Jogászegyleti szemle, 1947 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1947 / 4. szám - A jogalkalmazás feladatai a demokráciában. [Előadás a Magyar Jogászegylet vándorgyűlésén, Szeged, 1947. május 24.]

9 amelyekből a bíró erre a következtetésre jutott. Egyfelől a ténykérdés, másfelől a jogkérdés egybeolvadása zavarossá teszi a jogesetet és az ítélkezést, de az ítélel felülvizsgálatát is megnehezíti. A ténymegállapítást illetően a demokratikus jogszolgáltatásban az eddiginél nagyobb súlyt kv\ majd helyezni a Pp. 224. és 225. §-aira, amelyek a ténymegállapítás tekintetében bizortyos mérvű officialitást írnak elő és a bírót mintegy a léi patrónüsává teszik. E §-ok szerint a bíró köteles gondoskodni arról, 'hogy az ügy kimerítő tárgyalásban részesüljön, hogy a félek homályos kérelmeiket, lényelőadásaikat és nyilatkozataikat magyarázzák meg. hiányos tényelőadásaiikat és bizonyítékaikat egészítsék ki és általában a szükséges kérelmeket és nyilatkozatokat tegyék meg. Kimonják e §-ok, hogy az ellenfél tényállítására, vagy okiratára teendő nyilatkozat elmulasztottnak csak akkor tekinthető, ha a feleket a nyilatkozat megtételére a bíró felszólította. A járásibírásági eljárásban köteles a bíró az ügyvéd útján nem képviselt felet a szükséghez képest cselekményeinek és mulasztásainak köve t k ez m é ny ei re fi gyei m ez te t ni. Ezekben a rendelkezésekben kivétel nélkül emelkedett szociális elgondolás nyilvánul meg, mégis a múltban azok nem egy esetben háttérbe szorultak. A demokratikus bírói gyakorlatban ezeket a rendelkezéseket nemcsak alkalmazni, de kiterjesztően kell alkalmazni és különösen a szegényjogon perlő felek esetében hivatalból is segítségére kell lenni a félnek bizonyítékai beszerzésében. A hivatkozott rendelkezéseknek jelentőségükhöz mért betartása esetében nem fordulhat elő, hogy a bíró olyain alapon hozzon ítéletet, ameiy a tárgyalás anyagául nem is szolgált, és azt azért kelljen féloldani, mert a per kimerít*") tárgyalásban nem részesült. Ha a perrendtartásban tovább lapozunk, eljutunk a légnehezebb bírói feladathoz, a bizonyítástfelvételhez. Nem az ítélet megalkotása, hanem a bizonyításfelvétel módja a jó bíró legnagyobb próbatétele és itt nyílik a legtágabb tér arra, hogy a bíró rátermettségét és szociális érzékét megmutassa. Ekkor kell szilárdan megalapoznia a még csak hozandó ítéletét. Alapos és minden részletre kiterjedő bizonyításifelvétel nélkül komolyan beszélni sem lehet bírói szabad mérlegelésről. Könnyű volna az ítélkezés, ha a felek és a tanuk az igazat mindig megmondanák, a tapasztalat azonban nem ezt igazolja. Az igazságot a bírónak kell kivenni a felekből és a tanukból. A fél mindent beismer, ami ránézve kedvező, de mélyen hallgat arról, ami ellene szól. A tanuk pedig szinte a rájuk hivatkozó fél védőiként szerepéinek. A legtöbb igaztalan bírálat azért éri a bíróságokat, mert a bíráló csak az egyik fél álláspontját ismeri. Bölcs rendelkezése a perrendtartásnak, hogy egyik tanú sem lehet jelen a másik tanú kihallgatásánál és hogy a bíró eltilthatja a tanút attól, hogy az ügy tárgyalásánál jelen legyen. Biztosíték akar ez lenni a tekintetben, hogy a tanút akár az ügy tárgyalása, akár a másik tanú vallomása igazmondásában ne befolyásolhassa. Mégis a gyakorlatban sokszor látjuk, hogy csak a bizonyítás lefolytatása után, a kihallgatott tanuk vallomásának ismeretében áll elő a másik fél az ellenbizonyítással. Ebben tervszerűség is lehet, ezért kell a bírónak a bizonyítás felvételénél a legnagyobb körültekintéssel éljárni. Merem mondani, hogy sok igazságos per