Jogállam, 1937 (36. évfolyam, 1-10. szám)

1937 / 7-8. szám - Japán alkotmányának kiépülése

JAPÁN ALKOTMÁNYÁNAK KIÉPÜLÉSE. 293 rációnk nem eredményezett ilyen diametrális változásokat. A mi államformánk továbbra is a királyság maradt, csupán az történt, hogy a rendi Magyarország átalakult modern népképviseleti Magyarországgá. 1868-tól kezdve új évszámítás is kezdődött Japánban, melyet nagyon találóan „meji"-nek, a felvilágosodás korának neveztek. Ahhoz, hogy egy állam alkotmányos monarchia legyen, két államjogi tényező szükséges: államfő és parlament. Emellett azonban szükséges az is, hogy az állami akaratkijelentés a fejedelem és a népképviselet1) együttes működésének legyen az eredménye. 1868 előtt Japánban sem kizárólagos államfői hatalom, sem parlament nem volt. Nem volt kizárólagos államfői hatalom, mert látszólag ugyan volt uralkodó, de csak árnyhatalommal. A tényleges hatalom birtokosa a sogun (koronavezér) volt, ki azt kiáltotta oda a mikádónak, hogy „uralkodj", de „ne kormányozz". Ez az én jogom. Ugy, hogy 1192-től, az első sogun (Yoritomo) idejétől egész 1868-ig, az utolsó sogunig (Keiki) a császár csak névleges uralkodó volt, kinek neve és aláirása teljesen ismeretlen volt bel- és külföldön egyaránt. De nem volt japáni parlament sem, mert a sogunok saját legjobb belátásuk szerint alkották a törvényeket és kormányozták a szigetországot. Büszke lehet a japán nemzeti géniusz, hogy ezt a két nagyjelentőségű alkotmányjogi hiányt olyan katonás gyorsasággal tudta kitermelni, üi, pótolni, mint azt a következőkben látni fogjuk. 1868-ban a 14 éves Mutsuhito császár következett elhalt atyja (Koméi) után a trónon. Ekkorra a sogunnal örökös torzsalkodásban élő, hatalomra vágyó családok egymással folytatott küzdelmeikbe már anynyira belefáradtak, hogy Mutsuhito elérkezettnek látta az időt a soguni uralom megtörésére és a kizárólagos császári hatalom megszilárdítására, ül. visszaállítására. Nagy feladat volt ez, mert egy 680 év alatt jól megalapozott és többé-kevésbé sikerrel prosperáló intézmény egyszer s mindenkorra való megszüntetéséről volt szó. Terve sikerült. Keiki, az utolsó sogun (1867 nov. 8-án mondott le, s 1913-ban halt meg) miután észrevette, hogy szerencséje és a nemzeti közakarat is elpártolt tőle, lemondott állásáról s visszaszármaztatta hatalmát annak, akitől származott : a mikádónak. Nézzük már most, hogy az 1868-ban bekövetkezett alkotmányreform szerint — figyelembe véve a császári házitörvények vonatkozó rendelkezéseit is — hogy alakult a japán államfő államjogi jogállása: Japánban szuverén a császár és csakis a császár. Hatalma nem törvényadta hatalom, hanem feltétlen, önálló és eredeti. A se habét potestatem.2) Trónra öröklés utján kerül, melyről le nem mondhat. A koronát a házitörvények 10. cikke értelmében3) másra át nem ruházhatja Céltudatosan használom ezt a kifejezést, hogy .népképviselet", mert alkotmányos monarchia alatt csak olyan államot szoktak érteni, hol az állami akaratkiképződés létret jövetelében az államfő mellett a nemzet is részt vesz. A nemzetet pedig a népképviselerepiezentálja. 2) Lásd Dr. Haendel Vilmos: Politika. (Sajtó alá rendezte Dr. Kovács Mihály.) Debrecen, 1937. 1. r. 486. 1. a) V. ö. Alois Tichy: Die StiatSrechtliche Stellung des Kaisers von Japán unter besonderer Berücksichtigung des kaiserlichen Hausgesetzes. Ohlau, 1928. 44. 1.