Jogállam, 1938 (37. évfolyam, 1-10. szám)

1938 / 7-8. szám - Kis esetek - nagy témák

292 DR. KARTAL IGNÁC. De igenis tárgyalom ezen eset alkalmából azt a meggyökeresedett mentalitást, amely a tanúvallomásnak föltétlen elfogad/ra/oságát, sőt mi több: eUogödandóságát hirdeti, azaz hogy nem is hirdeti, hanem praktizálja. A betű öl, és kezdetben vala az ige. Egyik nagy problémája a filozófiának: van-e fogalom, ha nincs rá szó? Van-e gondolat, ha nincs rá mondat? A fogalom szüli-e a szót, vagy a szó-e a fogalmat? A mondat szüli-e a gondolatot, vagy a gondolat-e a mondatot ? A tanú kihallgatása iránti indítványt a felek a következő szavakból álló mondattal szokták megtenni: „a íanu bizonyítani fogja, hogy ..." A bíróság ítéletében pedig sürün előfordul az ekként szerkesztett mondat: „A tanúval bizonyítva van, hogy ..." Szembeötlő és kézzelfogható, hogy mindkét mondat rettenetesen elhibázott. A félnek ugyanis így kellene gondolkoz-, nia: „Remélem, hogy a tanú azt fogja vallani, hogy . . ., — és remélem, hogy • bíróság azért fog hinni a tanúnak, mert..." Ehhez képest az indítványnak így kellene szólnia: „A íanu kihallgatását a következő tényállításaim tekintetében kérem: stb." A birónak ismét így kellene gondolkoznia: „Ahol engem a törvény kötelezni akar, hogy valamit elhigyjek, ott azt világosan megmondja, pld. az okiratoknál (Pp. 317.). A tanúvallomásról azonban a törvény ilyet nem parancsol, hanem ellenkezőleg: egyenesen megtiltja ezt. Kötelességemmé teszi ugyanis, (Pp. 270. §.) hogy „tüzetesen"1 okoljam meg, hogy valamely vitást tényt miért látok bebizonyííoítnak. Vétkezném a tüzetes megokolás kötelessége ellen, ha egyszerűen rámutatnék a íanu vallomására. Hiszen ezzel kiadnám a ténykérdésben való Ítélkezést a kezemből és a tanút bíróvá léptetném elő " — E meggondolások eredményeként az ítéletekben gyakran előforduló e mondaínak: „K íanu bizonyította, hogy . . így kellené megváltoznia: „A tanú vallotta, hogy ..." — és így kellene kibővülnie: „A bíróság a tanú vallomását igaznak fogadta el, mert . . ." Megfejtendő kérdés ezek után: mi volt előbb? — az a babona-e, hogy amit a íanu mond, az igaz, — avagy az az indítványi és az az ítéleti mondat-e: „a lanu bizonyítani fogja" — „a íanu bizonyította." Fölötte valószínű, hogy a babona és az elhibázott mondatszerkezet együttesen és párhuzamosan és egymást kölcsönösen táplálva és támogatva született meg és nőtt naggyá és hatalmassá. De mintha derengene! Már az is derengés, hogy az ötös tanács tárgyaló termében a ténymegállapítás aggálytalansága érdekében muzsika szólt. És kiváltképen derengés, - talán már virradás, — hogy egy előkelő jogi szaklapunkban, az országos birói és ügyészi egyesület hivatalos közlönyében a