Jogállam, 1937 (36. évfolyam, 1-10. szám)

1937 / 1-2. szám - Ötletvédelem

ÉVNYITÓ BESZÉD. 69 Bízvást megállapíthatjuk tehát, hogy a magyar nemzet nagyértékű milleniumi emlékül ajándékozta meg magát a közigazgatási bíróság felállításával, mert ezer éves alkotmányát a jogállam irányában jelentékenyen továbbfejlesztette. * De amikor ezt megállapítom, nem hallgathatom el, hogy ez a bíróság: a közigazgatási jogszolgáltatáshoz fűződő egyik - bár nem a legfontosabb követelménynek: az ügyintézés gyorsaságának, az utóbbi évek ügyforgalma_és jelenlegi létszáma mellett nem felelhet meg. Ez azonban nem vet árnyat a közigazgatási bíráskodás eredeti megszervezésének művére, hanem csak azt mutatja, hogy a megváltozott idők, megváltozott körülmények és a megváltozott igények módosításokat - véglegeseket és időlegeseket - tesznek szükségessé. A közigazgatási jog tételes kiépítése erősebb ütemben folyik, a közigazgatási jogszabályok a modern életkörülmények következtében és a beállott mostoha gazdasági viszonyok miatt mind bonyolultabbá válnak, egészen új közigazgatási jogterületek keletkeznek és a közigazgatási jogvédelem terén az igények növekednek. Mindezek már eddig is nagy mértékben felduzzasztották ennek a bíróságnak ügyforgalmát. Már pedig a közigazgatási bírói oltalom körének fokozatos kiterjesztése elől, ha ezt a fejlődést az ehhez szükséges erők korlátoltsága mellett mérsékelnünk is kell, elzárkózni nem lehet. Ez a meggondolás vezette a törvényhozást, amikor 1929-ben arra utasította a m. kir. belügyminisztert, hogy törvényjavaslatot terjesszen elő az alsófokú közigazgatási bíróságok felállítása tárgyában. Sietek hozzátenni, hogy az ennek folytán kidolgozott törvénytervezet helyes alapokon nyugodott, amikor a bírák kétféle minősítése tekintetében az 1896-os bírósági törvény rendszerét vette át. A tervezettel szemben tudomásom szerint lényeges elvi kifogás nem is hangzott el. A reformot a következő kormány is magáévá tette és annak megvalósítását kilátásba helyezte. A reform ennek dacára, leginkább pénzügyi okokból mégsem valósult meg. Minthogy azonban az államháztartás helyzete legújabban javuló tendenciát mutat, remélhető, hogy annak további javulása mégis lehetővé fogja tenni ennek a legkívánatosabb megoldásnak nem nagyon távoli időben megvalósulását. De addig is, míg ez a leghelyesebb reform megvalósulhat, nem hunyhatunk szemet azok előtt a mindjobban feltorlódó nehézségek és visszásságok előtt, amelyek a bíróságunkra nehezedő munkateher nagysága miatt a kurrens ügyintézésnek akadályai: foglalkoznunk kell e bajok sürgős orvoslásának lehetőségeivel. Miről is van szó tulajdonképpen ? Arról, hogy a peres ügyek nagymértékű felszaporodásával nem tartott lépést a bírói létszám kiépítése és ennek következményeként a bíróság előtt évek óta olyan tömege fekszik az eldöntésre váró ügyeknek, amelyeknek elbírálására a 39 előadó bíróból álló testület mellett rendszerint csak évek multán kerülhet sor. Ezeknek a nehézségeknek a leküzdésére több terv merült fel, amelyeknek egyike az a gyakorlatilag megvalósíthatónak látszó gondolat, amely a közigazgatási bíróság hatáskörébe utalt bizonyos ügycsoportokat kiemelne a közigazgatási bíróság hatásköréből és más bíróságok hatáskörébe utalna. Bizonyos, hogy a közigazgatási bíróság elé számos olyan csekély jelentőségű ügy is kerül, amelyeknek fontossága és a hozzájuk fűződő anyagi érdek alapján aligha látszanak méltóknak arra, hogy e magas testület munkaerejének egy részét absorbeálják és ezzel megnehezítsék a bíróság alapos és megfontolt ítélkezését az eléje utalt - mind köz-, mind pedig egyéni szempontból - fontosabb ügyekben. Ilyeneknek kell tekintenem az útvám ügyeket, amelyek bár közjogi természetűek, mégis valamely alsó bíróság elé lennének utalhatók. A közkórházi ápolási költségek viselésének vitás kérdéseit is, bár ezek is túlnyomóan közjogi jellegűek, talán mégis a rendes bíróság hatáskörébe lehetne utalni. Minden aggály nélkül az alsófokú rendes bíróságok elé kellene utalni a házi cselédbér ügyeket már csak azért is, mert ezekben tulajdonképpen tisztán magánjogi követelésekről^ van szó. A közigazgatási bíróság ügyforgalmának csökkentése érdekében tehát megfontolás tárgyává lehetne tenni, hogy nem volna-e helyes, ha a törvényhozás