Jogállam, 1937 (36. évfolyam, 1-10. szám)
1937 / 9-10. szám
338 PENSIONATUS végső cél előtt megállott vagy másfelé fordult, de hosszú évtizedekre visszatekintve, nyugodt megelégedéssel vallhatjuk, hogy mindenkor meg kellett hajolni azok előtt, a kiket a mély lelkiismereti megnyilatkozással történt kiválasztás ért. Dr. Töreky Géza birói pályáján van egy jellegzetes vonás, mely némileg eltér elődeinek pályasorától. Mint biográfiájának adatai tanúsítják, a kir. Kúria új elnöke egész pályáját, mondhatni kizárólag a büntető igazságszolgáltatás körében töltötte. Egyéniségének alkatát nem hagyhatta nyom nélkül ez az így eltött életpálya, mely szemben a polgári ügyek bíráinak zártabb körű funkciójával, személyiségét állandóan a nyilvánosság szine elé vitte éspedig a legszélesebb érdeklődéssel kisért nyilvánosság elé. A büntetőbíráskodás során fokozottan domborodik ki az államiságnak, az államhatalomnak, a köznek érdeke és szempontja. Itt fokozottabban és élesebben világít rá a bírónak személyére is az, hogy a bíró a reáruházoít hatalmat a nemzet összessége nevében, a nemzet és az egész társadalom részére, a nemzet és a társadalom miatt gyakorolja és egyúttal a nemzet és társadalom jóindulatú, jóravaló, törvénytisztelő, a dolgok józan megítélésére törekvő tagjai érdekében, a rendes polgárok érdekében, ugy hogy az állami élet részét alkotó mindenegyes nemzettag rangra, gazdasági helyzetre tekintet nélkül egyformán részesüljön a nemzeti és társadalmi rend hatályos biztosításában, minden bűncselekménnyel szemben. A büntető bíró és különösen az, akit egy hosszú életpálya tapasztalatai lelke mélyéig áthatnak, megismerni tanulta az államhatalmat, a nemzetet, a társadalmat bomlasztó és felforgató és ilyenekre usziíó törekvéseket, ezért nemzetfenntartó, társadalomvédő hivatásának érzi ezen törekvésekkel szembeszállni, az államhatalom erejét és döntő fölényét éreztetni és biztosítani. Olyan hivatás és tevékenység ez, mely az államhoz, a közülethez, a társadalom rendjéhez ragaszkodó, nyugodt életet, a nyugodt forgalmat óhajtó polgárokban csak bizalmat, méltánylást és elismerést válthat ki, mert e funkció ellátása teszi lehetővé a nehéz jelen elviselhetését és a jövőben való bizakodást. Mint Töreky Géza évek során székfoglaló beszédeiben és egyéb nyilvános megnyilatkozásaiban következetesen és szilárdan hangoztatta, legbensőbb hite és meggyőződése szerint a büntető bíróság működésének olyannak kell lennie, hogy a becsületes, jóravaló, jóhiszemű emberek, a rendes emberek, bizalommal tekinthessenek a bíróságra és azt érezzék és tudják, hogy bűncselekmények okozta sérelmeikre megfelelő orvoslást és elégtételt nyernek. Ismételten hangoztatta a bünteíőperrendi szabályok nagy jelentőségét, azok alkotmánybiztosítéki fontosságát, de azt is, hogy ha az alaki szabályok a büntetőbíróság, különösen a felsőbíróság kezét az anyagi