Jogállam, 1937 (36. évfolyam, 1-10. szám)

1937 / 1-2. szám - Ötletvédelem

70 DR. PUKY ENDRE az előbb említett csekély jelentőségű ügycsoportokat ennek a bíróságnak hatáskörébő kivonva, a peresített értéknek megfelelő rendes alsóbíróságokra ruházná. Ha azonban alaposan számbavesszük, hogy ezeknek az ügycsoportoknak a bíróság hatásköréből való kivonása mily mértékben csökkentené a bíróság ügyforgalmát, arra az eredményre jutunk, hogy ezek az ügyek együttvéve mindössze 8—12 °/o-át teszik a bíróság ügyforgalmának s így a fennálló nehézségeken egy ilyen reform lényegesen nem könnyítene. Előtérbe nyomult az a legegyszerűbbnek látszó megoldás is, amely az alsófokú közigazgatási bíróságok felállítása nélkül is értékhatárhoz kötné a "közigazgatási bírósághoz való panasztevés jogát. Ennek a tervnek a megvalósítása a jövőt illetően, ha például 50 P lenne az értékhatár, mindenesetre közel 25 °/o-kal csökkentené az új panaszok számát, bár ez is a ma meglévő hátráléknak csak több esztendő multán való feldolgozását tenné lehetővé. Kétségen felül visszás állapot, hogy a legmagasabb nivón szervezett és aránylag kislétszámú bíróságnak kell ítélkeznie a fontosabb közigazgatási, sőt nevezetes közjogi, valamint alkotmányvédelmi ügyek, nemkülönben nagyobb horderejű pénzügyi jogi ügyek mellett a nagy számban peressé tett kisjelentőségű és kisértékű közigazgatási és pénzügyi jogi ügyekben is. Ebből a szempontból tehát kétségtelenül indokolt lenne a közigazgatási bírósághoz való panasztevés jogát értékhatárhoz kötni. Más szempontból azonban, és pedig súlyos elvi szempontból ilyen megoldás nem látszik megvalósíthatónak. Alig lehet elképzelni, hogy a törvényhozás megvonja a bírói oltalmat azokban az ügyekben, amelyekben a független bíróság jogvédelmét egyszer már megadta, s amelynek a nemzet társadalma évtizedeken át birtokában volt s amelyhez ma is ragaszkodik. Ez a megoldás ellentétben állana a fejlődés helyes irányával, mert nem előhaladást, hanem visszaesést jelentene a jog uralmának térhódításában. Igaz, hogy az értékhatár felállítása csekély anyagi jelentőségű ügyeket zárna ki a bírói jogvédelemből, de valaminek anyagi jelentősége mindig relatív s ennélfogva a csekélyebb jelentőségűnek látszó ügy a kis emberekre nézve nagyobb érdekű lehet, mint a nagyobb anyagi horderejű ügy a tehetősebb állampolgároknak. De nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a szempontot sem, hogy értékhatár felállítása esetén az értékhatáron aluli összegben meghatározott állandó összegű közszolgáltatások nélkülöznék a bírói jogszolgáltatásnak azt a hatását, mely a jogalkalmazás tekintetében egyöntetűséget teremt, már pedig nem kívánatos, hogy annyiféle gyakorlat fejlődjék ki, ahány hatóság a jogszabályokat alkalmazza. Mindezeknél fogva az a meggyőződésem, hogy a közigazgatási bíróság előtti panasztevés jogát csak abban az esetben lesz lehetséges értékhatárhoz kötni, ha megelőzőleg gondoskodás történik az értékhatáron alul lévő ügyeknek, a függetlenség minden kellékével ellátott alsófokú közigazgatási bíróságok hatáskörébe utalása iránt. Az előbb kifejtettek alapján tehát arra a végeredményre jutok, hogy ha csak nem akarjuk, hogy az ügyintézésnek évek óta mutatkozó nehézségei elfajuljanak, nem marad más hátra, minthogy átmenetileg, a nagy ügyhátralék megszűnéséig a bíróság ítélőbíráinak létszáma szaporíttassék. Számitásom szerint több bírói és tanácselnöki állásnak a költségvetésbe beállítása nem jelentene nagyobb pénzügyi megterhelést. És különösen nem tekinthetem nagynak ezt a pénzügyi terhet, ha ezzel a közigazgatási bíráskodásnak kétségtelenül nagy költséggel járó reformját a jobb viszonyok bekövetkezéséig nyugodtan elodázhatjuk. Ezeket tartottam szükségesnek bíróságunk 40 éves fennállásának mai emlékünnepén megemlíteni. De nem lehetne teljes ez a mi házi ünnepünk, ha meg nem emlékezném azokról, akiknek munkája a bíróság intézményének a letelt 40 év alatt életet adott. Elsősorban a bíróság két nagynevű elnökéről, Wekerie Sándorról és br. Wlassics Gyuláról kell megemlékeznem, akik közül az első a bíróság megindulásának első 10 évében a második pedig a négy évtized további éveiből 27 éven át, mindketten nagy szellemük átfogó erejével, sokoldalú jogi képzettségük világosságával utat mutattak és irányt szabtak a bíróság működésének. Jól esik, hogy immár mindkettőjük képmása díszíti tanácstermünket, min-