Jogászegyleti szemle, 1948 (2. évfolyam, 1-2. szám)

1948 / 1-2. szám - A kollektív munkaszerződés jogi természete

4sr KÖNYVSZEMLE Dr. Eckhart Ferenc: Magyar alkotmány és jogtörténet. Budapest, 1946. 468. 1. 1. A Magyar Jogászegylet túlnyomólag a ma érvényes jog elméleti és gyakorlati művelőit foglalja magában, tagjai túlnyomóan nagy része tételes jogász, aki a jog hatalmas birodalmának különböző tartományaiban a ma szükségleteinek megfelelően horizontális érdeklődéssel tevékenykedik, s a jog korábbi életének vertikális szemlélete napi feladatától távol esik. A Jogászegyleti Szemle ennek megfelelően elsősorban a ma érvényes jog tartományai felé fordult. A jogászok azonban még jóval a jogtörténeti iskola előtt felismerték, hogy a magasabb jogi műveltséghez elengedhetetlen a jog történetének tanulmányozása js. Jurisprudentia sine história caeca, hirdették régen, amit Villányi László akként fordított át, hogy a jogintézmények múltjának ismerete nélkül az erős gyakorlati érzékű jogász is csak „sablonszerűén néző, naiv racionalista" marad. (Kolosváry Emlékkönyv, 564, 565 1.) Ha réges-régen elmúlt is az az idő, amikor a jogtörténet volt a jogtudomány per eminemtiam, a legutóbbi jogi oktatási rend 6zerint szigorlati tárggyá emelkedett jogtörténet a jogász kiképzésének egyik nem mellőzhető 6zilárd bázisa maradt, amely már régen nem vonatkozik egyedül a középkori jogfejlődésre és már jóideje túlnőtt az „európai" vagy a „germán" jogtörténet szemléletén. A Magyar Jogászegylet az egész jogtudomány művelését tűzte ki feladatául s vezetősége a teljességre irányuló átfogó gondolkodásnak látható jeléül szervezte meg szakosztályainak gazdag tagozatát, köztük a jogtörténeti szakosztályt is, amelynek komoly feladatot szántunk. A tételes jogászok jogtörténeti tájékozottsága nagy jóindulattal 6em mondható túlzottan széleskörünek. A jogtörténeti szakosztály hivatása hogy ezen a helyzeten segítsen, felkeltse a jogtörténet iránti érdeklődést, közvetítse a jogtörténet új eredményeit a tételes jogászok felé s a jogtörténet számára ne csak közönséget, hanem tevékeny munkatársakat is neveljen. Egyik tudományszak számára sem kedvező, ha kutató munkájának nincsen kellő rezonanciája. Egyetlen tudományszak sem nélkülözheti a szélesebbkörű közönséget, amely új eredményeit értékelni képes. Minthogy pedig a jogtörténet — akármennyire is „két különböző összetételű földbe", a történet és a jog talajába gyökerezzék — mégis csak a jogászképzés egyik eszköze és jogi szaktudomány is : olvasóinak tábora túlnyomóan a jogászok közül kell, hogy kikerüljön. A jogtörténeti szakosztály a fent vázolt cél elérésére nem lebecsülendő segítséget nyújthat, de arra egyedül természetesen elégtelen Sokan vizsgálták már, mi az oka, hogy a tételes jogász 6zámára a jogtörténet problémái idegenek Nézetem szerint az új tankönyv hiánya nem jelentéktelen mértékben hozzájárult ehhez az eredményhez És ezt meg is lehet érteni. Az átlagjogásznak, akikből tevődik ki a jogászok zöme, súlyos napi munkája mellett nincs ideje arra, hogy jogtörténeti értekezésekbe mélyedjen el, de szívesen vesz\ ha a részletmunkák eredményét a modern metodika követelményeinek megfelelően és élvezhető formában összefoglaló tankönyvből sajátíthatja el. A jól és gondosan megírt, több kiadásban megjelent tankönyvek maradandó hatása pedig nem csupán a jogászifjúságra korlátozódik, hanem megnyilvánul egész jogászközvéleményünk gondolkodásának befolyásolásában is, amire az utóbbi évtizedekből Szladits magánjogi tankönyvét hozhatom fel például. A jogtörténeti tankönyv tehát nem csupán a jogászifjúság képzésére való, hanem jelentős mértékben szolgálja a kész jogászok jogtörténeti ismereteinek