Jogállam, 1938 (37. évfolyam, 1-10. szám)

1938 / 5. szám - A magyar állampolgárság megállapításának kérdéséhez

A MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁG. 187 ^ása Ausztriában sem vált be. Az új törvény szerint ugyanis nagyon sokan nem rendelkeztek az új osztrák állam területén községi illetőséggel, sajátos opciójog meghonosítására került a sor és magának a „Heimatrecht"-nek a módosításais szükségessé vált. Ellene mond végre a magyar állampolgárságnak a községi illetőség alapján való megállapításnak a békeszerződés 57. cikkének tartalma is, amely szerint a magyar területen való születés puszta tényével megszerzi a magyar állampolgárságot az, akit a születés puszta tényénél fogva más állam állampolgársága meg nem illet. Fel kell hívnom a figyelmet arra, hogy e cikk szövegezése nem tesz különbséget mult, jelen és jövőben bekövetkező születés között. Bár e cikk rendelkezését egyesek akként magyarázzák, hogy az csak a régi állampolgársági törvényünk 3. §-ban foglalt rendelkezést veszi át, e magyarázat téves volta nyilvánvaló, mert míg a régi törvény 19. §-a szériát ez alapon csak állampolgársági vélelem áll fenn, mely valamely más állam állámpolgárságának bebizonyításáig hat, addig itt az állampolgárság kifejezett elismeréséről van szó. Ezen kívül az állampolgársági törvény 3. §-a értelmében születés útján csak az az egyén szerez magyar állampolgárságot, aki magyar állampolgártól törvényes házasságban, vagy magyar állampolgárnőtől házasságon kívül születik, mert a régi törvény nem a jus loci elvén épült fel. Ép e tekintetben kívánt tehát a békeszerződés lényeges különbséget tenni akkor, amikor magyar állam területén is a jus loci alapján kívánta az állampolgárságot' megállapítani. Ez olvasható ki a 30.624/1929. B. M. sz. rendelet II. rész 2. bekezdéséből, amikor az illetőségi bizonyítványok kiállításánál a gondosság magasabb fokát csak a megszállott területen maradottakkal szemben kívánja meg. Végül azért is lehetetlen az, hogy a békeszerződés a községi illetőségre kívánta volna a magyar állampolgárság megállapítását alapítani, mert a községi illetőség fennforgása a legtöbb esetben ma már nem állapítható meg. Ha ugyanis valakinek községi illetősége régebbi keletű volt, akkor az ma már nehezen bizonyítható, mert sem az adófőkönyvek, sem pedig egyéb hiteltérdemlő bizonyítékok nem léteznek. Nem lehet e helyen hivatkozni az 1922. évi XVII. t. c. 24. §. 3. bekezdésében foglalt jogszabályra sem, mert az a békeszerződés életbeléptetése után keletkezett és ellentétben állónak látszik annak rendelkezéseivel. így pedig felmerülhet annak a kérdése, hogy az a békeszerződés alaptörvény erejű rendelkezéseivel szemben jogérvénnyel bír-e. A fentiekből úgy vélem kitűnik az, hogy a magyar állampolgárság megállapításánál a trianoni békeszerződés nem a magyar községi illetőséget kívánta alapul venni. Mi lesz akkor a teendő ? Csak is az, hogy a békeszerződés valódi szerződési akarata lesz irányadóul veendő. A magyar békeszerződés kézenfekvő helyes magyarázata csak az lehet: a békeszerződés szerint magyar állampolgár mindaz, aki a mai Magyarország területén a békeszerződés életbelépésekor minősítetett helybeníakással bírt, más állam javára nem élt fenntartással, illetve nem volt más államnak polgára. Az állampolgárság a községi illetőség alapján. Bár a fentiek szerint mindenképen elfogadhatónak látszik az a jogszabály magyarázat, mely szerint a békeszerződés alapján megállapítandó magyar állampolgárságnál szerepet a községi illetőség megléte nem játszik, mégis vizsgálat tárgyává kell tennünk azt a kérdést is, vájjon miként lenne megállapítandó a magyar állampolgárság abban az esetben, ha a békeszerződés rendelkezéseit szószerint vennők. Kényszerít-e vizsgálatra bennünket az, hogy a községi illetőségi bizonyítvány kiállítására hivatott közigazgatási- és az idegenellenőrző rendőri hatóságok egyöntetűen arra az álláspontra helyezkednek megfelelő miniszteri rendeletre hivatkozással, hogy a magyar állampolgárságot a trianoni békeszerződés szerint csakis azok szerezhették meg, akiknek 13*