Jogászegyleti szemle, 1948 (2. évfolyam, 1-2. szám)

1948 / 1-2. szám - A kollektív munkaszerződés jogi természete

164 vesebb szó esik. Nem polemizál az ellenkező felfogással 6 annak sem gondolatmenetét, sem érveit, sokszor szerzőjét sem ismerteti. Ettől a szellemi emelkedettség ama habitusa tartotta vissza, amely irányának győzelmét ennek külön hangsúlyozása, újabb Gebék osztogatása nélkül csupán az eredmények hirdetésének puszta tényével kívánta dokumentálni. A királyi tanácsról szóló 1298 : 23. tc.-t például régebben a felelős minisztérium csirájának szerették tekinteni, 6zerző azonban a két intézmény között semmi kapcsolatot nem lát s e törvényt, mint a rendi alkotmányos törekvések korai jelentkezését értékeli. Az ellentétes régi nézet petitben idézése azért nem lenne felesleges, bár persze, ha ezt mindenütt megtenné, eléggé megnőne a terjedelem. Nem meglepő viszont, hogy sok helyütt apró részletekben is kiigazítja a korábbi tanítást. így amikor kimutatja, hogy a megyei tisztviselők már a XVI századtól bizonyíthatóan rendes fizetést (salarium) kaptak s nem áll a régebbi tankönyvek nézete, ho£*y a megyei tisztség ncbile cfficium volt. Az őskor nehéz kérdéseinek állását a történetírás, régészet, az összehasonlító nyelvészet 'és néprajz legújabb eredményeinek, Németh Gyula, Ligeti Lajos, Deér József, Zsirai Miklós, Molnár Erik, László Gyula, Melich János, Tagányi Károly, Kniezsa István kutatásai felhasználásával rögzíti meg. Érdemes ezt a részt összevetni Timon tankönyvével, hogy a haladást megállapíthassuk. Timon körülbelül hetven oldalon át terjengősen, feltevést feltevésre halmozva foglalkozik a nyugati hűbéri államszervezettel ellenkező sajátos magyar közjogi felfogással, amit az ősszerződés alapoz meg. Eckhart egyes fejezeteket, mint például a Magyarország területét érintő államalakulatokról és népmozgalmakról szólót a honalapítás előtt (római hódítás, gótok, longobárdok, avarok), mint feleslegeset teljesen elhagyja, ámbár a ,,kultúrtáj formáinak továbbhatása" (Hajnal, Századok, 1942, 26 1.) szempontjából azért lett volna jelentősége és húsz oldalon át rajzolja meg az őstörténet, a törzsszövetség és a honfoglaláskori magyar állam mesteri képét. Az újabb forráskritika álláspontjáról értékeli Anonymus, Kézai ós a többi krónikás előadását. A vérszerződést az államalkotás lényeges mozzanatának tartja akkor is, ha az Anonymus által előadott 5 pontos esküt azok közé sorolja, „amelyek alapján a későbbi középkorban az uralkodó és az alattvalók viszonyának létrejöttét a tanult emberek elképzelték". Kézai fejedelmet megválasztó nemzet-communitas-ában a XIII. század nézetének megfelelően a népfelség elve rejlik. Árpád fejedelemi tiszte tény, de az forrá&szerűleg nem állapítható meg, hogy választásnak, vagy törzse hatalmán alapuló egyrzerű elismerésnek köszönheti-e. A bizonyított tény és a feltevés, valóság és látszatának éles elhatárolása mindvégig jellemzője maradt a könyvnek. Sok jogtörténész nem tudott ellentállni a kísértésnek, hogy a feltevésből kis stilisztkai fordulattal lelkes hangon valóságot formáljon. A hézagos jogemlekek szórvényossága, a forrásoknak sokszor tejes hiánya a költői fantázia működtetésére, gyengén alapozott feltevéseknek quasi bizonyosságként elfogadtatására és így tévedések becsúsztatására csábít. Eckhart a nem bizonyított kérdésben, ott, ahol más tolla a feltevésről könnyen siklanék a bizonyosságra, óvatosan ítél, megelégszik a szárazabban hangzó és kevesebbet nyújtó, de a kutatás jelenlegi állása mellett egyedül elfogadható szerényebb fogalmazással. Csak utalok a székelyek eredetének, a szabad rendelkezésre vonatkozó 6zentistváni törvényhely (II. 5.) céljának, Kálmán zsinati törvényszékének, >a magyar per eredetének kérdésére. Ahol meggyőző bizonyítékot nem talált, egyik nézethez sem csatlakozik, nyilván abból a meggondolásból, hogy még mindig jobb egy becsületes non liquet, mint a be nem bizonyított tételnek bizonyossággá emelése. Szerző programmjához híven a középkori jogfejlődést nem állítja túlzottan előtérbe, hanem az újkori anyagnak az előzőt terjedelemben is jobban megközelítő arányban, megfelelő figyelmet szentel. A korábbi tankönyvektől eltérően könyve különös érdeklődéssel foglalkozik azzal a korral, amelyben a rendi törvénykönyv külszíne alatt, az alkotmány látszólagos változatlansága mellett a központi kormányszékektől való függés és az osztrák monarchia egységesen vezetett szervezetébe való beilleszkedés egyre inkább megerősödött. Ebben az időben az országgyűléseken, vagy a törvényekben kifejezésre juttatott kívánságok a tényleges alkotmányos viszonyoktól lényegeién külön-