Jogászegyleti szemle, 1948 (2. évfolyam, 1-2. szám)

1948 / 1-2. szám - A kollektív munkaszerződés jogi természete

169 között a különbség. Ka az egyházjogtörténetben, amely pedig elég konzervatív jellegű fejlődést mutat, volt olyan változás, hogy a XI—XIV. század jogát a XIX. századétól meg tudjuk különböztetni, észlelni tudjuk a változást az egyes jogintézményeknél pl. a perjogi és a civilisztikával kapcsolatos részek tekintetében — pedig a tantételek legnagyobb részének lerögzííése éppen a XII—XIV. századbeli irodalom érdeme, tehát a megmerevedés lehetősége ide esik — hasonlóképpen feltehető a szóbenforgó magyar jogtörténeti ágak intézményeinek módosulása is az idők folyamán s nem elégedhetünk meg a későbbi fejlődési fok dogmatikailag érdekes, de a jogfejlődéstörténet szempontjából színtelenné vált ábrázolásával. A részletkutatások jelenlegi állása mellett ez ma még nagyon nehéz, talán nem is lehetséges fedadat volna, de ezen gondolkodni azért is jó, hogy a jövő tennivalói itt is tisztán álljanak. Ezért nem tudnám tökéletesnek, befejezettnek tartani azt a módszert, hogy a jogtörténet magánjogunk rendszerét első írásbeli összefoglalása, a Hármaskönyv alapján tárgyalja, egyszerűen hozzáadva mindazt, amit az előzetes és a későbbi fejlődésről tudunk s így kényszerűen lemondva a történeti, a társadalmi és a gazdasági hatóerőknek a fejlődéstörténetben megnyilvánuló kutatásáról. Hogy a büntetőjogász elégedetlenségét már eleve elhárítsam, meg kell állapítanom, hogy e tekintetben szerző ma sem mondhat sokkal többet, mint többször idézett tanulmányában, amely szerint büntető jogtörténetünk parlagon hever. A periog kitűnően sikerült tömör összefoglalása i6 nvitva hagy egyes kérdéseket. Szerettem volna, ba a magyar per eredetéről a Magvar Jogászegyletben elhangzott vita eredményéhez a szerző is állást foglalt volna. A könyvet az utolsó száz év alkotmánytörténete zária le 194<Mg. Ezt a részt logikusan követni kellene az utolsó száz év magán-, büntető-, per- és közigazgatásjogi történetének is. A tankönvv erős társadalomtörténeti bázisára tekintettel szíveden vettem volna, ha a magyar történettudománynak a szociológiával szemben fennálló kölcsönösségét történészeink közül legmélyebben és legtöbb eredetisével kutató Hainal István munkáit, amelveket a szociológus akként jellemzett (Erdei Ferenc: Történelem és szociológia, Társadalomtudomány, 1942, 465 1.), hogy bennük úttörőén eredeti szociológiai szemlélet jelentkezik, szélesebb körben értékesítené. „Az írásbeliség, intellektuális réteg ós az európai fejlődés" (Károlyi Emíkv., 1933) „Az európai város kialakulása" (Városi Szemle, 1941), „Történelem ós szociológia" (Századok, 1939). „A technika fejlődése" (Domanovszky Emlkv., 1937) és „Az Üjkor története" (1936) bizonyára adna szempontokat .amelyeket a társadalomtörténeten keresztül a jogtörténet is számon tarthat ; példaként a törzsszervezettel, a szokásszerűséggel, a hűbériséggel, a magyar rendiséggel, az írásbeliséggel, a királyi várjobbágy-francia majorossal kapcsolatos mondanivalóira utalok. A magán- és perjogtörténeti részből szeretném jobban kiérezni a kor gazdasági- és társadalmi viszonyaival való szoros kapcsolatot, amely az alkotmánytörténeti részben mintaszerű. Pedig a polgári eljárásjogi reformtörekvések szükségletének hátterét az akkori gazdasági viszonyok ismerete nyújtja. A régi magyar vagyonjogi per hosszadalmasságát, nehézkességét korának gazdasági viszonyaiból értjük meg legjobban. S ha már az eljárásjognál tartunk, a házassági eljárásjognak legalább rövid vázlatát érdemes lett volna felvenni, már annálfogva is ,hogy II. József 1786 március 6.-i házassági pátense a házasság, mint polgári szerződés érvényére vonatkozó jogvitát a világi bíróság hatáskörébe utalta s ezt a rendelkezést az 1790:26. tc. ll.§-a a tisztán protestáns házasságokra lényegében fenntartotta. De a házasságjog ettől függetlenül is bővebb kifejtést igényelne, bár az anyagi és eljárásjogi vonatkozások részleteinek kifejtése az egyházjog feladata. A Carolina Resolutioval kapcsolatban kiegészítésre szorul az az állítás, hogy az akatholikusok házassági perei is a szentszékek elé tartoztak, amelyek azokat a protestáns vallás elvei szerint intézték el. Egyébként az utóbbi években házassági perjogtörténeti kérdésekkel három tanulmány is (Illés Emlkv., 366 s köv., Notter Emlkv., 159 s köv., Szekfű Emlkv., 524 s köv. 1.) foglalkozott. Mindez a néhány apróbb jelentőségű megjegyzés csak az új kiadás tökéletesebbé tételét óhajtja és nem von le semmit Eckhart tankönyvének értékéből, amelyből a tanulság ós tájékoztatás gaz-