésével szemben, hogy a váltóbirtokos nem mutatta be az utalványozottnak a váltót elfogadás vagy fizetés végett, a jegyzőnek mint hiteles személynek közbenjöttével teljesítette ezeket a cselekményeket, hogy a jegyző által erről kiállított okirat az óvás által erre nézve oly teljes bizonyítékot szolgáltasson, amelyet máskülönben az akkori forgalmi viszonyokra való tekintettel, csakis hosszú hónapok elteltével szerezhetett volna meg. Eredetileg az óvás abból állolt, hogy maga a váltólevél-tulajdonos mutatta be a magával hozott váltót az utalványozottnak az akkori idők jegyzője jelenlétében ; később azután s?okássá lett, hogy csupán a jegyző mutatta be és protestálta a váltót a tulajdonos megbízása folytán. A legrégibb két oklevél 1335. és 1339. évekből *) ma*) Lásd az 1335-iki óvást Leist, Wechselrecht 21. lapon, az 1339-ikit Canstein, Wechselrecht 20. lapon. VJJ >y, termái reánk. Alak jul wHsaézxe ezek az óvások a római protestatio saCTöliját mutatják, amelyet az óvás'evélben töbl) kevesebb lényegtelen változtatással mind a mai napig fentartottak. Tartalmuk szerint a jegyző az említett két régi óvásban említést tett arról is, hogy a váltót ő előtte már a váltólevél tulajdonosa ís bemutatta, ami tanúságot tesz arról, hogy az eljárás akkor is ugyanaz volt, mint ma. Csakhogy amig azokban az időkben szükséges is volt a váltóbirtokos bemutatását a jegyző által megismételtetni abból a ezéloól, hogy a bemutatás cselekményének megtörténte közhiteleséggel bizonyitlassék, addig ma, amikor a váltóbirtokos ezt a bemutatást bizonyára éj) oly szakértelemmel előzőleg már elvégezte, joggal kérdezhetjük, hogy fennáll-e eme tény bizonyításának szempontjából magának a bemutatásnak az óvatoló közjegyző általi megismétlésének szükségessége? Hogy e kérdésre — azt a maga egész jelentőségében tartva szem előtt, — megadhassuk a kellő választ, az kell vizsgálnunk, hogy az óvás, mint olyan, minek is tekintendő. A váltótörvény szerint a fizetési visszkereset fenntartására a váltónak fizetés végett történt bemutatásán kivül szükséges az is, hogy ezen bemutatás és a fizetés nem teljesítése kellő időben felvett óvással igazoltassék. Ebből azt kellene következtetni, hogy a fizetési visszkereset fenntartásának jogi kelléke nem csak a fizetés végelti bemutatás, hanem az annak megtörténte után a fizetés nem teljesítése esetében felvett óváslevél is. Csakhogy a törvénynek ez a szövegezése egyáltalában nem enged alapos jogi következtetést annak a hamis tételnek a felállítására, hogy az óvás is jogi kelléke a visszkereseti jog fenntartásának. A visszkereseti jogot ugyanis nem az óvás, hanem a bemutatás ténye alapítja meg. Az óvás pedig nem valamely további önálló cselekmény, hanem csakis és egyedül csak ennek a ténynek, a bemutatás megtörténtének bizonyítéka. A bemutatás tehát forrása és alapja a visszkereseti jognak; az óvás pedig csak bizonyitéka ennek az alapnak, habár bizonyos ünnepélyes oly alakban is, amely semmi más adat által nem pótolható és ki nem egészíthető. Azonban az óvás ezen formálaktusi természetéből sem lehet következtetni arra, hogy az óvás a visszkereseti igé-