Jogászegyleti szemle, 1947 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1947 / 1. szám - A gazdasági rend büntetőjogi védelme. [Előadás a Magyar Jogászegylet büntetőjogi szakosztályának 1946. november 22-én tartott ülésén]

28 megengedettnél magasabb árt ajánl, igér vagy fizet. Az 1944:VI. te. 6. §-a már vétségi büntetés alá helyezte annak cselekményét, aki közszükségleti cikket jogszabály tilalma ellenére avagy a hatóságilag' megszabott leg­magasabb ár túllépésével, megokolatlan készletgyűjtés vagy pazarlás cél­jából, olyan mennyiségben szerzett be, amely házi, gazdasági vagy üzemi szükségletét aránytalanul meghaladta, amennyiben cselekménye árúinség előidézésére vagy fokozására alkalmas volt. Ez a jogszabály tehát különle­ges célzatot, mennyiséget és eredménylehetőséget kívánt — három olyan tényálladéki elemet, amely a rendelkezést gyakorlatilag alkalmazhatat­lanná tette. A 8.800/1946. M. E. számú rendelet a maximális ár túllépésével saját szükségletre történt vásárlást nem tekinti árdrágító visszaélésnek, mert e cselekmény nem annyira az árszínvonal fenntartásához fűződő érdeket, hanem a javak igazságos és célszerű elosztásának rendjét, azaz a közellá­tási sérti. Közellátás érdekét veszélyeztető bűncselekményt követ el a ren­delet 8. §-a értelmében a vevő, aki terményt vagy terméket jogszabály tilalma ellenére, vagy tiltott mértékben vagy módon, vagy — nem tovább­eladás céljából — a hatóság által megállapított legmagasabb ár túllépésé­vel szerez be. Ez a rendelkezés kétségkívül túl'szigorúnak látszik, mert nem számol eléggé azzal, hogy a vevő az árdrágító eladónak voltaképen sértettje. Vala­mint senki sem tekinti a rabló bűnsegédjének vagy sui generis delictum elkövetőjének azt, aki a pisztolycső hatása alatt pénzét átadja és ezzel a rablást „előmozdítja vagy megkönnyíti", azonképen a vevő javára is el kell ismerni, hogy nem jószántából, különösen pedig nem az árak felhajtása céljából fizeti túl az árút, hanem azért, mert kényszerhelyzetben van. Az elméleti szempontot, hogy t. i. a vevő semmiképen sem árdrágító, a ren­delet is honorálja, amennyiben — mint láttuk — a cselekményt nem árdrá­gításnak, hanem közellátási bűncselekménynek minősíti. Gyakorlatilag azonban nem méltányolja a vevő helyzetét, mert cselekményét ugyanúgy bünteti, mint az árdrágító visszaélést. Kívánatos lett volna tehát a vevőről szóló idézett § tényálladékát megszorítani, vagy legalább mentességet bizto­sítani arra az esetre, ha a beszerzett mennyiség nem haladta túl az indokolt házi szükségletet és maximális áron nem volt beszerezhető. A jelenlegi jogi szabályozás mellett előfordulhat, hogy nem akad feljelentő vagy terhelő tanú, hisz a cselekmény feljelentésével!, illetőleg a való megvallásával a vevő önmagát büntetendő cselekmény elkövetésével vádolná. Remélhetőleg a rendőri és vádhatóságok bizonyos nagyvonalúsággal fogják e §-t alkal­mazni és méltányos esetben mellőzik a cselekmény üldözését. Az a vevő, aki továbbeladás céljából vásárol a maximális árnál drá­gábban, tudvalevően eddig is ártúllépést követett el és ezen a rendelet sem változtat. Az árúuzsora tettese azonban, mint fentebb már jeleztem, a vevő sohasem lehet. Nyilvánvaló ez az árúuzsora definíciójából, amely eilentétben az ártúllépcs foigalommeghatározásával, a vételt nem említi. Ebből azonban még nem következnék, hogy a részesség is (ki lenne zárva. Ámde a részes tudatának is ki kell terjednie a tényálladéki elemekre, már­pedig az árúuzsora felismerése az eladó üzleti számításainak ismeretét téte­lezi fel, amely a vevő részéről rendszerint hiányzik. De ha a vevő tudta • I

Next

/
Thumbnails
Contents