Jogállam, 1938 (37. évfolyam, 1-10. szám)

1938 / 1-2. szám - A könyvkövetelés elzálogosítása

36 X„A LÁTSZÓLAGOS TÉNYÁLLÍTÁSRÓL." Hozzászólás dr. Kartal Ignác cikkéhez. (Jogállam 1937. decemberi szám.) Irta: DR. HAJDÚ MIKLÓS ügyvéd. Felperest vőlegénye, alperes, ok nélkül elhagyja. Felperes ügyvédhez fordul, visszaperlendő a kötendő házasság céljából tett kiadásait. Hivatalos eljegyzés nem volt, mátkaságukat titokban tartották. De felperesnek egyszer A. nevű ismerőse gratulált és felperes kérdésére, hogy honnan van tudomása az ő menyasszonyságáról, azt a választ kapta A-tól, hogy B. és C. újságolták neki. Hogy B. és C. miből merítették tudomásukat, azt csak ők tudhatnák megmondani. Az ügyvéd próbál érintkezést találni B-vel és C-vel; eredménytelenül. Mit tud tehát az ügyvéd mondani a tárgyaláson ? állítja, hogy alperes a felperes jegyese volt és ezt az állítását B. és C. tanukkal kívánja bizonyítani. Ők mondják meg, melyek voltak azok a közvetlenül érzékelhető tények, amelyekből tudomásukat merítették. (Talán az egyiknek maga a vőlegény mondta el, talán a másik egy utazási iroda tisztviselője, akivel nászútjának programmját beszélte meg stb.) Szándékosan választottam ezt a példát, amely azonos a Kartal cikkében D) alatt felhozott jogesettel. Kartal szerint a fenti bizonyítási indítványt s vele természetesen a keresetet is el kell utasítani, mivel „látszólagos" tényállást allegál és kiván bizonyítani, valódi, tehát konkrét egyediséggel megjelölt tények, precízen körülirt külvilági történések helyett. Kérdem tehát: mi egyébre hivatkozhatnék a fenti esetben felperes annak megállapítása végett, hogy jegyesek voltak ? Miféle „valódi" tényt állítson ? Mert hiszen az, hogy A. gratulált neki és milyen indokolással, közömbös; ezt a tényállítást ugyan Kartal sem nevezné „látszólagosnak", de viszont nem olyan, amely akár valósága esetén is bizonyíthatná a jegyességet. Erre hivatkozni tehát felesleges. Más, nem „látszólagos" tényállítás nem áll a felperes rendelkezésére; ellenben kétségtelennek tartja azt, hogy B. és C. tanuk előadása szolgáltatni fogja azokat a „valódi" konkrét tényeket, amelyekből a bíróság okszerű következtetéssel megállapíthatja a jegyesi viszonyt. Feleslegesnek tartom folytatni a példát a többi, ez esetre nézve releváns „látszólagos" tények: t. i. a visszalépés, annak egyoldalúsága és indokolatlansága tekintetében. Ugyanígy megkonstruálhatunk egy olyan helyzetet, amelyben felperes a legjobb akarattal sem tud egyebet, mint „látszólagos" tényeket felhozni s azokra jelent be oly bizonyítást, amelynek felvétele majd tisztázná és bizonyítaná elsősorban a konkrét „valódi" tényeket s természetesen azokkal együtt az állított „látszólagos" tényt, tehát végeredményben a kereseti jogalapot megadó életviszonyt („jogviszonyt1'). Kétségtelen, hogy strikt perjogi szempontokból sok igazság van abban, ha az újabb, szigorú gyakorlatot az egész vonalon nemcsak követendőnek, de a keresetlevelekre és pervezetésre még fokozottabban kitérj esztendőnek tartja. Ez a felfogás lehet nagyon üdvös a perek ökonómiája és statisztikája szempontjából. Azonban az igazságszolgáltatás értelme, célja az, hogy igazságot kell szolgáltatni annak részére, akinek jogvédte érdeke sérelmet szenvedett. E célnak, az anyagi igazságnak szolgálatában a Pp. csak eszköz, amely nem válhat öncélúvá. Ha valahol, ugy épen a tényelőadásnál és különösen a bizonyítási indítvány előterjesztésénél kell liberálisan kezelni a perjogi szabályokat. A pervezetés ökonómiája s a perjog szigorának kérlelhetetlen alkalmazása abban nyilvánuljon meg, hogy a bíró ne menjen bele közönbös tények bizonyításába, úgy, amint azt, sajnos sok szétfolyó, elterebélyesedő perben látjuk. De ahol releváns a tényállítás, még ha az csak egy jogi következményekkel járó életviszonynak (azaz: jogviszonynak) egy-