Jogállam, 1938 (37. évfolyam, 1-10. szám)

1938 / 1-2. szám - Az angol közkórházak felelőssége a személyzetük által elkövetett műhibákért

A LÁTSZÓLAGOS TÉNYÁLLÍTÁSRÓL 37 szerű állítása is, tehát „látszólagos" tényállítás, ott vigyázzunk: ne ontsuk ki a fürdővízzel a gyermeket is a szent Pp. nevében. A törvény van az élet számára és nem megfordítva; s az igazságszolgáltatás nem a jogszabályok plátói világában, hanem nagyon is a földön történik. Még ahol a félnek módja is volna nemcsak „látszólagos" tényelőadásra, hanem a cikkíró által megkívánt „valódi" tények állítására is, ott sem megy ez mindig úgy, mint a karikacsapás. Nem minden ügyfél a logika egyetemi tanára, aki szabatossággal és részletességgel tudja a „valódi" tényeket akár a bíróval, akár ügyvédjével közölni. Pláne ha olyan részletes „valódi" tényekről lehet szó, amelyeknek relevanciája talán csak az ellenfélnek valamely a fél által sem sejthetett uj állítása, illetve kifogása folytán bukkan fel. Arra is kell gondolni, hogy a félnek, vagy képviselőjének nem állhat mindig módjában előre felvilágosítást kapni a tanúktól: ez sokszor lehetetlen azok bizalmatlansága folytán, vagy egyéb okokból. A fenti esetben pl., ha a tanúk az ügyvéd felhívására vele érintkezésbe léptek volna, ugy annak módja lett volna „valódi" tényállításokat tenni a tárgyaláson és azok bizonyítására jelenteni be a tanúkat. De azért, mert a tanú nem nyilatkozik előre, még nem lehet elvágni az igazság, útját. Általában: legyünk egy kissé nagylelkűek azokkal a perjogi szabályokkal. A bizonyítás és fellebbvitel korlátai amúgy is gyakran megakadályozzák az igazság érvényesülését. Hányszor okozza vesztét egy primitívebb félnek az, hogy később jut eszébe egy olyan tény amelyet már nem érvényesíthet, de amelyről épen tudatlansága folytán, nem gondolhatta, hogy az ügyre nézve fontossággal bírhat. „It is the ignorant who suffer . . ." mondja Shaw Szent Johannájában a bölcs inkvizítor, mélységes rezignációval. Ahol lehet, az igazság szolgáinak kell enyhíteniük ezen. AZ ANGOL KÖZKÓRHÁZAK FELELŐSSÉGE A SZEMÉLYZETÜK ÁLTAL ELKÖVETETT MŰHIBÁKÉRT. {Reflexiók Dr. Tóth László „Az orvosi műhibaperek" című cikkéhez.i) Irta: DR. PICKER ERNŐ ügyvéd, hit. angol tolmács. Nemcsak jogtechnikai, hanem főleg gyakorlati szempontokon alapszik azok igyekezete, akiket valóságos, vagy vélt kár ért, hogy kártalanítási igényeiket minél szélesebb alapon, minél több személlyel szemben érvényesítsék, akik, — véleményük szerint —, marasztaló ítélet esetén képesek is ezen kárukat megtéríteni. Innen van az, hogy sikertelen vagy balsikerű műtétek, és orvosi kezelések után a károsultak (nemcsak nálunk), ugy az orvosokat, mint az azokat alkalmazó intézeteket szokták perbe fogni. Dr. Tóth László „Orvosi mühibaperek" cím alatt e lap 1937. januárfebruári számában igen helyesen állapítja meg, miszerint nálunk egészségrendészeti, társadalompolitikai, de főleg gazdasági okoknál fogva a betegeknek csak egy csekély százaléka van abban a helyzetben, hogy a kezelő orvosát és a gyógyintézetet, melyre magát bízza, szabadon választhatja, ami arra vezet, hogy a beteg a törvény kényszerítő intézkedése folytán létesített (orvos és beteg közötti) szerződéses viszonyból íolyólag esetleg szenvedett kára megtérítése iránt hajlamosabb pert ini) Jogállam 1937. 1—2. füzet 21. oldal.