Jogállam, 1937 (36. évfolyam, 1-10. szám)

1937 / 9-10. szám - Deák Ferenc, a civiljogász

A TRANSZFERMORATÓRIUM ALÁ ESŐ KÖLCSÖNÖK. 381 gen pénznemre való átváltását tette szükségessé, ami a pengőérték ellenálló erejét csakhamar súlyos próbára tette, miután a gazdasági dekonjunktúra a mezőgazdasági terményekből származó külföldi jövedelemforrásokat rendkívüli módon elapasztotta. A mezőgazdasági termények értékesítéséből eredő devizafeleslegek csökkenése folytán a záloglevelek szelvényszolgáltatásának fedezésére csakhamar a Magyar Nemzeti Bank aranykészletéből kellett a hiányt pótolni. 1931. nyarán az aranykészlet apadása is olyan aggasztó mértéket öltött, hogy a pengőérték megvédése érdekében elkerülhetetlennek mutatkozott bizonyos kényszereszközök igénybevétele. A pengőérték árfolyamának megvédésére első intézkedés volt a fizető eszközök szabad forgalmának a megszüntetése. Kezdetben a m. kir. kormány az ország hitelképességének megóvása érdekében kivette a záloglevél- és kötvénykölcsönöket a korlátozás alól, később azonban a helyzet rosszabbodásával a külföldi pénznemben való fizetésre vonatkozó tilalmat ezekre is ki kellett terjeszteni. Ilyen körülmények között adta ki a minisztérium a 6900/1931. M. E. számú rendeletét, amelyben, tekintettel a kölcsönökben érdekelt külföldi cimlet-birtokosokra és az ország hitelképességéhez fűződő magasabb érdekekre, a kérdést a már ismertetett kompromisszum formájában oldotta meg. Nevezetesen az adósok szolgáltatási kötelezettségének a mérvét fenntartotta, de felfüggesztette a beszolgáltatott összegeknek idegen péznemekre való átvállalását és a hitelezők kezéhez való kifizetését. A rendeletnek, mint kényszerintézkedésnek számolnia kellett azzal a nehézkességgel, ami a záloglevél- és kötvénykölcsönök sajátos természetében adódik. Ismeretes, hogy az említett kölcsöntípusok konstrukciója szerint e kölcsönökben három érdekelt fél van: a hitelező-értékpapírtulajdonos, vagy másként cimletbirtokos, a jelzálogos adós és a záloglevél- illetve kötvénykibocsátó intézet. (A záloglevél- és kötvénykölcsönök között fennálló az a különbség, hogy míg a záloglevélkölcsönöknél a fedezetet a jelzálogul lekötött ingatlan, a kötvénykölcsönöknél pedig valamely állandó jellegű fedezetül lekötött jövedelem képezi, jelen szempontjainkból nem oly lényeges, hogy ezen két kölcsöntípussal külön foglalkoznunk kellene, miért is megengedhetjük magunknak, hogy ez alkalommal kizárólag a záloglevélkölcsönökröl beszéljünk és mondanivalónk értelemszerűleg a kötvénykölcsönökre is vonatkozik. Ugyanitt megemlítjük, hogy amikor a gazdasági előzmények vázolásán kívül egyéb, a szakközönség előtt ismert körülményekre is kitérünk, mindez csupán a tárgyalt kérdéssel való szoros összefüggés miatt a gondolatmenet folyamatossága kedvéért történik.J A záloglevélkölcsönöknél tehát a jelzálogul lekötött ingatlan tulajdonosa — mint adós — és a cimletbirtokos hitelező nem állanak közvetlen jogviszonyban egymással, kettőjük közé iktatódik a záloglevélkibocsátó intézet kettős szerepében, amennyiben a jelzálogos adósokkal szemben mint hitelező a címletbirtokosokkal szemben pedig mint adós szerepel. A záloglevélben kitett tőke- és kamatköveteléseknek ugyan a jelzálogul lekötött ingatlan képezi a biztosítékát, a címletbirtokosokkal szemben közvetlenül é s elsősorban mégis a záloglevélkibocsátó intézet felel. A követelés jelzálogjoga viszont a kibocsátó intézet javára van bekebelezve és a kibocsátó intézet gondoskodik a követelés behajtásáról, illetve annak a jelzálogos adóssal szemben való érvényesítéséről és ugyancsak ő gondoskodik a záloglevélköveteléseknek megfelelő ingatlanfedezet fenntartásáról. A törvény szigorúan őrködik, hogy a jelzálog fedezet csorbítatlanul fenntartassék, de az ingatlanfedezeten felül a kibocsátó intézetek a zálogleveleken alapuló követelésekért saját vagyonukkal is felelősek. A jelzálogos adósok hitelezőjeként tehát a kibocsátó intézet szerepel és az adósok, a kötelezvényben meghatározott fizetési módozatok mellett, — amely rendszerint egy előre részletesen kidolgozott törlesz-