Jogászegyleti szemle, 1948 (2. évfolyam, 1-2. szám)

1948 / 1-2. szám - A kollektív munkaszerződés jogi természete

158 felfrissítését is. Ezért kell nagy örömmel üdvözölni Eckhart Ferenc Magyar alkotmány és jogtörténetét, amely nemcsak az új magyar jogtörténetnek kiemelkedő eseménye, hanem a felszab ídulás utáni magyar jogtudománynak is egyik legjelentősebb eredménye, amely a magyar köz- ós magánjogász érdeklődését a legnagyobb mértékben felkelteni alkalmas. Ha a ^hézagpótló" jelzőt a könyismertetésekben könnyen adományozott közhelyszámba menő gyakori henye használat valódi jelentésének csengésétől jórészt már nem fosztotta volna meg, az valóban alkalmazható lenne erre az összefoglalásra, amely a magyar jogász könyvtárába méltán kívánkozik. A magyar jogtörténet iránt érdeklődők sajnálatosan nem túltágas tábora már régóta várta ennek a testes kötetnek a megjelenését, amely a szűkebb szakmabelieken kívül számot kell hogy tartson a szélesebb jogászkörök figyelmére is. Ezt a figyelmet nem pusztán azért igényli Eckhart munkája, mert — eltekintve Holub József 1944ben napvilágot látott nem teljes, mert csak a mohácsi vészig terjedő jeles tankönyve első kötetétől — a legutolsó magyar jogtörténeti tankönyv évtizedekkel ezelőtt jelent meg s már ezért is nagymértékben elavult. Maga az a tény, hogy jogtörténeti tankönyv hagyja el a sajtót, szokatan és ritkán adódó jelenség a tankönyvtermelés terén a múltban egyébként nem túlságosan elmaradt jogirodalmunkban A szokatlanság magyarázata a magyar jogtörténet már 6okszor (legutóbb Bónis György cikkében, Magyar Jogi Szemle, 1943., 288. s köv., 341. s köv. 1. ; továbbá ugyanott 474 s köv. 1. —y—y hozzászólásában) kifejtett és alább is érintendő nehéz helyzetében rejlik. Eckhart könyve azonban jelentőségénél fogva akkor is kiválna a hasonló tárgyú könyvek közül, ha azok száma a többi jogi tankönyvek számával lépést tartott volna : a modern felfogású, teljes, a legújabb időkig terjedő magyar alkotmány és jogtörténete egyenes folytatása és bizonyos mértékig betetőzése a magyar alkotmány- és jogtörténet megújításáért évtizedek óta folytatott szívós küzdelmének. Erre a (küzdelemre az egész könyv egyetlen szubjektív része, az előszó emlékeztet, amely a századforduló hangulatában fogamzott munkák tudományos színvonalát jellemzi. Ezek — írja — „nagyon alkalmasak voltak itthon arra, hogy a nemzeti önhittséget növeljék és bizonyos felsőbbrendűség hitét ébresszék fel, külföldön meg a tárgyilagosság hiányának vádját keltsék fel ellenünk. A magyar jogtörténet kétségtelenül nem tartott lépést a történeti kutatások eredményeivel és azt hirdette, hogy az alkotmányfejlődés terén megelőztük Európa csaknem minden országát, az alkotmányosság intézményeit az őshazából hoztuk magunkkal és ezeréven át ápoltuk. Mi voltunk az irodalom szerint Európának egyetlen közjogiasan gondolkodó népe. Ennek az irodalomnak a hatása alatt keletkezett történeti fejlődésünknek az a téves szemlélete, amely a jóval nagyobbszámú jogászi műveltségű magyart elválasztotta a történeti műveltségű magyartól". 2. Eckhart az utóbbi tudásanyag széleskörű skálájának birtokában fogott több mint három évtizeddel ezelőtt a magyar jogtörténet egyik érdekes kérdésének tisztázásához : a hiteles helyek, ennek a sajátságosan magyar közhitelességi szervezetnek feldolgozásához, amelynek eredményeit a közeli külföld legjobban elismert jogtörténeti kézikönyvei is felhasználták. Első komolyabb munkája (A királyi adózás története 1323-ig, Arad 1908.X szintén jogtörténeti vonatkozású. Számos történeti jellegű munkálata után terjedelmes gazdaságtörténeti művel gyarapította irodalmunkat (A bécsi udvar gazdasági politikája Magyarországon Mária Terézia korában, Budapest ,1922), amelyet a gazdaság és a jog között fennálló kapcsolatnál fogva a jogtörténész i6 sok haszonnal forgathatott. Két évtizedet majdnem elérő s túlnyomólag a bécsi levéltárral kapcsolatos külföldi tartózkodása nemcsak az újabb külföldi szaktudomány irányával ismertette meg, hanem az újkori levéltári anyagot felölelő munkásságát is megalapozta. Két évvel budapesti jogtanári kinevezése után, 1931-ben jelent meg egyik gyűjteményes munkában a Jog és alkotmánytörténet c. programmot adó tanulmánya, amelyben a nagyközönséghez szólva erősen bírálta a köztudatban uralkodó helytelen alkotmánytörténeti ideológiát, a „főleg Timon Akos hatása alatt meggyökeresedett... szinte néhány mondatra leegyszerűsíthető, a nemzeti hiúságnak azonban módfelett tetsző tanítást", amelyről elmondhatták egy generáció jogászai, amit