Jogállam, 1937 (36. évfolyam, 1-10. szám)

1937 / 1-2. szám - Az "önkéntes kilépés" jogkövetkezményei a nyugdíjjogosultság szempontjából

AZ „ÖNKÉNTES KILÉPÉS" JOGKÖVETKEZMÉNYEI 19 Felmerül most a kérdés, hogy ha a fizetéscsökkentéssel meg nem elégedő alkalmazott a 18. § értelmében a szolgálati viszonyt felmondja, úgy ez a ténye a nyugdíjjogosultságával viszonylatban egy „önkéntes kilépés"-nek minősíthető-e. A kir. Kúriának P. II. 2391/1936. sz. döntése arra az álláspontra helyezkedett, hogy igen. Az idézett döntésben a Kúria utal arra, hogy a 4600/1933. sz. rendelet 18. §-a az ott megjelölt vonatkozásban az alkalmazottat megillető azt a jogot, hogy ha a munkaadó által a jövőre való hatállyal egyoldalúan leszállított fizetéssel az alkalmazott nincsen megelégedve, úgy ez jogosítva van arra, hogy a szolgálati viszonyt azonnali hatállyal megszüntesse — korlátozta akként, hogy a csökkentett javadalmazásért tovább szolgálatot teljesíteni nem hajlandó alkalmazottnak csupán felmondási, de nem azonnali hatályú kilépési jogot biztosított. Kiemeli még az ítélet, hogy ezzel nyilvánvalóan a rendelet azt kívánta kifejezésre juttatni, hogy a 6. § 2. pontja alapján eszközölt illetménycsökkentés nem minősíthető a munkaadó olyan egyoldalú tényének és önkéntes eljárásnak, ami a szolgálati viszonynak az alkalmazott részéről való azonnali hatályú megszüntetésére és az ezzel járó következményeknek a munkaadóra való áthárítására jogos alapul szolgálhat. Tudvalévő azonban, hogy a 4600/1933. sz. rendelet értelmében, ha az alkalmazott a fizetésreductio esetében felmondással él, úgy ez utóbbit a rendelet hatályba léptekor élvezett javadalmazásának a törvényes felmondási időre eső része és a törvényes végkielégítés illeti. Ezt meghaladó végkielégítés vagy egyéb kártalanítás az alkalmazottnak nem jár. Ezek szerint tehát az ú. n. törvényes végkielégítéshez való jogot a fenti esetben is biztosítja a rendelet a munkavállalónak; ebből pedig az a következtetés vonható le, hogy az említett rendelet a végkielégítés szempontjából az alkalmazottnak a fizetésleszállítás folytán bekövetkezett felmondását nem minősíti egy ú. n. önkéntes kilépésnek, mert hiszen ennek dacára biztosítja részére a végkielégítést. Minthogy pedig a lényegileg a végkielégítés is egy a szolgálat megszűnése esetére biztosított beneficium jellegével bír, mint a nyugdíj; joggal felmerül a kérdés, hogy az ugyanilyen jellegű nyugdíj követelés érvényesíthetősége szempontjából — amennyiben a nyugdíjszabályzat értelmében az önkéntes kilépés a nyugdíj követelés elvesztésével jár —, az alkalmazott egyoldalú fizetés leszállítás miatt eszközölt felmondásának minősíthető a nyugdíj szempontjából olyan jogvesztő hatály, mint amelyet a fenti határozat megállapított. Szerény véleményem szerint nem, mert a rendelet a nyugdíjról nem szól, viszont az általános jogelvektől eltérő rendelkezések kiterjesztőleg nem magyarázhatók; már most ha a nyugdíjjal bizonyos mértékig azonos jogi természetű végkielégítésnél a rendelet az alkalmazott felmondását az adott helyzetben jog-