Jogászegyleti szemle, 1948 (2. évfolyam, 1-2. szám)

1948 / 1-2. szám - Vallomástételi és igazmondási kötelesség a polgári perben. [Előadás a Magyar Jogászegylet perjogi szakosztályának 1947. november 28-án megtartott ülésén]

10 lyainak kivételt nem ismerő szigorú alkalmazása" — mondja a miniszteri indokolás — „sok jogos érdeket és belső érzelmet sértene, melyekbe ridegen nem nyúlhat be az állam anélkül,, hogy etikai céljaival ellentétbe ne jutna. A család szentélye, bizonyos bizalmi állások bensősége és az önfenntartás nagy érdekei parancsolólag követeLik, hogy tiszteletben legyenek tartva még akkor is, ha az igazság kikutatásáról van szó." A polgári perrendtartás miniszteri indokolása, valamint a törvényjavaslat igazságügyi bizottsági szövege és végül a bűnvádi perrendtartás miniszteri indokolása egységesen helyezkedik arra az álláspontra, hogy a perjog — tehát mind a polgári, mind a büntető perjog — lényegében az igazság érvényrejuttatásának és kiderítésének eszköze. A törvényhozók előtt tehát az lebegett, hogy ezek az eljárások az igazság érvényre juttatása céljának megfeleljenek. De nemcsak a törvényhozó és a törvényjavaslatokat készítők szeme előtt lebegett ez a cél, hanem a polgári perrendtartás törvényének kihirdetése után az elmélet is felkarolta ezt a kérdést ós nemcsak itthon, hanem főleg a külföldön állandóan bővülő irodalma támadt. Foglalkozott a kérdéssel a magyar jogirodalom is kisebb terjedelmű cikkek keretében,2 míg a második világháborút közvetlenül megelőző időben azután egyszerre két nagyobb tanulmány is jelent meg, amely az igazság perbeli érvényrejuttatását tettet vizsgálat tárgyává.3 A kérdés külföldi és hazai irodalma tekintetében egyébként utalok Angyal Pálnak és Wiszkidenszky Gusztávnak már említett munkáiban feltalálható és nagy alapossággal összeállított bibliográfiákra. Az elméleti állásfoglalások nagyjából ugyanazt az elvet vallják, mint amelyet fentebb a polgári perrendtartás törvényjavaslatának, miniszteri indokolásának és a bűnvádi perrendtartás indokolásának állásfoglalásaként ismertettem, mégis azzal a különbséggel, hogy az irodalomban és főként a külföldi perjogi irodalomban egyre inkább válik úrrá az a nézet, hogyha bár óhaj az, hogy a peres eljárások szerkezete érvényrejuttassa az igazságot, valójában ezek az eljárások erre nem alkalmasak. Ennek okát lényegében abban látjuk, hogy az igazság perjogi vonatkozásban jóformán személyenként eltérően értelmezett fogalom, továbbá hogy a polgári perjogon kívül fekvő tételes jogi rendelkezések az esetek jelentékeny részében gazdasági, politikai vagy egyéb célszerűségi szem2 L. Dávid István : Igazmondás a perben, Jogt. Közlöny, 1914., 198. lap, Gaár Vilmos: Az igazmondás a polgári perben, Jogállam, 1915., 39. lap, Herczeg Lajos : Az 1911 :1. tc. 222. §-ához, Jogt. Közlöny, 1913., 149. lap, kelemen Mózes: Igazmondási kötelesség a perben, Magyar Jogi Szemle, 1927., 347. lap, Mandei Zoltán : Igazmondási kötelesség a perben, Jogt. Közlöny, 1909., 115. lap, ÍV. N. : Igazmondási kötelesség a perben, Jogt. Közlöny, 1909., 97. lap, Pollák Illés : Perbeli hazugságok, Jogt. Közlöny, 1909., 89. lap, T. M. : Igazmondás a perben, Jogt. Közlöny. 1914., 199. lap, Urbach Lajos: Perbeli hazugságok, Jogt. Közlöny, 1909., 114. lap, Bogsch Árpád: Az olasz polgári perrendtartásról, Budapest, 1943., 23. és köv. lapok. 3 L. Angyal Pál: Perbencsalás, Magyar Jogászegyleti Értekezések, VII. k. 2—3. szám, továbbá Wiszkidensz/cy Gusztáv : A felek igazmondási kötelessége a polgári perben, a Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem polgári törvénykezési jogi szemináriumának kiadványai, 2. szám. Budapest, 1941.