Jogállam, 1938 (37. évfolyam, 1-10. szám)

1938 / 3-4. szám - Az orvosi titoktartás

130 DR. BALOG N. IMRE rájának a területéig és így az orvos nem jogosított a gyermek titkait elárulni a szülőknek. Az előadottakból is megállapítható, hogy a kérdés anyaga a relatív elmélet keretében teljesen higanyszerűvé vált, minduntalan kisiklik a jogszabályozás és az orvosi lelkiismeret ujjai alól és így a bizonytalanságok televényévé lett. Természetesen történtek arra kisérletek, hogy a relativ elmélet alapján keletkezett vitás kérdések szabályozhatók legyenek. Erre irányult a német és osztrák büntető törvénykönyveknek revisiójára vonatkozó javaslatok egész serege, nagy erőfeszítéseket tett ezen a téren a sveici törvény-előkészítés is, ahol különösen Zangger javaslatai keltettek feltűnést és sok tekintetben megnyugvást. Végső eredményben azonban mégis azt kell megállapítani, hogy biztonságos és teljes megnyugvást keltő jogi szabályozás nem érhető el és különösen nem érhető el azért sem, mert a folyton fejlődő társadalmi hygiénia és eugenika szempontjai minduntalan megbolygatják a lehetőségek és a szükségességek összefüggéseit. V. A hazai jogállapot. Az 1843-iki büntetőjogi javaslatok — mint említetettem — az orvosi titoktartás kérdését sem nem érintik, sem nem szabályozzák. A régi magyar jogfejlődés iránya tehát az angol-szász felfogás vonalán halad. A Csemegi-kódex 328. §-a tartalmazza az első törvényes szabályozást és így szól: „Azon orvos, sebész, gyógyszerész, szülésznő, aki valamely család, vagy személy jó hírnevét veszélyeztető és hivatalánál, állásánál, vagy foglalkozásánál fogva megtudott, vagy reá bízott titkot alapos ok nélkül másnak felfed, vétséget követ el." Csemegit szokás azzal illetni, hogy túlságosan német befolyás alatt állott a kódex megalkotásánál. Ez a törvényszakasz azonban alaposan rácáfol erre a megjegyzésre, mert annak dacára, hogy 1875-ben már ismeretes volt a francia, a német birodalmi és az osztrák idevonatkozó kodifikáció, az ő definíciója lényegesen eltér valamennyitől. Nem is szólván arról, hogy az absolut állásponttal semmi néven-nevezendő közössége nincs, a relativ elmélet útvesztőiben sem tévedt el és számottevő mértékben tudta csökkenteni a jogbizonytalanságot. Mindenek előtt feltűnik ebben a Csemegi-féle szabályozásban az, hogy nem a titkot és nem a magántitkot helyezi jogi védelem alá, hanem valamit, ami mind a kettőtől méreteiben és minőségében lényegesen eltér és pedig a család, vagy a személy jóhírnevét veszélyeztető titkot jelöli meg a jogi védelem tárgyául. Nem szorul különösebb magyarázatra, hogy ezzel a definícióval az orvosi titoktartási kötelezettség mérhetetlenül szűkebb körre vonult vissza szemben a francia és a német állásponttal és egyúttal módot adott arra is, hogy a mindenkori társadalmi felfogások és különösen a betegségekre vonatkozó társadalmi és erkölcsi értékelések, szabadon érvényesüljenek, másrészt pedig az orvos mentesüljön azoktól a visszaélésszerű zaklatásoktól, amelyeknek ezen a téren is bőségesen ki lehet téve. Emellett a definíció mellett lehetetlenné van téve az. hogy titoktartás megszegését sérelmezze az a nő. akiről az orvos véletlenül, vagy akár akarva is, elmondotta, hogy fogsort készített neki, aminek a felfedése által a nő állítólag férjhezmeneteli lehetőségeiben megrövidült. Nem jelenthető fel az orvos, aki elkottyantotta valahol, hogy páciensének azért van kitűnő alakja, mert szorgalmasan és öntudatosan használ tornagyakorlatokat, amiben a feljelentő azt sérelmezte, hogy az