Kereskedelmi jog, 1904 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1904 / 2. szám - A csődeljárási költségek előlegezése a csőd megnyitása után

36 összeget leteszik. A törvény e rendelkezése úgy értelmezendő, hogy ha a biróság a csődnyitási kérvény elintézésekor azt találja, hogy a tényleg létező vagyon az eljárási költségek fedezésére sem lesz elegendő, a csődöt kérő hitelezőket a valószínű eljárási költségek előlegezésére szólítja fel, viszont a hitelezők a költségek előlegezését megtagadhatják, a mi természetesen a csődnyitási kérvény elutasítását vonja maga után; e megtagadási jog által a hitelezők megakadályozhatják oly csőd megnyitását, mely a helyett, hogy az ö érdekeiket szolgálná, rájuk esetleg ujabb anyagi áldozatokat róna. Kérdés, vájjon kötelezheti-e a biróság a hitelezőket az eljárási költségek előlegezésére, ha a csődvagyon elégtelensége a csőd megnyitása után tűnik ki ? A „Deutsche Juristen-Zeitung" ez évi 19. számában Gottschalk, a berlini „Creditorenverein" igazgatója ismerteti a német biróságok idevonatkozó gyakorlatát. A német biróságok egy esetben kötelezték a csődhitelezőt, kinek követelése 250 márkát tett ki, csödnyitás után 200, majd felfolyamodás folytán leszállított 100 márka költség előlegezésére, azzal az indokolással, hogy bár a német csődtörvény 107. §-a megadja a hitelezőknek azt a jogot, hogy a költségek előlegezését a csődnyitás előtt megtagadhatják, de ebből nem következik, hogy a csődöt kért hitelező a csőd megnyitása után ne köteleztessék az előleges befizetésre, ha ez szükségesnek mutatkozik és pedig mivel a csődtörvény e kérdésben hallgat, a Gerichtskostengesetz alapján. Gottschalk arra az álláspontra helyezkedik, hogy a speciális csődtörvény jelen költségek kérdésében derogál az általános Gerichtskostengesetz-nek és így a kérdés egyedül a csődtörvény alapján bírálandó el, s arra a conclusióra jut, hogy az előleg kérdése a csődnyitás előtt véglegesen elintézendő s ily módon a hitelező a csödnyitás után többé költségelőlegezésre nem kötelezhető. Megindokolja e véleményét a csődtörvény intencziójának magyarázatával is. Hiszen ha a biróságok álláspontja volna a helyes, könnyen megtörténhetnék, hogy komplikáltabb csőd esetében, a hitelező esetleg követeléset többszörösen meghaladó összeget volna kénytelen költségek czimén fizetni, s igy csődeljárás a helyett, hogy a hitelezőt legalább pénzének egy részéhez segítené, talán épen öt hozza bajba és zavarba, ez pedig nem lehet a törvény czélzata. A magyar biróságok gyakorlata e kérdésben elő'.te jár a német judikaturának. A Curia már ismételten kimondotta, hogy a csődöt kért hitelezők a már elrendelt csőd folyama alatt költség előlegezésére nem kötelezhetők (Grecsák-féle Magyar Döntvénytár, II. kötet, 474. sz), illetőleg, hogy a csődöt kérő hitelezőket csak a csödnyitás elölt lehet és kell költségelőlegezésre utasítani. (A Jogt. Közlöny Döntvénytára, Uj folyam XIV. 56.) A költségelőlegezés kérdése a csőd megnyitása után akkor szokott felmerülni, ha az a körülmény, hogy a tényleg létező vagyon az eljárási költségek fedezésére sem elegendő, csak a csődeljárás folyamában tűnik ki. A csődtörvény 165. §-a kifejezetten előírja, hogy ily esetben a csőd azonnal hivatalból megszüntetendő és mégis a fenthivalkozott döntvénytárakban közölt hat esetben az elsőbiróság a csődnyitás után is elrendelte az előleg befizetését és csak a Tábla, illetőleg a Curia változtatta meg ellenkező értelemben az elsőbiróság határozatát. E helytelen elsőbirósági Ítéletek a csődtörvény 165. és 87. szakaszainak egybevetéséből származó kézzelfogható tévedésre vezethetők vissza. A 165. §. ugyanis azt mondja, hogy „ha a 87. §-ban érintett körülmények a csődeljárás folyamán tűnnek ki", a csőd hivatalból azonnal megszüntetendő ; világos, hogy a törvény a 87. §-ban érintett ténykörülmények alatt azon eshetőséget érti, „ha a tényleg létező vagyon az eljárási költségek fedezésére sem elegendő", mely körülménynek a csődnyitás elölt való fenforgása esetére a költségek előlegezésének lehet helye. A biróságok tehát nem vették észre, hogy a törvény kifejezett szavakkal kimondja, hogy ha ez a körülmény a csődnyitás előtt derül ki, a költségek előlegezésének lehet helye, ha pedig a körülmény a csődeljárás folyamán tűnik ki, a csőd azonnal hivatalból megszüntetendő. E tévedés korántsem elszigetelt, hanem a rendelkezésemre álló első hasonló határozat keltétől, 1885-től kezdve folytonosan és ismétlődve előfordul, hogy az elsőfokú biróságok a csödnyitás után is kötelezik a hitelezőt előleg befizetésére, mely határozatot a felsőbíróság jóformán mindig ugyanazon indokolással természetesen felold. Ha pedig a csődeljárás még nincs oly stádiumban, hogy kétséget kizárólag meg lehessen állapítani, vájjon van-e a költségek fedezésére elegendő vagyon, akkor eo ipso nincs helye előleg követelésének. A mai jogállapotot legjobban jellemzi a budapesti Táblának a Curia által 829/1885 sz. alatt helybenhagyott végzése, melylyel a miskolczi törvényszéknek, mint csődbíróságnak egy végzését megváltoztatta. E szerint: A csődtörvény 87. §-a értelmében, ha a csődnyitási kérvény elintézésekor az tűnnék ki, hogy a tényleg létező vagyon, a csőd alatti kereset tekintetbe vétele nélkül az eljárási költségek fedezésére sem elegendő, a csőd akkor rendelhető el, ha a hitelezők a csődeljárási költségek viselésére késznek nyilatkoznak és a biróság által e czélra megállapított összeget leteszik. A törvény ezen intézkedéséből önként következik, hogy a hitelezőket a csődeljárási költség előlegezésére akaratuk ellenére kötelezni nem lehet, valamint következik az is, hogy a költség ki által viselésének kérdése csődnyitás