Jogászegyleti szemle, 1947 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1947 / 4. szám - Közigazgatás és demokrácia. [Előadás a Magyar Jogászegylet vándorgyűlésén, Szeged, 1947. május 26.]

9S könnyen vélelmezik és a „szükséges dolgok" fogalma is tág érteimezest kap. (.Pl. adóit esetben a Kiskorú íiú ékszereket vásárolt ugyancsak kiskorú udvarlottjának; a bíróság ezi szükségesnek minősítette, s az ayát marasztalta, bár nem volt vagyonos.) Az adásvételi ügylet általában nincs alakszerűséghez kötve, de 10 fontot meghaladó értéknél az érvényességhez irásbaloglalás, vagy bármilyen megerősítő irat (pl. váltó), vagy előleg, foglaió, stb. adása szükséges. Az árban való megállapodás nem elengedhetetlen kelléke az adásvételi ügyletnek! Ilyennek hiányában a vevő az „észszerű"' árat köteles fizetni s az ügylet megáll. Hogy ez mennyi: ténykérdés. A kellékszavatosság különleges formája az ú. n. „warranty", amelynek megszegése esetén a vevőnek csak kártérítéshez nyílik joga, de nem az áru visszautasítására. (Ez a szabály csak Angliában áll, míg Skóciában ugyanaz a helyzet, mint Magyarországon.) A szerződések értelmezésénél még mindig elég széles körben érvényesül az a szabály, hogy „caveat emptor'. Ez azonban — mint egy ír bíró találóan megjegyezte — nem annyit jelent, hogy a vevő egyedül vállalja a kockázatot, hanem csupán azt, hogy a vételnél járjon el a kellő gondossággal. A tulajdonátruházás, mint már fentebb említettük, történhet nudo pacto; különösen gyakori ez egyedi vételnél. Fajlagos árunál azonban szükséges a szállítandó egyednek a nemből való kiválasztása vagy legalább is határozott megjelölése. Ugyanígy a vállalkozási szerződésnek minősülő adásvételnél is csak a kész mű tulajdona száll át, nem pedig az annak létrehozására szánt dollgoké. Az adásvételnek ilyen dologi jogi felfogása természetesen befolyással van a veszélyviselés kérdésére. Ebben a kérdésben a „casus nocet dominó'- elve egy lényeges ponton vezet a mienkétől eltérő eredményre. Ha ugyanis a felek megegyezése* folytán a tulajdonátszállás ipso pacto megtörtént, de a dolog még nem adatott át, vagy útközben szenved kárt, ilyenkor a veszély a vevőt terheli. Legalább is elvileg. Viszont a közölt ítéletekből az tűnik ki, hogy az eladó érdekkörében bekövetkezett kárt mindenféle úton-módon mégis reá róják. A jóhiszemű tulajdonszerzés védelme szélesebb, mint a magyar jogban. Aki nyilt piacon vásárol, tulajdont szerez, bár az eladó nem volt tulajdonos. Ugyanígy, aki bona fide olyantól vesz, akinek a tulajdona megtámadható lenne, de még nincs érvénytelenítve. Ezt az elvet odáig viszik, hogy még a csalárd úton (fraud) szerzett dolgok tulajdonjogát is megtámadhatatlanul megszerzi a jóhiszemű vevő a csalótól! (Ez lopásra és orgazdaságra nem áll.) Az áru megvizsgálására és a kifogások megemelésére nem szab a törvény fix határidőt (ellenk. K. T. 319. §), hanem azt „észszerű" idő alatt kell eszközölni. A vevő fizetési késedelme esetén az eladónak ( bár a tulajdonjog esetleg átszállt már a vevőre) a következő jogai vannak: a) visszatartási jog (ha még birtokban van), b) stoppage in transitu (ha az árut már feladta, de az még útban van), c) kényszereladás (de csak bizonyos feltételek fennforgása esetén i. Elmaradt hasznot és egyéb speciális kárt csak akkor ítél meg a bíróság, ha erre külön kitér a keresetlevél; utólag már nem követelhető. II. A könyv második főrésze a kereskedelmi ügynökök és bizományosok jogállását szabályozó 1889. évi törvénycikket (Factors Act) tartalmazza, az első főrészhez hasonló feldolgozásban. Kiegészítik ezt különböző kisebb jelentőségű törvények és szabályrendeletek. A szerzők nyilván nem tartották nagyon fontosnak és ezért a Függelékbe szorították össze azokat a háborús intézkedéseket, amelyek az adásvételt súlyosan korlátozták. Ezek a jogszabályok részben közellátási, részben árszabályozó jellegűek és vegyesen tartalmaznak magán- és büntetőjogi intézkedéseket. Bár — mint válságjogi szabályok — ezek a törvények és rendeletek nem tekinthetők örökérvényűeknek, mindazonáltal a gyakorlati jogászt közelről kell, hogy érdekeljék, mert egyrészt képet adnak Anglia komoly háborús erőfeszítéseiről, másrészt pedig nagy részük (pl. árszabályozás, jegyrendszer) ma is élő jog és jogforrás! őszintén szólva, e cikk íróját a függelék csaknem jobban érdekelte, mint a főtárgy, mert amikor a szerzők 1915-ben az új joganyagot összeállították, még nem sejthették, hogy mennyi lesz ebből még 1948-ban is életben, ma már azonban könmiyű meghalílani bennük „a jövő dalát". Dr. Móra Imre