Jogállam, 1937 (36. évfolyam, 1-10. szám)

1937 / 9-10. szám - Deák Ferenc, a civiljogász

DEÁK FERENC, A CIVILJOGÁSZ. 371 lönvélemények a régi magyar törvények fenntartásából. Ezeknek kiegyeztetésére törekedett Deák, mikor szembehelyezte a fent ismertetett alapeszmét a főszabállyal. Eleinte ugyan az albizottság többségi véleménye mellett foglalt állást, de ezzel nem akarta a „német törvényt" változatlanul behozni. Azt mondja többek között a szavazásra célozva: „valószínűleg a többség az lett volna, hogy az egyiket sem fogadjuk el."6) „sem a különvéleményt mint fekszik, sem az albizottmány javaslatát nem fogadhatnám el egész kiter|edésében." „Különösen az özvegyi jogra nézve nem tartok az ausztriai törvénnyel, mert az a jog filozófiájával is határozottan ellenkezik. „Kiemeli, hogy a successio ab intestató-nál a törvény abból az elvből indul ki, hogy végrendelet nélkül azé legyen az örökség, kire nézve fel lehet tenni, hogy a végrendelkező annak hagyta volna az örökséget.11 Nem lehet ugyan e részben — mint kifejti Deák — általános szabályt hozni, de természetesnek találja „a propinquitas sanguinis" alapján, hogy az apa után a gyermek, a gyermek után az apa s annak nem létében az oldalrokonok örököljenek — az idegenek előtt. „Ezen elvet eltévesztette az özvegyekre nézve az ausztriai törvény, mert például, ha valaki gyermektelenül elhal, s özvegyet hagy maga után, mi természetesebb az-e, hogy utána özvegye vagy oldalágú rokonai örököljenek ? Bizonyosan az özvegy áll közelebb hozzá, s így őt illeti az öröklés, mert a feleség a propinquitas amorisnál fogva közelebb áll az elhunythoz, mint az oldalágú rokonok." „S mivel fizeti ki a német az özvegyet ? Egy negyed részt ad neki, a többit elviszik az oldalrokonok." Az optkv szabályozását ezért e részben nem tarja Deák igazságosnak. „A magyar törvény, mely azt mondja, hogy az özvegy tartásáról, lakásáról, kiházasításáról kell gondoskodni, sokkal igazságosabb és célszerűbb." Mily tisztán és világosan látja Deák a törvényes öröklési rend szabályozásánál irányadó szempontokat. Mennyire helytálló a propinquitas sanguinis-ra támaszkodó vélelem : az örökhagyó végrendelete hiánya esetén, az örökhagyó valódi akaratának kutatásánál. De a legtalálóbb a propinquitas sanguinissal szemben a propinquitas amoris kiemelése : a hitvestárssal szembenálló oldalági örökösök jogainak szabályozásánál. Hogy közelebb hozza a szembenálló felfogásokat, állapítja meg a fentebb idézett alapeszmét és főszabályt. De szinte ünnepélyes hitvallásként leszegezi: „Minden egyes tárgynál ki fogom mondani nézetemet azon kérdésre: hogy azon tárgyra vonatkozó része a magyar törvényeknek visszaállítható-e a magánjogok megzavarása vagy demokratikus institúciónk felforgatása nélkül. Kimondom, ha mások kárhoztatják is — kimondom, ha egyedül állok is ... Dacolni senkivel sem szeretek, legkevésbbé a közvéleménnyel... De nyomorultul jártam volna el eddigi politikai pályámon, ha meg nem tanultam volna, hogy midőn választanom kell: inkább tűrjem a közvélemény gáncsait, mint önlelkiismeretemét."'1) A nemzeti visszahatás fűtötte közhangulattal szemben a valódi közboldogság érdekében hangsúlyozza: „Engem a gyűlölet nem vezethet. Tudom, hogy a közhangulatban is nagyrészt politikai okokból származik az ellenszenv, de midőn a régit kénytelen vagyok valaben változtatni, mert a régi lehetetlen, nem szubjektive, hanem objektíve akarom tekinteni a változtatást s nem tartom helyesnek, hogy az idegen hatalom elleni gyűlöletből saját polgártársainknak tegyek kárt. „Mint láttuk eddig is a vita lényegileg az örökösödési kérdések körül forgott. Az ősiség vissza-visszatérő szörnyével viaskodik itt Deák és szükségesnek látja, hogy a szempontok kiegyenlítése érdekében kinyilatkoztassa a haladást szem előtt tartó véleményét. Érzi, hogy tekintélye súlya alatt dől el ez a legfontossabb kérdés: „Az örökösödési törvényeknél is — mondja — egyszersmindenkorra egész általánosságban kijelentem, hogy én az ősiségét, melyet az 1848: XV. t.-c. elvben eltörölt, 6) U. o. II. 280. I. 7) U. O. II. 291. 1.