Jogállam, 1938 (37. évfolyam, 1-10. szám)

1938 / 5. szám - A magyar állampolgárság megállapításának kérdéséhez

186 DR. HABERMANN GUSZTÁV nem Devezték (?) meg a honosságot a jelen szerződés 3. részének 7. rendelkezései szerint valamely idegen országban." A szöveg azon kitétele, hogy „valamelyik községben honosságot nyertek" nyilvánvalóan arra enged következtetni, hogy a „honosság" megjelölést inkább „Heimatrecht" értelemben használták mintsem az „állampolgárság" fogalmaként. Erre lehet következtetni abból is, hogy az állampolgárságról szóló fejezetben szó sincs többé arról, hogy a községi illetőség a magyar állampolgárság előfeltétele lenne. így történt, hogy a válaszjegyzékben „a Hatalmak elégtétellel állapítják meg, hogy a Magyar Küldöttség a VI. cím vagyis az 54—60. cikkek rendelkezéseinek a Békeszerződésbe való felvétele ellen semmiféle észrevételt nem tesz, mert amint a Küldöttség megjegyzi, ezek az elvek teljesen megfelelnek a Magyarországon már jelenleg is érvényben lévő törvényes rendelkezéseknek," továbbá „a Magyar küldöttség kívánságának igazolására nem is hoz fel egyebet, mint azokat a gyakorlati nehézségeket, amelyek abból származnak, hogy bizonyos munkások szokás szerint gyakran változtatják tartózkodásuk helyét. A hatalmak úgy vélik, hogy ez az ok nem elegendő a 61. cikk rendszerének teljes megváltoztatására." E válaszjegyzékből kétségtelenül kitűnik, hogy a békekonferenciának nem is volt tudomása arról, hogy a magyar községi illetőségnek alapfeltétele a magyar állampolgárság. Az pedig, hogy a békekonferencia nem a magyar illetőséget vette alapul, hanem az osztrák jog szerinti hasonló de nem azonos szabályozást még azzal is igazolhatjuk a fentieken kívül, hogy a szövetséges és társult hatalmak most ismertetett válaszjegyzéke, amely egyébként a magyar küldöttségnek 1920. évi május hó 6-án nyújtatott át a Millerand féle kísérőlevéllel, a továbbiakban ki is tér arra, hogy miért nem tér el az osztrák békeszerződésben alkalmozott községi illetőségtől, holott a többi békeszerződésben a lakhelyeit vette az állampolgárság megállapításánál alapul, s ezt azzal indokolja, hogy lesznek oly államok, amelyekhez a volt monarchiának oly területei csatoltatnak, amelyek részben osztrák részben magyar területek voltak és e területeken nem alkalmazható kétféle. jogszabály. Bár ez a magyarázat sem lenne reánk nézve elfogadható, mégis gondolkozni kellene az osztrák jog „Heimatrecht"-ének alkalmazásán akkor, ,ha ez a jogrendszer valóban a monarchia jogrendszere lett volna. Ám itt is más a helyzet. Igaz ugyan, hogy a háború előtti Ausztria is ismerte a „Heimetrecht" fogatmát, igaz az is, hogy ez a fogalom nagy általánosságban megfelelt a magyar községi illetőség fogalmának különösen abban a részben, hogy „Heimatbund"-ba is csak osztrák állampolgár volt felvehető, azonban nem hagyható figyelmen kívül az, hogy Ausztria a régi községi illetőségi törvényt (1863) és annak novelláját (1896) közvetlenül az összeomlás után és az új Deutsch Österreich megalakulásakor hatályon kívül helyezte, új törvényt alkotott (1918) majd ezt a törvényt is módosította (1919). Amikor tehát 1919. év szeptember hó 10. napján Ausztria aláírta a St. Germaini békeszerződést, illetve amikor e szerződés 1920. évi július hó 16-án életbelépet, a mai Ausztria területén már nem a Monarchia joga divott a községi illetőség kérdésében, hanem az új jog, amely a magyar állam területén teljesen ismeretlen és nekünk idegen volt és lett volna akkor is, ha a régi ausztriai törvények jogi felfogásunknak meg is feleltek volna. Az pedig nehezen tételezhető fel, hogy a békeszerződés oly jogot kívánt a magyar állampolgárság megállapításának alapjául elfogadni, vagy előírni, amelyet egy összeomlás után új alapokra fektetett forradalmi jellegű állami törvényhozás idegen államban tett magáévá. Bár a békeszerződés nem egy esetben alkalmazott oly jogot, amely a magyar jogállapottól eltérő volt, ily esetben azonban csakis a nyugati kulturállamokban elfogadott általános jogtételek alkalmazásáról volt szó, amit a magasabb kultúra igényelhetett. De nem volt alkalmazható, illetve nem látszott volna célszerűnek alkalmazni nálunk az új osztrák illetőségi törvényt azért sem, mert annak alkalma-