Jogászegyleti szemle, 1947 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1947 / 1. szám - A gazdasági rend büntetőjogi védelme. [Előadás a Magyar Jogászegylet büntetőjogi szakosztályának 1946. november 22-én tartott ülésén]

21 elvégre minden bűncselekményre áll és ebből korántsem következik, hogy dobjnk sutba azokat a — megengedem — bizony eléggé tompa fegyvereket is, amelyeket a büntetőjog ad kezünkbe. Mert azt ugyan senki sem tudja, hány bűncselekményt követnének el, ha büntetőjogi megtorlás sem érvényesülne. A halálbüntetésről szóló pompás fejtegetésében Csemegi i állapítja, hogy hány kegyetlen rablást követnek el évenkint az országban, olyan rablásokat, amelyeket csak egy lépés választ el az áldozat megöl sétől. De itt rendszerint megáll a haramia, mert tudja, hogy a következő ülés vagy szúrás már a bitófára juttatja. E megfigyelése alapján Csemegi valóságos statisztikát állít fel arról, hogy évenkint hány ártatlan ember életét mentette meg a halálbüntetésben rejlő visszatartó erő a kegyetlen haláltól. Én a gazdasági rend érdekét sértő bűncselekményekel illetően nem mernék ilyen határozottsággal következtetni, de mindenesetre úgy vélem, hogy a büntetőjogi megtorlás elmaradása esetén az árdrágítások száma bizony erős emelkedést mutatna. Másfelől a büntető szankciónak nemcsak az a hivatása, hogy elrettentő, preventív hatást gyakoroljon, hanem az is, hogy a megtorló elem érvényesítésével megnyugvást keltsen a társadalomban. Ámde kétségtelen, hogy válságos gazdasági helyzetben — márpedig a szóbanforgó bűncselekmények kérdése épen ilyenkor válik akuttá — semmi sem nyugtalanítja jobban a társadalmat, mint az, ha egyesek büntetlenül használják ki a közös szerencsétlenséget saját anyagi előnyükre, vagy legalábbis kivonják magukat a közös baj aránylagos viselése alól. II. Mivel a gazdasági rendszabályok nem örökérvényű lételek, hanem gyakori módosítást igényelnek, nem is foglalhatók bele az állandóságra törekvő büntető jogszabályokba. A büntető rendelkezések tehát ú. n. kerettörvények, amelyeket a mindenkori gazdasági és közellátási jogiszabályok töltenek ki. Ha azt olvasom a törvényben, hogy bűntettet követ el, aki árucikkért a hatóság által megállapított legmagasabb árt meghaladó ellenszolgáltatást követel — ebből még nem tudom, hogy milyen áron árulhatom a lisztet. Az említett büntetőjogi1 szabálynak tehát az adott esetben az a jogszabály ad tartalmat, amely a 'liszt maximális árát megállapítja. Az árszabályozó rendelkezések épen ezért szankció nélküli szabályok, amelyekhez az árdrágítási jogszabályok fűznek szankciót. Ez a törvényszerkesztési módszer az említett oknál fogva kétségkívül indokolt, sőt elkerülhetetlen, a jogalkalmazás terén azonban súlyos visszássággal jár épen a büntetőjog két sarkalatos szabályának alkalmazása szempontjából. A Btk. 81. §-a szerint a büntetőtörvények nemtudása vagy téves felfogása a beszámítást nem zárja ki. Minthogy pedig a büntetőjogi keret szabályt kitöltő hatósági rendelkezés áz állandó bírói gyakorlat szerint büntetőjogszabály jellegét nyeri, annak nemtudása egy tekintet alá esik a büntetőtörvény nemtudásával és így nem beszámítást kizáró ok. Ez a tétel logikailag helytálló, gyakorlati szempontból talán szükséges, de a büntetőjog elveivel alig egyeztethető össze. Mert mindazok az érvek, amelyekkel Zachariae nyomán a büntetőjogi tévedés vagy nemtudás tekintetében argumentálni szokás, épen az árszabályozó és a hasonló természetű