Jogászegyleti szemle, 1948 (2. évfolyam, 1-2. szám)

1948 / 1-2. szám - A kollektív munkaszerződés jogi természete

letesebben tárná fel a jogtörténet fejlődését. Olyan többkötetes műre gondolok, mint a Szladits főszerkesztése mellett készült 6 kötetes „Magyar magánjog" vagy a történészek már említett összefoglalásai. Nem kétséges, hogy a kézikönyv megjelenését a jogászok érdeklődése nagyban előmozdítaná. A tankönyv figyelme — mint azt Molnár Erich : A magyar társadalom története az őskortól az Árpádkorig c. 1945ben megjelent könyvének idézése is mutatja, a legújabb időkig kiterjedt. Mégis nyeresége lenne az újabb kiadásnak, ha a bibliográfia bővülne. Igaz ugyan, hogy az első éves jogász számára nyilván az is sok, amit gondosan válogatva az első kiadás tartalmaz. A jogtörténeti tankönyvnek azonban, különösen, ha meglehetősen egyedül áll, gondolni kell a jogtanulókon kívül a többi olvasóra is, azokra ,akik a továbbképzést óhajtják, egY"egy jogintézmény fejlődésének részletesebb képét keresik s a figyelembe ajánlott irodalmi utalások nyomán maguk is kedvet kapnának az elmélyülésre, esetleg a kutatásra. Az új kiadásban a néhol szükséges korrekció is elvégezhető volna. A protestantizmus kialakulására kiváló újabb feldolgozás Miklós Ödön 1942-ben megjelent munkája. A konstanzi zsinaton nyert megerősítés finom jogi distinkcióját tartalmazó részhez csatlakozó irodalomban az idézett Mályuszt megelőzte egy másik tanulmány (Notter Emlkv, 1941, 1007 s köv. 1.) [Érdemes megjegyezni, hogy a magyar jogtörténetben oly sokat vitatott s a főkegyúri jogra oly fontos konstanzi bulla rejtélyére világosságot derítő Fülastre-féle napló félévszázadig rejtve maradt a hazai kutatók előtt. Finke 1889-ben tette közzé a naplót s derítette ki Fillastre személyét is (Forschungen und Quellén zur Geschichte des Konstanzer Konzils, majd : Acta Concilii Constantiensis 2, 1923) és csak 1941ben hivatkozik rá az idézett tanulmány. A forrás megbízhatóságára fényt vet, hogy Feine nemrégen (Die Approbation der Luxemburgischen Kaiser, Z3RG, XXVII, 366) mint olyan tanút hívja fel,, amelynek bizonyságát más források is megerősítették] Az újabb monográfiák számbavétele a jogászok számára kedvezőbb is lehetne, hiszen a jogászok tollából származó újabb feldolgozások közül nem egy használható akad. Nem a szára? törvénvfelGorolásí és elemzést nyújtó munkákra gondolok, amelyek a ,,legum ac regum series" műfajába tartoznak., hanem olyanokra, mint például Zalán Kornélnak a régi magyar zálogbirtokot, Ágoston Péternek a magyar zálogjog történetét feldolgozó tanulmányára, amelyek a dologi jog számos összefüggésére forrásul szolgálhatnak ma is. Aránylag kevés hely jutott a jogforrástörténetnek, ami talán arra vezethető vissza, hogy azelőtt ezzel bővebben foglalkoztak. Mégis, éppen a módszertani szempontokra is figyelemmel, kívánatos volna, ha ez a fejezet kibővülne és rendszertanilag is jobban elkülönülne. A magánjogász keveselni fogja a magánjogtörténeti részt. Ennek kibővítését annál is inkább remélhetjük, mert programmadó tanulmányában maga a szerző húzta alá : annak ellenére, hogy a magyar jogtörténetet a közjog iránti érdeklődés jellemzi, a magánjogtörténet a sajátosabb, a népjogibb. Nem is érheti tehát jogosan szemrehányás Eckhartot, hogy nem igyekezett a magánjogtörténetnek az előző összefoglalásoknál jóval nagyobb teret juttatni. Ezért a törekvésért csak elismerés illetheti. A magánjogtörténeti rész. aránylagos terjedelmében és modernebb felfogásában — különösen a jól sikerült örökjog — felülmúlja a korábbi tankönyveket. Nagyon szerencsés gondolat, hogy az 1848-at megelőző magánjog összefoglalásában Frankot és Kadlecet követi. A magánjogi rész a többi nem alkotmánytörténeti résszel együtt azonban valamiképpen elüt az alkotmánytörténetitől : túlságosan statikussá válik, a fejlődést nem tudja kellően érzékeltetni, a távolabbi és közelebbi népek jogrendszerétől izoláltabban jelenik meg, a kapcsolatok, összefüggések, párhuzamok, összehasonlítások elmosódnak. Azt hiszem, jogtörténetünk körében a magán-, büntető- és perjog területén sem mondhatunk le még az írásbeli emlékek csekélysége esetén 6ein arról, hogy a korábbi fejlődési szakot és a fejlődési folyamatot megismerhessük. Akár a francia, akár az olasz, akár a német jogtörténet megfelelő részét nézzük, láthatjuk, hogy négy-öt évszázad a lassúbb természetű magánjogi joganyagban is elváltozást, fejlődést vagy visszafejlődést idézhet elő. A társadalmi s a gazdasági viszonyok változása itt is érezteti hatását s ha nem is minden parcellát rázkódtatott meg forradalmi tektonikus rengés, azért felismerhető hasonló időre a korábbi és a későbbi fejlődési szint