Jogállam, 1938 (37. évfolyam, 1-10. szám)

1938 / 9-10. szám - A büntetőjogi beszámítás kérdéséhez

372 A BÜNTETŐJOGI BESZÁMÍTÁS KÉRDÉSÉHEZ, Irta: DR. ZEMPLÉN ELEMÉR. A modern büntetőjogi szemlélet valamely bűncselekménynek a cselekvő alannyal való kapcsolatbahozatalánál mindenekelőtt az utóbbi egyéniségéből indul ki. Valamely konkrét bűncselekmény elbírálása és a tettes büntetőjogi felelőségre vonása esetén tehát a tettes szubjektív én-je lép előtérbe, míg az elkövetett vagy megkísérelt cselekmény, annak sűlya, elkövetési módja, a beállott eredmény csak másodrendű kérdések, melyek csak mint a bűntettes egyéniségének szimptómái vétetnek figyelembe a büntetés kiszabásánál.1) Á modern büntetőjogi iskola hívei ezt lakonikus rövidséggel ezt így fejezik ki: „nem a bűntettet, hanem a bűntettest keJl büntetni."2) Ezen teoretikus elgondolásnak gyakorlati megvalósulásaként jelentkezik a Btk.-nek a beszámítást kizáró, vagy enyhítő okokat tartalmazó VII. fejezete. Az e fejezetben foglalt 76. §. szerint: „nem számítható be a cselekmény annak, aki azt öntudatlan állapotban követte el, vagy kinek elmetehetsége meg volt zavarva és emiatt akaratának szabad elhatározási képességével nem bírt." Több külföldi büntetőtörvénykönyvnek már véghezvitt és a magyar Btk.-nek már küszöbön álló revíziója alkalmával nem időszerűtlen a fentebb hivatkozott törvényszakasz intézkedései következtében felmerülő problémákkal ezúttal foglalkozni, hiszen éppen a 76. §. egyike a Btk. azon rendelkezéseinek, melyek talán leginkább revízióra szorulnak.3) A büntető igazságszolgáltatás szinte elsődleges célját híven jellemzi az ősrégi latin mondás: nemo prudens punit, quia peccatum est, sed ne peccetur. A tulajdonképeni cél tehát a prevenció, a megelőzés, hogy a továbbiakban bűncselekmények ne követtessenek el. De a jelenkori büntetőjogi szemlélet szem elől téveszti ezt az elsődleges célt, mely egyben szociál-etikailag indokolt szükségesség is, midőn az öntudatlan állapotban lévő személy s az elmebeteg által elkövetett bűncselekményeket jogi szemszögből közömbös cselekedeteknek értékeli s ezzel megadja a lehetőséget e bűnözőknek a további bűncselekmények szabad, megtorlatlan elkövetésére. Márpedig ez a lehetőség nemcsak lehetőség marad, hanem lélektanilag indokolt szükségességgel pozitívummá válik, ami azután újabb megtorolhatatlan bűncselekmény ténye elé állítja a büntetőigazságszolgáltatást. A normális lelki állapotú bűnözőkre — a normálist itt csakis az öntudatlan állapotú s az elmebeteggel állítva szembe, lévén a bűnözés önmagában abnormalitás — még hatással lehet a büntetés ; ezeknél tehát az emberi én-ben élő az a tudat, hogy a büntetőjogszabály rendelkezéseinek meg nem felelő, illetve azzal ellentétes cselekedetűk a jogrend által megtoroltatott és a jövőben is meg fog toroltatni, az elrettentés pszichikai erejével képes lesz az egyéni akaratra oly mérvű befolyást gyakorolni, melynek következménye lesz a büntetőjogszabály rendelkezéseinek a bűnöző részéről történő jövőbeli akceptálása. Ezeknél tehát maga a büntetés egyúttal prevenciót is jelent. Ennek lehetőségét azonban az öntudatlan állapotú és az elmebeteg bűnözők esetében nem találhatjuk meg. Nem pedig azért, mert állapotuk beszámítást kizáró ok, mely mindennemű felelősségre vonást eleve kizár, annak ellenére, hogy bűnö*) V. ö. Pikler Gyula: A büntetőjog bölcselete. 153. 1. 2) Pikler Gyula: A büntetőjog bölcselete. 154. 1. 3) V. ő. Finkey Ferenc: ,, . . . az általános részben a korlátolt elmeállapotú, helyesebben a gyengeelméjű, csökkent szellemi erejű egyének bűncselekményei beszámításának a nehéz problémája, - . .. mind a revíziót sürgetik. (Jelszavak harca a büntetőtörvénykönyvek revíziója körül. Bp. 1937. - Értekezések a filozófiai és társadalmi tudományok köréből V. k. 1. sz. 34-35.1.)