Kereskedelmi jog, 1904 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1904 / 1. szám - A kartellek és a magyar törvénytervezet. 1. [r.]

6 nek bizonyult. Megindult tehát az egész vonalon, itt előbb, amott később, a vad hajsza, melyet a korlátlan szabadverseny lehetővé tesz, s melynek leghasználtabb, mert legegyszerűbb és legkényelmesebb eszköze az eladási árnak az önköltségig, sőt még azon alul is való leszállítása. Ezen hajsza alól pedig senki sem vonhatta ki magát, mert a versenytársak között egy láthat]an kötelék van, melynél fogva az egyiknek üzleti politikája kényszerítő hatással van a másikéra is és az egyiknek könnyelműsége, rosszakarata magával rántja a többit is, miként az ugyanazon kötélhez kötözött havasi hegymászók egyikének vigyázatlansága a többiek vesztét is okozhatja. Kik kerülnek ki győztesek gyanánt ebből a küzdelemből? Mindiga tőkeerős, mindig a legnagyobb tartalékokkal rendelkező termelők, kik a legnagyobb ellenállást képesek kifejteni. A féktelen versenyharcz végeredménye tehát a gyengébb termelők tönkretétele és minden oly intézkedés, mely e harczot legalább ideiglenesen megakasztani alkalmas, a gyengébb küzdők javára és előnyére szolgál. A hasonló érdeküeknek közös megegyezése a veszély elhárítására tehát elsősorban a gyöngébbek oltalmául szolgált és igy azt látjuk, hogy a kartellek, melyeknek a gyengék kizsákmányolását vetik szemükre, eredetileg épen a gyengék védelmére alakultak. Ugyanaz az eszköz, mely megnyirbálja a versenyszabadságot, teszi lehetővé a saját léte érdekében korlátozott verseny fentartását és azok az üzleti egyediségek, melyek függetlenségük és szabad rendelkezési joguk egy részéről lemondanak, ezzel megmentik önálló üzleti létüket. Ezt sokan nem akarják, vagy nem tudják belátni, midőn a versenyszabadság elvét tekintik egyedül üdvözítőnek, egy „noli me tangere"-nek, melynek épségben kell maradnia, „et si pereat mundus". Ezek feledik, hogy a végletekig menő versenyharcz nemcsak hulláktól borított csatateret, hanem rendszerint egy győztes felet is hagy fenn, ki azután tényleges egyedáruságot élvez és sokszorosan szedi be a hadiköltséget és — sarezot azon a fogyasztóközönségen, mely a késhegyig menő küzdelem tartama alatt »gaudens tertius" volt. És lehetséges, hogy ez a győztes fél nem más, mint a belföldnek gyarmatául való el- és lefoglalására felfegyverzett külföldi ipar és a nagy temetkezésnek méltán siratott halottja egy egész országnak csirájában elfojtott ipara. Talán meggyőzi az elméleti axióma rendithetlen szikláján á ló, mindenáron elvhü férfiakat is a 1. sz. hajóját a politika szabad tengerén kormányzó, gyakorlati államférfiú kijelentése : „Ha vaskartell nem lett volna, ma nem lenne vasiparunk". (Lukács László pénzügyminiszternek a magyar képviselőház 1904, évi május hó 19-én tartott beszédéből.) Hogy a versenyszabadság nagy elve, melyet bíróságaink még a szerződési szabadságnak is fölébe helyeznek, még jelenlegi általános jogelveink és jogfölfogásunk szerint is megállhat-e rideg korlátlanságában, arra alant részletesebben fogunk rátérni. Azt azonban már itt is megállapíthatjuk, hogy nem a kartelek törték az első rést a versenyszabadság elvén. Maga az állam járt elől e téren, midőn magának hatalmas és nagyfontosságú egyedáruságokat tartott fenn. Az ipari tevékenység több jelentős ágában az ipar gyakorlása külön hatósági engedélyektől, egyes esetekben a kormány jóváhagyásától van függővé téve. És egy nagy jelentőségű jogintézmény, a szabadalom, egyenesen a versenyszabadságnak meghatározott időre va'ó kizárását és egy ipari előjog törvényes oltalmát van hivatva biztosítani, mert a szabadversenyben megnyilatkozó közérdekkel szemben egy másik hatalmas közérdeket képvisel, mely az uj iparágnak, az alkotás forrásainak fejlesztésében domborodik ki. Képviseli pedig ezt a közérdeket minden más correctivum nélkül, mint amely abban rejlik, hogy egyrészt korlátolt időre szól, másrészt pedig önmagában hordozza az ingert, ujabb találmányok által a dúsan gyümölcsöző szabadalmat uralkodó helyzetéből kiszorítani. A mai gazdasági élet alig képzelhető szabadalmak nélkül és ezekről irta Böhmertl869-ben : r a szabadalmak máimegértek a megsemmisülésre és nem egyebek rothadt gyümölcsöknél az emberi kultúra fáján !" Szakasztott igy mondta 1890-ben a porosz képviselőház ülésén Brömél: ,bízom benne, hogy az árkartellek, a termelők koalicziói, egészségtelen voltuknál fogva öíjmaguktól fognak tönkre menni, mint minden természetellenes alkotás." A kartellek ellenesei ma már nem igy gondolkoznak, hanem a kartellekkel szemben mindenütt a cselekvés terére lépve, hol azok megtiltását, hol azok erélyes megrendszabályozását követelik. És ez alkalommal hazánkban is rendszerint ugyanazokat a jelszavakat hangoztalják, mint amelyekkel Amerikában a zsarnokmódra uralkodó és az államban államokat képező milliárdos trustöket ostromolják. Pedig — anélkül, hogy e helyütt kutatnók, vájjon az amerikai Kereskedelmi Jog