Jogállam, 1937 (36. évfolyam, 1-10. szám)

1937 / 9-10. szám - A psychoanalysis és a büntetőjog

PSYCHOANALYSIS ÉS BÜNTETŐJOG. 385 Analysálni pedig csak azt lehet, aki hisz az analysisben. Már pedig psychoanalysisen átesni annyit jelent, mint egy diktátori hatalmú vezető parancsszava alatt végigjárni a lelki mélységeket s mindazt, ami azokból mint a mult szelleme a sötétből előlép, nem a saját magunk, de egy oly egyéniség kényszerítő megvilágításában látni, értelmezni és elhinni, s ilyenként gondolkozásunkba, multunk, jelenünk és jövőnk megítélésébe beléilleszteni, amilyenbe a vezető, mikor ő magát psychoanalytikus noviciusként kiképzésre átadta, ezt egy megelőző kényszernevelő megvilágításában látni, hinni és másoknak hirdetni megtanulta. Ettől eltérni háresist jelent s ehhez csak kevés, az analysist befejezett tanítványnak volt meg az önállósága, vagyis az önállva bíráló tisztánlátása s talán a bátorsága és lehetősége is. Hiszen, akiben kételyek, s ennek folytán ellentmondási hajlamok, tehát ellentállások jelentkeznek, azzal nem folytatható az analysis mindaddig, amíg azokon gyökeresen túl nem esett, ami bizony nem egyszer hónapokig, esetleg évekig is eltart. E szerint már mielőtt a kandidátust a próbához egyáltalán bocsájtják, ennek tisztában kell lennie azzal, hogy mindazt, amit az analytikus belőle asszociációk, álmok, szabadon felszálló képzetek elmondása formájában kihoz és értelmez, azt ellentmondás nélkül, mint igazságot el kell fogadni, mert külömben ellenállás van benne s addig az analysis nem mehet tovább. 3. Az egyik nagyrabecsült nem freudista psychoanalytikus tagtársunk kifejtette, hogy igenis, a psychoanalysis lényegéről az orvosokat felvilágosító tanfolyamokat is kell rendezni. Tudtommal a kartárs úr erről az orvosi kart értesítette is és talán már tartja is tanfolyamát. Ez mind szép volna, bár okom van kételkedni benne, hogy az előadáson hallottakat a többi analytikus iskolához tartozó urak mint a terjesztendő psychoanalysist elismerni hajlandók volnának. Ugyanezen tagtárs úr ugyanazon mondatban az Orvosi Psychológiáról is beszélt és azt mondotta, hogy ez nálunk képviselve mindeddig nincsen és ennek folytán az orvosok kiképzésük közben egyetlen felvilágosító szót az analysisről nem hallanak. De már az első felszólaló, Freud-szinezetü, jeles tagtárs úr is a legnagyobb határozottsággal kijelentette, hogy a hivatalos magyar orvosi tudomány a psychoanalysisről eddig egyáltalán tudomást nem vett, annak bírálatába nem bocsátkozott, számára a psychoanalysis mintha egyáltalán nem is volna. Hasonlókat, kevésbé részletesen, más felszólaló urak is hangoztattak. Mindezekre azt felelem, hogy ez az állítás súlyos tájékozatlanságon alapuló tévedés, amelyet nem szabad cáfolatlanul hagynom. a) Magam gróf Apponyi Albert-poliklinikai idegosztályomon helyet adtam és egyes általam ismert esetekben teljes kutatási szabadságot engedtem egyik általam ismert és nagyrabecsült analytikus orvos kartársamnak. Amikor azonban az általa nékem tett közlések és következtetések helyességéről a saját felelősségem alá tartozó, hysteriás vonásokban bővelkedő epilepsziás betegen kötelességszerűen meggyőződni óhajtottam, elhangzott az analytikus „veto"-ja és ezzel, nem akarok itt részletekbe bocsátkozni, az analytikusnak működése, mely engem tanai, állításai helyességéről esetleg meggyőzött volna, osztályomon — sajnálatomra — megszűnt. Még ennek ellenére is „Gyermek- és fiatalkorú Jogállam XXXVI. évf. 9-10. füzet. 25