Kereskedelmi jog, 1904 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1904 / 6. szám - A téves árszámitás jogkövetkezményei

6. sz. Kereskedelmi Jog 169 kozó tagadásával szemben bizonyítékot fel nem hozott, a m. kir. Curia megállapította, hogy a szóban forgó vételügylet tényleg attól a feltételtől volt függővé téve, hogy alperes a próbapalaczkok­ban küldött bort megfelelőnek fogja-e találni. Igaz ugyan, hogy a K. t. 361. §-a értelmében, oly esetben, amint az a fenforgó esetben is történt, ha a vétel próbára történt, de az áru a vevőnek átadva nem lett, a vevő pedig a ki­kötött szokásos idő alatt nem nyilatkozik, a vétel meg sem történtnek tekintendő, abból a körülményből tehát, hogy alperes a C) alatti levelében jelzett idő alatt sem nyilatkozott, nem következik, hogy ő a próuát megfelelőnek találta és hogy ilykép ezáltal a K. T. 359. §-a értelmében felfüggesztő hatálylyal kötött vétel­ügylet feltétlenné vált, minthogy azonban a D) alatt csatolt levél szerint létrejött ügylet alap­ján a felperes által a 4 '/. alatt csatolt számla mellett szállított két waggon bőit alperes min­den kifogás nélkül tényleg átvette, alperes ezen ténye által fogadta el utólag a küldött próbát megfelelőnek, ami által a vételügylet a D) alatt csatolt levél szerint megrendelt egész mennyiségre, tehát a felperes által utóbb kül­dött második két waggon borra nézve is fel­tétlenül és igy az alperesre nézve is kötelezővé vált. Ezek szerint alperes a másodízben szállí­tott két waggon bor átvételét abból az okból, mert azt meg nem rendelte, megtagadni jogo­sult nem volt, a másodbiróság ítéletének feleb­bezett része tehát, arra való tekintettel, hogy minőségi kifogás nem tétetett, mellőzve azt az indokát, hogy alperes a küldeményt csak annak előzetes megvizsgálása után lett volna jogosítva a felperes rendelkezésére bocsátani: helyben­hagyatott. 97. Vétel csak akkor lévén létrejöttnek tekintendő, ha a felek ugy a vétel tárgyára, mint az árra nézve megegyeztek, oly esetben, midőn az eladó a vételár meghatározásánál egy harmadik személylyel állítólag megkötött vételügyletre hivat­kozik, amely ügylet azonban a valóságban meg nem kötte­tett, a vételi ügylet egyik lényeges alkateleme, a vételár meghatározása hiányozván, a vétel létrejöttnek nem tekint­hető. (M. kir. Curia. 1278/1903. — 1904. október 4.) 98. Az általánosságban megszemlélt és az ilyetén megszemlélés után átvett árunak szerződésszerűségét az eladó nem, ha­nem szerződésellenességet a vevő tartozik bizonyítani. (M. kir. Curia. 331/1903. — 1904. június 21.) Biztosítás. 99. , A biztosítási dij elévülésének ideje a fizetésre adott halasz­tás esetében a halasztási határidő lejártával veszi kezdetét, de csak abban az esetben, ha a halasztás iránt mindkét fél között létrejött a megállapodás; az egyik félnek egy. oldalú ténye tehát az elévülési idő kezdetét ki nem tolja — A főnök jogosítva van^ saját nevében érvényesíteni a kereskedelmi meghatalmazottjának, mint ilyennek javára szóló jogokat Ez alapon az „X biztosító társaság szolnoki föügy nöksége" rendeletére kiállított váltót az „X biztosító társa­ság" perelheti (M. kir. Curia 1239 1903—1904. május 6.) A bud ipesti kir. Ítélőtábla: Első magyar általános biztosító társaság felp3resnek E. D. alperes ellen 258 korona 56 fili. tőke és jár. iránti perében a következő Ítéletet hozta: A kir. ítélőtábla az elsőbiróság Ítéletet megváltoz­tatja s a sommá? végzés hatályon kívül helye­zése mellett felperest keresetével elutasítja. Indokok: A kereseti váltók mindegyikében az „Első magyar általános biztosító társaság szolnoki foügynöksége" és nem maga a felpe­resként fellépő „Első magyar általános biztosító társaság" van ugyan rendelvényesként megne­vezve, alperesnek ebből a körülményből merített és a felperességi jog hiányára alapított kifogása azonban helyesen mellőztetett; mert a kereske­delmi meghatalmazott, mint ilyen javára szóló jogoknak saját nevében való érvényesítésére az illető főnök maqa jogosult, az pedig vita tárgyává sem tétetett, hogy a rendelvényes főügynökség fel­peres biztosító társaságnak nem volna kereske­delmi meghatalmazottja. Egyébként azonban al­peresnek kifogásai alaposak. Nem vitás ugyanis, hogy a kereseti váltó mindegyike a peres felek között a B) alatti kötvény értelmében létesült tüzbiztositási szerződésre vonatkozólag, az alpe­res biztosítottat terhelő dijak fedezetéül állítta­tott ki és pedig a B) alatti válió az 1900. évi november 15-én esedékessé vált 2-ik díjrészlet, az A) alatti váltó pedig az 1901. évi novem­ber hó 15 én lejáró 3 ik díjrészlet fejében. Az ezen váltókon alapuló követeléssel szemben alperes kifogása az, hogy a B) alatti váltó alap­ján követelés nem illeti meg a felperest azért, mivel a követelés ezen részét illetően felperes­nek kereseti joga a perindítás idején már el­évült, az A) alatti váltóval fedezett díjösszeghez pedig törvényes jogczime felperesnek azért nincs, mivel a biztosítási szerződés a korábban esedé­kessé vált s a B) alatti váltóval fedezett vissza­térő dij lejáratkor való megfizetésének elmulasz­tása okából hatályát veszítvén, felperesnek a kérdéses váltóval fedezett biztosítási díjhoz való igénye is elenyészett. Alperes tagadásával szem­ben felperesnek az általa felhívott tanuk vallo­másával nem sikerült bebizonyítani azt az állí­tását, hogy az 1900. évi november hó 15-ik nap­ján lejárt B) alatti váltóval fedezett 129 kor. 28 fitt. díjrészlet kifizetésére alperes a felperestől több mint három hóra terjedő idöhaladékot kért és kapott s igy még ha felperes bizonyította volna is, hogy egri főügynöke, a tanuként kihall­gatott L. M. fel volt jogosítva arra, hogy alpe­resnek a lejáró dijak fizetésére a felperes tár­saságot is kötelező joghatálylyal halasztást adjon ; nyilvánvaló, hogy felperesnek az 1900. évi november hó 15 én lejárt B) alatti váltóval fedezett követelésre vonatkozó kereseti joga a keresetnek az 1902. évi január hó 20-án történt

Next

/
Thumbnails
Contents