Jogállam, 1938 (37. évfolyam, 1-10. szám)

1938 / 1-2. szám - A végleges nőtartásdíj későbbi módosítása

20 DR. MEGYESY ÁGOSTON zésének csak egyetlen következményei viselheti a nő: a megállapított tartás behajthatatlanságának veszélyét. Nyilvánvaló, hogy a törvény kifejtett elve mellett a leszállítás lehetősége nem illeszthető bele a törvénybe és ezért magától értetődő, hogy erről nem is szólnak a H. T. 90—92. §§-ai. A hibáján kívül elvált nőnek nyújtott eme jelentős kedvezménnyel szemben számottevően korlátozza a törvény a felemelés lehetőségét. Rögtön észrevesszük tehát, hogy a 91. §. a 90. §-ban statuált elvnek a folyománya. A 91. §-ban nem az a lényegesebb rendelkesés, hogy mikor igényelhető a tartás felemelése, hanem a taxativ felsorolásból következő az a negatív rendelkezés, hogy semmi más esetben nem igényelhető. A felemelés eme korlátozásának ellenértékéül csak a leszállítás kizárása szolgálhat, ami tehát ennélfogva is kétségtelen elve a törvénynek. A nő, aki a házasság fenállása alatt tönkremenő férje mellett nélkülözéseket is tűrni volt kénytelen, ez ellen biztosítva van a házasság felbontása és saját vétlensége esetén. Ezzel szemben viszont nem részesülhet volt férje azon anyagi előmenetelében, amely a házasság felbontása után következik be. Ezért a felemelés korlátozva van: 1., a szükséges tartás uiéríékéig, ha a bontáskor ez sem volt megállapítható, 2., az illő tartás mértékéig, ha a megállapításkor számbavett jövedelmétől a nő később önhibáján kívül elesett. Ehhez képest pl. az időszakonként emelkedő javadalmazású tisztviselő elvált neje nem kérhet részt volt férje minden fizetésemelkedéséből. Az itt lényegükben vázolt rendelkezésekből egyik vagy másik félre adott esetben beállható hátrányos következményeket azzal igyekszik a törvényhozó kiküszöbölni, hogy a felek szabad egyezkedését hangsúlyozza. (92. §.). Ez ismét csak annak a jele, hogy a fenti cogens szabályok nem tűrnek semmiféle kiterjesztést. Mindezekből világosan áll előttünk, hogy ha a Pp. 415. §-át oly értelemben akarnók a H. T. 91. §-ának a helyébe tenni, hogy a tartás mérve bármely körülménynek lényeges megváltozása esetén mindenik irányban megváltoztatható volna, akkor gyökeresen kiforgatnók azokat az elveket, amelyeken a végleges nőtartás szabályait a törvényhozó felépítette. Jogpolitikai és erkölcsi megfontolások is amellett szólnak — és ez nem kevésbbé lebegett a törvényhozó szeme előtt —, hogy az elvált házasfelek vagyonjogi viszonyai a házasság felbontása után a lehető legkevesebb megbolygatásnak legyenek kitéve és a volt házastársak az elkerülhetetlen eseteket kivéve, ne támaszthassanak egymással szemben igényeket. A H. T. 91. §-a tehát nagyon is hatályban van, — a Pp. 415. §-ának pedig a végleges nőíartásra vonatkozóan semmiféle anyagi jogi rendelkezése nincsen és nem lehet. Ugyancsak a végleges nőtartással kapcsolatban helyénvaló szóvá tenni a Pp. 415. §-ának az egyezségekre történt kitér-