Jogállam, 1938 (37. évfolyam, 1-10. szám)

1938 / 3-4. szám - Controversiák a vállalati jelzők körében

A MAGYAR BÜNTETŐJOG TANKÖNYVE. 95 büntetési tételt állapítanak meg, olyan ok pedig, mely súlyosabb büntetési tétel alkalmazását vonja maga után, külön súlyosító gyanánt is figyelembe nem vehető. Azonban ahogy a halállal büntetendő cselekményeknél, éppen úgy az életfogytig tartó fegyházzal büntetendő cselekményeknél is az anyagi halmazat fenforgása nem vonhatja maga után a külön büntetési tétel alkalmazását. És a B. T. K. 100 §-áben foglalt rendelkezés szerint ugyanaz áll a tizenötévi szabadságvesztés büntetéssel büntetendő cselekmények tekintetében is. Jogászilag teljesen helyt álló az a tétel, hogy az enyhébb vagy súlyosabb büntetés csakis a bűnösségi körülmények mérlegelése alapján alkalmazható, de nem alkalmazható a túl súlyosnak vagy enyhének talált büntetési tétel korrekturájaképen (91, 1.). Ez elméletileg így van, a gyakorlati élet azonban mást mutat. E tekintetben csak egyet hozok fel. A B. N. megalkotása előtt a B. T. K. 536. §. 2 — 4. p. szerint minősülő lopás fegyházzal volt büntetendő. A bírói gyakorlat azonban ezt a büntetést túl szigorúnak találta, derűre-borúra alkalmazta a B. T. K. 92. §-át és az egyébként jelentéktelenebb esetekben, szinte sablonszerűén a minimális büntetést szabta ki, azaz 6 havi börtönbüntetést. Rendkívül érdekes kérdést vet fel szerző a húsz éven aluli felnőttek kísérleti büntetése tekintetében, halállal vagy életfogytig tartó fegyházzal büntetendő cselekmény esetében. A B. N. 52. §. 2. bekezdésében foglalt rendelkezésre tekintettel oda konkludál, hogy ily esetekben a kísérleti büntetés végső minimuma ugyanaz, mint a befejezett bűncselekmény büntetéséé (95. 1.). Amint szerző is jelzi, a kérdés kétséges, és tudomásom szerint nem került nyilvánosságra a Kúriának határozata, mely a vitás kérdésben állást foglalt volna. E vitás kérdésben szerző álláspontja látszik helyesnek, bár lehet okokat felhozni amaz álláspont mellett is, mely szerint ily esetekben sincsen kizárva a B. T. K. 66. és 92. §-ának együttes alkalmazása. Az államfői kegyelmet illetőleg azt tanítja, hogy az a büntető igazságszolgáltatás korrektúrájaként is szerepelhet (148. I.). Ez kétségtelen, bár az államfői kegyelemnek nem ez a íulajdonképeni célja. Felveti továbbá azt a rendkívül érdekes kérdést, hogy a büntetés enyhítésénél az államfőt kötik-e a törvényben meghatározott büntetési keretek. A kérdést szerény nézetem szerint helyesen, nemlegesen dönti el (149, 150.1.). Helyesen teszi szerző, hogy művében a katonai büntetőjogot is feldolgozza. Ez élő büntetőjogunknak egy része, azt tehát a fiatal jogászokkal meg kell ismertetni. E fejezetben azonban egy értelemzavaró sajtóhibát találtam. A 199. lapon ugyanis a 2. bekezdés a következő kitételt tartalmazza: „Katonai bűncselekmény közvetett tettese sem lehet katonai sze-