Jogállam, 1938 (37. évfolyam, 1-10. szám)

1938 / 3-4. szám - Az orvosi titoktartás

126 DR. BALOG N. IMRE a törvény szerint, de a logika törvényei szerint sem fogadható el bárki részéről a titoktartás alól való felmentés. Gyakori az az eset, hogy a titok ura nincs is tisztában a saját betegségével, vagy egészségi állapotával, főleg annak mérvével, mert különösen kezdődő betegségeknél az orvos kíméletből nem árulja el neki annak teljes jelentőségét, az egyik szerv vizsgálatánál nem fedi fel a betegnek azt, hogy más bajt is észlelt rajta stb. stb. úgy, hogy a felmentés megadásával a titok ura súlyosan károsíthatja önmagát. Ha viszont a felmentett orvos ilyen esetekben a bíróság előtt csak arról tenne vallomást, amit a betegével is közölt, akkor hamis vallomást tenne. Minthogy tehát a francia álláspont szerint nincsen felmentésnek helye, elesnek azok a jogi kérdések is, hogy kit illet meg a felmentés joga; elesnek a kötelesség összeütközés súlyos problémái arra nézve, hogy mikor indokolják magasabbrendű erkölcsi és társadalmi érdekek a titok felfedését; elesnek azok a rendkívül bonyolult problémák is, amelyek az életbiztosítások és a társadalmi biztosítások keretében az orvosi titoktartás körül hemzsegnek, mert mindezeket a kérdéseket az absolut álláspont nebánts virágnak tekinti. így a francia jogi és erkölcsi felfogás szerint a betegpénztári orvos sem adhat kórleírást, csak véleményt nyilváníthat arra nézve, hogy jár-e a betegnek táppénz és egyéb illetmény, vagy nem? Sokszor nincs módjában megakadályozni súlyos visszaéléseket, mert a titoktartás köpenyege alatt számtalanszor előfordúl, hogy ugyanazon sérülés alapján kétszer kap kártalanítást a biztosított és a biztosító intézetek is sokszor kerülnek kínos helyzetbe a titoktartáshoz ragaszkodó orvosi álláspont miatt. Megtörtént az az eset, hogy a biztosító intézet a kötvény kikötéseire való hivatkozással megtagadta a kárösszeg kifizetését, mert a kedvezményezett nem szolgáltatta be az elhalálozást okozó betegségről szóló orvosi bizonylatot. Ennek kiadását ugyanis az orvos a titoktartásra való hivatkozással megtagadta. A bíróság ennek dacára marasztalta a biztosítót azzal az indokolással, hogy az orvosi kórleírás törvényes rendelkezés alapján beszerezhető nem volt, illetőleg csak bűncselekmény árán lett volna megszerezhető és minthogy így a kötvénynek ez a kikötése törvénybeütköző feltételt tartalmaz, annak teljesítése nem kötelező, a biztosító tehát fizetni tartozik. Látható ezekből, hogy a francia álláspont merevsége mellett meglehetősen kényelmes az orvos álláspontja és csupán abban a tekintetben merülhet fel szélesebb körű bizonytalanság, hogy mit kell titoknak tekinteni, mert hiszen erre vonatkozólag az ő törvényük sem tartalmaz közelebbi meghatározást. Ez minden esetre nagy latitudet enged a mérlegelésre. Bizonyítják ezt azok az esetek, amelyek nemcsak jogi, de irodalmi viták tárgyaivá is lettek. Bourget említett művében azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy amit egy beteg önkívületi állapotban kibeszélt orvosi kezelés közben, titkot képez-e, vagy sem? Bourget igenleges értelemben dönti el a kérdést. Mások arról vitatkoztak, hogy az ilyen önkívületi állapotban tett politikai kiszólás titok-e? Ezt is igenleges értelemben döntötték el. Felmerült az az eset, hogy az orvos tanúja volt annak, amikor haldokló betege körül az örökség eltüntetésére történtek kísérletek. Ebben a kérdésben már megoszlottak a vélemények arra nézve, hogy a titoktartás körébe tartozik-e ez az észlelet, vagy sem? Nagyon érdekes az az eset, amelyet 1918-ban a Neue Freie Presse hasábjain vitattak meg Vilmos császárral kapcsolatban. A New-Yorker World és ennek nyomán a Matin Arthur Davis ameri-