Jogállam, 1938 (37. évfolyam, 1-10. szám)

1938 / 3-4. szám - Az orvosi titoktartás

IRODALOM. 135 így járt el a véderőről szóló 1912: XXX. t.c. 76. §-a, valamint az 1930: II. t.c. (Kbtk.) 57. §-a, amely az elévülés tekintetében a Btk. általános rendelkezései alól kivételes intézkedéseket tett, annak dacára, hogy pl. a hadkötelezettség alól való kibúvás és szökés nyilván tartós, vagy folytonos deliktum. A tilos nősülésre is kimondotta ez a szakasz, hogy annak elévülése annak az időnek leteltével kezdődik, ameddig a házasságkötés tilos, vagy előbb is, ha a házasság korábban megszűnt. — Ily kifejezett kivételes rendelkezés nélkül a bírónak nincs joga az elévülésre vonatkozóan a Btk. 107. §-ában megállapított szabály alól kivételt statuálni azzal az okfejtéssel, hogy amíg a bűncselekmény által előidézett állapot fennáll, addig az elévülés el nem kezdődhetik. Ez az okfejtés egy veszedelmes lejtőn mozog, mert mint erre helyesen mutat rá a szerző (40. oldal), ezen a címen a lopás esetében mindaddig nem vehetné kezdetét a elévülés, míg a lopott dolog a tolvaj birtokában van. Ugyanez állna pl. az uzsoránál is, mely bár az uzsorás szerződés megkötésével be van végezve (1932. VI. t.c. 5. §-a), mégis a bírói gyakorlat (C. 1521/1933.) az elévülést a hitelezési viszony megszűntének napjától számítja. — De még lege ferenda is meggondolandó, helyes volna-e a kérdésnek a döntvény szellemében való szabályozása — a szerző szerint igen —, mert lehetséges, hogy az első, rövid ideig tartott szerencsétlen házasságot követő „kettős házasság" már 15—20 évig fennállott, boldog volt, abból gyermekek származtak, kérdés, hogy büntetőpolitikai szempontból helyes-e 20 év múlva a bűnvádi eljárás megindítása, mikor ezen idő alatt még a gyilkosság is elévül. Vagy viszont lehetséges hogy a második házasság rövid idő múlva felbomlik, tehát a felek már évek óta nem élnek a „bűnös viszonyban" s az elévülés ennek dacára ne vehesse kezdetét, amíg formálisan mindkét házasság fennáll. Az igen érdekes jogtörténeti vázlat után az összehasonlító részben 30 nemzet törvényhozási munkálataival ismerkedik meg az olvasó s ily felkészültség után nagy érdeklődéssel térhet át a kettős házasság dogmatikájára, a klasszikus fogalom meghatározására, a házasság érvényességének és az elkövetési cselekedetnek mélyen szántó boncolására. III. A kötet nagyobb részét a családi állásra vonatkozó büntettek és vétségek (Btk. XVI. fejezete) teszik ki. Itt is a jogtörténeti rész után igen alapos és tanulságos jogösszehasonlítás következik, 27 nemzet törvényhozási munkálataiból látjuk, hogy a Btk. 254. §-a csak mennyire szűk körben biztosít védelmet a családnak, mikor a körülőttünk levő országok az e tekintetben is elöljáró Anglia példáját követve már egymásután alkotnak olyan jogszabályokat, melyek szabadságvesztésbüntetéssel büntetik azt, aki házastársával, vagy gyermekeivel szemben a törvény, vagy ítélet alapján fennálló tartási kötelezettségének eleget nem tesz. E tekintetben nálunk is mielőbb novelláris intézkedésre volna szükség (Gál Jenő terjesztett be 1934-ben a képviselőházhoz indítványt) ami aztán a tartási kötelezettség teljesítését hathatósan biztosítaná. A dogmatikai részben a szerző kimerítően foglalkozik az elkövetési cselekedet különféle válfajaival: a gyermeknek csempészésével, kicserélésével, elsikkasztásával, eltitkolásával és kitételével s az ennek kapcsán felmerülő halmazati kérdésekkel. Tökéletesen igaza van szerzőnek abban, (90. oldal) hogy ha a családi állás elleni bűncselekmény el követési tevékenysége a hamis anyakönyveztetés, úgy a valótlan adatok bejelentése csupán mint eszközcselekmény jöhet figyelembe, nempedig mint külön anyagi halmazatba levő 400. § alá eső közokirathamisítás, — de ugyanebből következik az is, hogy ily esetben az elévülési idő kezdőpontjának ezt az időpontot t. i. a hamis anyakönyveztetést (mikor pl. a természetes atya házasságon kivül született gyermekét saját törvényes gyermekeként vezetteti be az állami anyakönyvbe) kell tekinteni, nem pedig e cselekmény következményei megszűntének időpontját. A Curia gyakorlatát e tekintetben — a szerző álláspontjától (91. 92. oldalak) eltérőleg — nemcsak látszólag, hanem valósággal is ingadozónak látom, mert az az eset amelyre szerző gondol, hogy t. i. a tettes az el-