Jogállam, 1937 (36. évfolyam, 1-10. szám)

1937 / 1-2. szám - Az orvosi műhibaperek

22 DR. TÓTH LÁSZLÓ vánt eredmény nem következik be. - Hétköznapi nyelvre lefordítva tehát, ha az így megbízott ügyvéd nem nyeri meg a pert a félben épen a bizalmi kontigens révén nem az a meggyőződés érlelődik meg, hogy az ügyvéd csinált hibát és ezért lett pervesztes, hanem az, hogy ezen kivül, más tényező működött közre a hátrányos eredmény létrehozásában. — Ha azonban ez a bizalmi kontigens nincs meg, akkor a hátrányos eredmény létesültének ódiuma majdnem kizárólag a kirendelt ügyvédre hárul és innen van az, hogy ilyen kirendelések esetében az ügyvédi panaszok a feljelentések, hellyel-közzel a kártérítési keresetek elég gyakoriak. Ha most már az orvosi mühibaperek lényegét vizsgáljuk, ezeknél is hasonló jelenségekkel találkozunk. Korábbi társadalmi berendezkedésünk a szabad orvosválasztás jegyében állt. Általános volt az a helyzet, hogy — aránylag csekély területektől eltekintve —, mindenki ahhoz az orvoshoz fordulhatott, akihez bizalma irányította. Ma azonban ez a helyzet megváltozott és az arányok megfordultak. A társadalomnak csak igen kis rétege az, amely ma általában szabadon választja meg orvosát, a nagy tömegek, munkások, tisztviselők, alkalmazottak ahhoz az orvoshoz kell, hogy forduljanak, akihez az adott berendezés mellett utalva vannak. Nem hoznak tehát az orvossal való összeköttetéshez bizalmat, nem azért fordulnak orvosi segítségért éppen az illetőhöz, mert benne látják a segítésre alkalmas egyént, hanem azért, mert máshoz fordulni módjuk, lehetőségük nincs. Ugyanaz a helyzet áll elő ennekfolyíán az azonos lelkiség mellett az orvossal való kapcsolatban, amilyent fentebb az ügyvédi kapcsolatban vázoltam: azaz, ha a kívánt eredmény nem következik be, nagy a hajlandóság a hátrányos eredmény okának az orvosban való keresésére, amit még fokoz az az egynéhány szerencsétlen eset, amely az utóbbi években épen ezen berendezésű orvosi segély mellett sajnálatosan előfordult. Tudja a nagyközönség azt is, hogy a pénztári stb. orvosok túl vannak terhelve munkával s nem titok előtte az sem, hogy drágább gyógyszerek, illetve gyógyeljárások tekintetében ezeknek az orvosoknak a keze a korlátolt gazdasági lehetőségek miatt kötve van. Öregbíti a bizalmatlanságot még az a tény is, hogy a munkával alaposan ellátott pénztári stb. orvosok ideje szűkre szabott és ezért nem áll módjukban a hozzájuk forduló segélyt keresőkkel szemben azt az elbánást tanúsítani, mint amelyet tanúsít az az orvos, aki a hozzáfordulóban nemcsak a gyógyulásra váró beteget látja, hanem egyszersmind megélhetésének forrását is, akivel ehhez mérten kell bánnia. Tehát nemcsak hogy meg kell gyógyítania, hanem akként kell vele érintkeznie, hogy a páciens kellemesen emlékezzék rá vissza, szükség esetén újból igénybe vegye, sőt — s ez talán a legfontosabb — mozgó rek-