Jogállam, 1937 (36. évfolyam, 1-10. szám)

1937 / 1-2. szám - Ötletvédelem

HŰTLEN ELHAGYÁSOS PER 59 tárgyaláson nem jelent meg, mert ezzel indokolja, hogy az alperes kötelező meghallgatását miért mellőzte. Ez teszi forma szerint indokolttá e gyakorlatot. Azonban az sem helytálló hogy mivel a Pp. 669, 670. §§. kizárják a bontóok megalapozására vonatkozó tényre nézve a mulasztás és beismerés következményeinek alkalmazását az Ítéletben erre hivatkozás sem történhetik. A m. kir. Kúria gyakorlatát követik e tekintetben is az alsóbíróságok, aki kimondotta, hogy „a Pp. 669, 670. §§. rendelkezései bár a mulasztás szabályainak általános alkalmazását kizárják, nem kötik meg a bírót abban, hogy a félnek a tárgyalásról való elmaradását és ezzel a nyilatkozat elmulasztását bírói meggyőződésének megalkotásában figyelembe vegye és ebből következtetéseket vonjon le." (K. III. 2333/1932.) Minthogy pedig a bíró ítélete indokolásában köteles számot adni azokról a momentumokról, amelyeket meggyőződése megalkotásában figyelembe vett, — az alperes meg nem jelenésére nem csak, hogy hivatkozás történhet az Ítéletben, hanem ellenkezőleg a kifejtettek szerint lényeges részét képezi az Ítéletnek. Ami a tényállás kiderítésének gyakorlati módját illeti, a bíró meghallgatja a megjelent felperest (és ha megjelent az alperest) a különválás körülményeire, továbbá arra, hogy az életközösség visszaállítása iránti szándéka valóban komoly és őszinte volt-e és hogy a visszahivé végzés kibocsátásának kérelmezésekor nem bontó okot kivánt-e csak létesíteni." Ez a meghallgatás mindég teljes eredményre vezet ott, ahol a fél nincs előre kitanítva, hogy a bíró előtt mit kell mondani. Sok-sok esetben hallottam, amint az őszinte egyszerű falusi ember a bíró kérdésére előadta, hogy ő bizony már évekkel ezelőtt elhatározta, hogy a házastársától elválik, mert az jelenleg is vadházasságban él, nem is tud arról, hogy az ügyvédje a házastársát a törvényszék által felhívatta az életközösség visszaállítására, ő arra az ügyvédjének meghatalmazást nem adott és sem akkor, sem most nem kívánja az életközösség visszaállítását. Természetesen ilyen eset a kereset elutasítását eredményezi, úgyszintén az is, ha a felek meghallgatása során az derül ki, hogy a házasság felbontásában megegyeztek, vagy a felperes vadházasságban, vagy általában oly életviszonyok között él (pl. katonai szolgálatot teljesít stb.) ami az alperesre nézve a visszatérést lehetetlenné illetve a vissza nem térését jogossá teszi s ehhez képest a bontó ok meg sem valósul. Természetesen, ha a felperes meghallgatása során ily adat fel nem merül, a bírónak sem módjában nem áll, hogy a nem védekező alperes magatartását előidéző okokat megállapítsa, sem nem feladata, hogy a nélkül hogy erre valami adat a perben felmerülne, bizonyítékok után kutasson. Minthogy szerény véleményem szerint sikerült bebizonyítanom, hogy az alsóbíróság a 77. §-os perekben törvényparancsolta kötelességének eleget tesz, szinte feleslegesnek is látszik, hogy azokkal a módokkal foglalkozzam, amit a kitűnő szerző e „jogszabálysértések" megakadályozására ajánl. A házasságvédői intézmény gyakorlati értékét nagyon jól ismerjük. A házasságvédő összes tevékenysége abban merül ki, hogy kéri * L. Dr. Szentmiklósi István: A házassági per kézikönyve. Bp. 1935.