Jogállam, 1938 (37. évfolyam, 1-10. szám)

1938 / 3-4. szám - Az orvosi titoktartás

136 IRODALOM. követés után a jogellenes állapot fenntartását biztosító cselekvőséget fejt ki, egyrészről igen ritka, másrészről akkor egy folytatólagos cselekménnyel állunk szemben, melynél az elévülés ugyancsak az utolsó ily irányú cselekmény bevégzésétől számítandó. Mutatóba csak néhány kérdést ragadtam ki azokból a tárgyalt kérdésekre vonatkozó problémákból, melyek mindegyikével beható kritikai tárgyalás mellett foglalkozik a szerző s azt hiszem, hogy a gyakorlati jogász, ha valamely, a Btk. XV. és XVI. fejezeteivel kapcsolatos elvi kérdést kell eldöntenie, ezt nem teheti megnyugvással anélkül, hogy a vonatkozó adatokat a kézikönyvnek ebben a most megjelent 15. kötetében meg ne keresse és — erről a kötet átolvasása meggyőzött — meg is fogja azokat találni. #r. Mendelényi László. * *' JDr. Egyed István: Országgyűlési összeférhetetlenség. Budapest, 1937., 344 1. Magyar Jogászegylet Éönyvtára 18. sz. A törvényhozói akarat szabad megnyilvánulását a mentelmi jog mellett az összeférhetetlenség kérdésének megfelelő szabályozása biztosítja. Bár a közjognak ez a két ága ily módon elsőrendű fontosságú államérdeket hivatott érvényre juttatni, mégis a legújabb időkig nélkülöztük hazai jogunkban rendszeres feldolgozásukat. Az elmúlt esztendő hozta meg mindkét vonatkozásban ennek a régi hiánynak a pótlását, mi az összeférhetetlenség kérdésében Egyed István egyetemi tanár érdeme. Szerző szerényen közjogi és politikai tanulmánynak nevezi művét, ez azonban nemcsak terjedelménél fogva, hanem szerkezete, rendszere s a feldolgozott anyag teljessége szempontjából is messze meghaladja egy tanulmány kereteit. A külföldi és hazai jogfejlődés részletes ismertetése és méltatása után a ma hatályos összeférhetetlenségi jogunk bírálatát nyújtja, majd vázolja a reformtörekvéseket, melyek az 1932. évi javaslat megalkotásához vezettek. Részletesen ismerteti e javaslat országgyűlési tárgyalását; rámutat azokra az okokra, melyek meghiúsították azt, hogy a mindkét Ház által letárgyalt (a képviselőházi bizottságok által másodízben is) javaslat törvényerőre emelkedjék. Behatóan elemzi szerző az összeférhetetlenség fogalmát, annak viszonyát az országgyűlési jog egyéb kérdéseihez, különösen a mentelmi joghoz, majd — és ez képezi könyvének túlnyomó részét — áttér az összeférhetetlenség egyes fajainak tárgyalására. Befejezésül alapos áttekintést nyújt az összeférhetetlenségi eljárás és bíráskodás kérdéseiről. Vezérfonálként húzódik át munkáján az 1932. évi összeférhetetlenségi javaslat, melynek tervezetét szerző készítette és amely javaslat nemcsak igen nagy haladást jelent a mai törvényes állapottal és gyakorlattal szemben, hanem még a külföldi törvényhozásoknak is mintául szolgálhat. Nagy érdeme tehát szerzőnek, hogy a közfigyelmet ismét erre a politikai okokból törvényellenesen félretett javaslatra irányította, annál is inkább, mert a mai előzékeny parlamenti légkörben komoly kilátás van arra, hogy ennek a már minden tényező által letárgyalt javaslatnak törvényerőre emelkedésével az összeférhetetlenség kényes kérdése nyugvópontra jusson. A külföldi joganyag ismertetése a javaslat alátámasztása melletc tanulságos összehasonlításokra is nyújt alkalmat. Ilyen többek között a belga és lengyel jognak az a rendelkezése, amely szerint a képviselő katonai kitüntetésen kívül más kitüntetést vagy nemességet nem fogadhat el, illetve köteles magát ilyen esetben új választás alá vetni. Nagyban emeli a munka értékét az irodalom és főleg a parlamenti anyag kimerítő feldolgozása. Szívesen vettünk volna azonban utalásokat az országgyűlési napló megfelelő helyeire, márcsak azért is, mert az anyag terjedelme kizárja a részletesebb idézést. Az összeférhetetlenség fogalmának tisztázása során Polner Ödönnel szemben megállapítja szerző, hogy az összeférhetetlenségi szabályokkal