Jogállam, 1938 (37. évfolyam, 1-10. szám)

1938 / 3-4. szám - Az orvosi titoktartás

AZ ORVOSI TITOKTARTÁS. 127 kai fogorvos leleplezéseit közölte. Davis hosszú éveken át működött Berlinben és sokáig kezelte a császárt. Leleplezéseiben elmondta a császár megjegyzéseit és nyilatkozatait Wilsonról és Rooseweltről, a Lusitánia hajó elsülyesztéséröl és a Zeppelinek London elleni támadásairól. Emiatt azután megtámadták orvosi titoktartás súlyos megszegése címén. Davis ezekre a vádakra így válaszolt: „Én a császár bizalmasa voltam testi szenvedéseinek óráiban. Ilyenkor láttam és hallottam dolgokat, amelyeket a titoktartási kötelezettség eltakar. De más dolgok, amelyekről a legnagyobb amerikai tudósok véleménye szerint az emberiség érdekében jogosított vagyok beszélni, így a császár politikai és katonai nyilatkozatai, amelyek az én orvosi tanácsadói minőségemmel nincsenek összefüggésben, nem tartoznak az orvosi titoktartás alá." Végeredményben azonban ezek a példák mind azt bizonyítják, hogy a titoktartás alá eső tünetek és események meghatározása tekintetében még a szigorú francia álláspont mellett is nagyon nehéz eligazodni és sok esetben erős lelkiismereti próbára teszi az orvost. A feljelentési kötelezettség természetlesen ugyanahhoz a szigorú állásponthoz alkalmazkodik Franciaországban, mint az egyszerű felfedezés. Ezt igazolja a fentebb ismertetett példa. De még a francia álláspontnál is szigorúbban magyarázzák ezt azok a sveici cantonális álláspontok, amelyek a francia törvények szerint szabályozták ezt a kérdést. Ezek szerint még a halotti bizonyítvány kiállításában is köti az orvost a titoktartás kötelezettsége és megengedhetőnek tartják még azt is, hogy az orvos ilyenkor a hatóságot félrevezesse a halál oka tekintetében. Az az álláspontjuk, hogy abból nem származik sem az államra, sem a társadalomra kár, ha öngyilkosság helyett elmebajt jelöl meg az orvos halál okáúl. Sőt egy Morax nevű író tanácsokat is ad arra nézve, hogy ilyen esetekben milyen kibúvókkal lehet élni. Azt mondja, hogy agysyphilis helyett agydaganatot, öngyilkosság helyett lövési sérülést, vízbefúlás hetyett asphixiát szabad halálokul megadni és legfeljebb annyit kell tennie az orvosnak a saját lelkiismerete megnyugtatására, hogy a valódi halál okot zárt borítékban megküldi a statisztikai hivatalnak. Ettől azután végképen elszunnyadhat az orvosi lelkiismeret. Bármennyire sértő is ez az itt nagyjában vázolt absolut titoktartási elmélet erkölcsi és társadalmi okokból, mégis megismétlem, hogy jogi szabályozás szempontjából megnyugtató módon csak ezen az egy alapon lehet elfogadható biztonságot teremteni. Ezzel szemben a másik álláspont, amelyet a német birodalmi Btkv. 300, §-a képvisel, vagyis a relatív elmélet, a jogbizonytalanságok és az orvosi lelkiismereti kötelesség-összeütközéseknek valóságos kincsesbányája. A felhívott német §. így szól: „Orvosok, sebészek, valamint ezen személyek segédei, ha olyan magántitkot fednek fel jogosulatlanul, amelyeket hivataluknál, állásuknál, vagy foglalkozásuknál fogva bíztak reájuk, 1.500 pengő pénzbüntetéssel, vagy három havi fogházzal büntetendők." Szükségesnek tartom nyomatékosan kiemelni, hogy azt, amit a magyar szövegben magántitoknak jelöltem meg, a német szöveg így fejez ki: „Privátgeheimnisse," a jogosulatlan szó pedig a német szövegben „unbefugt" kitélellel szerepel. Ez a szöveg a viták lavináját indította meg és kipattantotta a bizonytalanságok egész áradatát.